Kétnyelvűség és a nyelvek keverése

Terápiás macskáim lustábbika, a cirmos Micike délutánonként minimális előszobánk radiátorán alszik, ami azért jó, mert minden érkező gyerkőc azonnal megsimogatja, és máris megvan az első kommunikációs téma arra a napra. A múlt héten az egyik kislány kacérkodott éppen öltözés közben Micikével, aki addigra már kissé belefáradt terápiás teendőibe, és húzódozott, mire a kislány rám nézett, és kijelentette, hogy „A cica böse arcot vágott”.

Mivel én nagy rajongója vagyok a kisgyermekkori nyelvkeverésnek, nem javítottam ki, viszont a mondat elindított bennem jó pár gondolatot, melyek ennek a posztnak a megszületéséhez vezettek. A nyelvek keverésének nyelvtudományi kulcsfogalma a code-switching, és máris otthon vagyunk. Mert nincsen rá megfelelő magyar szó, a nyelvtudomány is az angolt használja. Miért? Mert ennek az angol fogalomnak a jelentését csak körülírással tudnánk a magyarban visszaadni, ezért egyszerűbb az angolt a mondatba építeni, majd ha valaki nem érti, úgyis elmagyarázzuk neki. Ahogyan én is megteszem az alábbiakban.

A code-switching a kijelentések közötti nyelvváltást jelöli a beszédben (pl. ugyanannak a kijelentésnek a megismétlését egy másik nyelven: „Schnell, schnell! Jalla, jalla!” – utóbbi az óvodánkban egy rendkívül sokat alkalmazott arab eredetű szó). De vonatkozik a kijelentésen belüli nyelvváltásra is (pl. egyetlen idegen szó beemelésére a mondatba, lásd a „böse macska” esetét).

Hogy mi a kiváltó ok? 

1. Hiányzik egy szó vagy fogalom az éppen használt nyelvben (pl. a „túró rudi” bécsi barátoknak történő elmagyarázása papírt és ceruzát is igényel). 

2. Erősíti a szociális identitást (vagyis erősítjük vele egy adott csoporthoz való tartozásunkat, mondjuk, a munkahelyen, ami a gyerekeknek az óvoda, iskola).
3. Segíti a szociális kapcsolatfelvételt (sokszor segít megnyerni a hivatalnokok jóindulatát egy-egy jól elhelyezett német szó és kifejezés, még ha nem is beszéljük tökéletesen a nyelvet). 

4. Figyelemmel vagyunk a nyelvi környezetre (vagyis ha a hallgatóságunk nyelvileg vegyes, udvarias dolog érthetővé tenni a másik fél számára is az elhangzottakat).

Az angol nyelv eleve nyerő helyzetben van, mivel világnyelv, a bécsiek hétköznapi beszéde is rengeteg angol szót, szófordulatot használ, melyek már nem is számítanak idegennek, ugyanakkor tudnak meglepetést okozni.

Például az „– Ich habe dir Frühstück mitgebracht. – Das ist aber nice.” párbeszéd teljesen rendben van. A „Lass uns chillen.” azaz „Lass uns entspannen.” esetében már ott van az angol szó végén a főnévi igenév jele, az -en végződés, de még erre is legyintünk. A következő esetben azonban már emelkedik a szemöldökünk: „Habe es gerade gedownloadet.” vagyis a „Habe es gerade heruntergeladen.”. 

És akkor eljutottunk végre a kisgyermekkori nyelvváltáshoz. A gyermekek óvodás korban még nem tudják tudatosan szétválasztani két nyelv elemeit egymástól, és (szó szerint) szégyentelenül keverik a szavakat a mondatban. Ezt hívják naiv nyelvkeverésnek. A code switching a gyerekek nyelvhasználatában öntudatlanul működik ebben a korban, aminek leggyakoribb oka önmaguk megértetése a gyermekközösségben. Sokszor feltételezik, hogy a másik gyerek is ugyanazt az első nyelvet beszéli, mint ők, ezért sokszor anyanyelven magyaráznak a német nyelvű osztrák gyerekeknek, vagy éppen a török nyelvű gyerekeknek, vagy akármilyen más nyelven beszélő gyerekeknek (én meg ilyenkor lefordulok a székről a nevetéstől, annyira bele tudják hergelni magukat a magyarázatba). Nyelvi interferenciáról akkor beszélünk, amikor az első nyelv grammatika rendszerét alkalmazzák a második nyelvre, pl. ragozásban (lásd a "gedownloadet" esetét), szóalkotásban ("Mama, feljött a félmond."), frazeológiák szó szerinti fordításainak alkalmazásában ("Tele van az orrom a tanárnővel.").

Amíg a gyermek nem tudatos nyelvhasználó, addig naiv nyelvkeverés zajlik. Amint a gyermek az iskolában tudást szerez a nyelvről, annak felépítéséről, a többi nyelv létezéséről, és elkezd tanulni idegen nyelveket, úgy képessé válik arra is, hogy az általa használt nyelveket szétválassza. Ezért iskolás korban egyre ritkul a naiv nyelvkeverés, és a helyét átveszi a tudatos, főleg a szociális interakciókban alkalmazott nyelvváltás, a code-switching. Ugyanis egy felnőtt kétnyelvű is használ az anyanyelvébe keverve a másik nyelvből vett szavakat, kifejezéseket, a kisgyerekek nyelvhasználatával szemben azonban ez egy tudatos döntés. Ahogyan tudatos döntés az is, ha a code-switchinget kiiktatja, és azt választja, hogy nem keveri a nyelvi elemeket (pl. a nemzeti identitás erősítése céljából). A kiváltó ok felnőttek és fiatalok esetében többnyire a közölni akart fogalom teljes hiánya az egyik nyelvben, vagy ha a közölni kívánt fogalom árnyalataiban nem felel meg a közölni kívánt jelentéstartalomnak. Ilyen esetben a másik nyelvhez nyúl az ember, ha tudja, hogy azt a nyelvet a másik is beszéli. A bürokratikus fogalmak például az ország nyelvéhez kötődnek, tehát két bécsi magyar automatikusan német nyelvű szavakhoz nyúl, ha erről beszélget (Meldezettel, Kinderbetreuungsgeld, Genossenschaftswohnung etc.). Buszon gyakran hallani törökül, arabul beszélő felnőtteket, akiknek a beszédében időről-időre német szavak is elhangzanak, ezek szinte minden esetben a bürokrácia szóköréből kerülnek elő. Iskolás gyermekeink beszédébe, mondjuk, két magyar fiúéba gyakran keverednek angol szavak (a minecraftból) és német szavak (a tantárgyak nevei).

Ezeket a jelenségeket azonban nem szabad és én semmiképpen nem javaslom hibának tekinteni, mert a kétnyelvű gyermekek nyelvi fejlődésének szerves részei, szükséges folyamatok. Sokkal inkább a gyermek nyelvi kreativitásának jele, ha keveri a nyelveket, mert ellenkező esetben akár le is fagyhatna, ha nem talál egy-egy szót (ami jelentős nyomás alá helyezné a továbbiakban a többnyelvűségét és az idegennyelv-elsajátítását, szociális képességeiről nem is beszélve). Ehelyett értékelni kell, hogy próbálja megértetni magát, boldogan fürdik a nyelvekben, és beszéd közben oda nyúl, ahol megoldást talál, amelyik nyelven út nyílik előtte ahhoz, hogy a lehető legpontosabban kifejezhesse és megértethesse magát másokkal.

Hogyan reagáljunk tehát a nyelvváltásokra? Javítani a fentiek értelmében nem szerencsés, hiszen éppen a kreativitást öljük meg vele. Ha nagyon zavar valakit, akkor a legjobb, amit tehet, hogy visszakérdezéssel és ismétléssel javít, nem pedig direkt módon rászólással. (Pl. – „A cica böse arcot vágott.” – "Tényleg? A cica mérges arcot vágott?”)

Én semmiképpen sem javaslom ennek a nyelvi kreativitásnak az elfojtását, főleg nem kisgyermekkorban, mert ez nem nyelvi hiba, és nem vezet nyelvvesztéshez, sőt. Ebben a korban csak nyerni tud belőle a gyermek, ha hagyjuk, hogy ugráljon a nyelvek között. A kétnyelvű gyerekek és felnőttek agya kimutathatóan aktívabb munkát végez, mint az egy nyelvet használóké, és minden aktív agymunka fejlődést von maga után. Minden egyes „megteremtett kapcsolat” két nyelv szavai és kifejezései között nyomot hagy az agyban, amely újabb kapcsolatokat nyithat – és ettől a gyermek kétnyelvűsége csak gazdagodni tud, éspedig mindkét nyelv tekintetében.
Nagyobb gyerekekkel, fiatalokkal a legértelmesebb megoldás leülni és megbeszélni a kétnyelvűség és a nyelvváltás problémáját, és őszintén elmondani nekik a véleményünket. A lényeg, hogy éreztessük velük, minden nyelv egyformán fontos, és a választás az egyik mellett nem jelenti a másik nyelv leértékelődését, vagy elvesztését.