Mi történik a logopédiai felmérésen?

Amikor először jön hozzám egy család (egy szülő, vagy két szülő, esetleg még kistestvér is) mindig kíváncsian nézem, hogyan viselkedik a felmérésre érkező gyermek: a szüleihez bújik-e, amikor meglát, vagy hozzám lép, rám néz, velem teremt kontaktust.

Ez a legelső információ, és ez egyben az egyik legfontosabb a számomra.

Mert ami utána következik, mindig e szerint alakul.

Általában már az előszobában csatlakozik hozzánk egyik, néha mindkettő cicám, amiért én rendszerint hálás vagyok, mert a gyermekek nagy része azonnal lejön a szülő(k)ről, és a cicá(k)hoz fordul. Macskáink nem is tudják, hogy jó ideje terápiás célokra használom őket, de szerencsére nem tudnak olvasni. A gyermek állatokhoz való viszonyulása ugyanis szintén fontos információval bír személyisége fejlődéséről.

Aztán leülünk mindannyian az asztalhoz. Én azt szeretem, ha csak egy szülő érkezik a gyermekkel, és kistestvér is csak akkor, ha még baba, és nem kezd el a háttérben zsizsegni, mert az bizony zavaró, nem nekem, hanem a felmérésre érkező gyermeknek. És természetesen a szülőnek sem könnyíti meg a helyzetét. Én edzett lévén, amíg nem borogatnak bútorokat, rezzenéstelen arccal teszem a dolgomat. A két szülő jelenléte az én egyszemélyes jelenlétemmel szemben tapasztalatom szerint a bizonytalan és szégyenlős gyermekeknek dupla védelmet kínál, bármelyikükhöz bújhat, amivel az én dolgomat nehezíti meg ÉN-jük kicsalogatásakor. Éppen ezért azt javaslom, hogy egy szülő kísérje csak el a gyermeket a felmérésre és a későbbi terápiás foglalkozásokra is.  
Summa summarum, felmérésre egy gyermek és egy szülő érkezzen, és akkor mindenki nyugodt lesz.

Az asztalra már előre odakészítem a dolgaimat, valamint a gyermek részére rajzlapot és ceruzákat. Az első kérdésem mindig a gyermekhez szól: tudja-e miért van most itt, miért jöttek el hozzám. Természetesen nincsen helyes válasz, engem itt az érdekel, hogy a gyermek ténylegesen tudja-e, hogy beszédjavításra érkezett, érti-e, hogy mi az, és érti-e, hogy mit szeretne elérni. Vannak gyerekek, 5-6 évesek, akik határozottan mondják, hogy az R hangot szeretnék megtanulni. Vannak gyerekek, akik csak néznek őzikeszemekkel rám vagy anyára. Mindkettőt imádom! Ami néha elszomorít, ha a gyermek pirulva azt mondja, hogy azért jött, mert csúnyán beszél. Mert ilyen nincsen. A beszédhibás gyermeknek is el kell magyarázni, hogy ő nem csinál semmit rosszul, ez mindenkivel előfordul, hogy egy-két hangot nem sikerül úgy kimondani, mint anya vagy apa. Ilyenkor elmesélem, hogy én is jártam logopédushoz, mert bizony én is azt mondtam a RÓKA helyett, hogy LÓKA. Ezen aztán jót kacagunk, és felsorolunk még pár szót „hibásan”.

Aztán fel kell tennem néhány kérdést a szülőnek a gyermek születéséről, mozgásfejlődéséről, étkezési szokásairól, beszéde indulásáról és fejlődéséről, a fogak és az állkapocs helyzetéről. Nagyon fontos, hogy legyen egy friss, három hónaposnál nem régebbi hallásvizsgálati eredmény, ezt már akkor elmondom, amikor megbeszélünk egy időpontot a felmérésre.

Azt szeretem, ha a gyerekek eközben rajzolnak nekem valamit, ebből is rengeteg információt nyerek. Ha nem akarnak rajzolni, és a fiúk bizony néha nem akarnak, akkor kapnak két marék legót, és építhetnek. Legalább annyira informatív.
Mindebből már látni fogom, milyen tesztekre van szükségem ahhoz, hogy képet kapjak a gyermek beszédértéséről és beszédprodukciójáról. Ennek megfelelően választom ki a teszteket, amelyek képekből állnak, tehát vagy képekről beszélgetünk, vagy képeken látható dolgokat kell a gyermeknek megnevezni.

Végül (vagy néha a tesztek közben pihenésképpen) a nap fénypontja következik, előveszem a ropikat, és mindenféle trükkökre csábítom a gyermeket: kéz nélkül ropit behúzni csak nyelv- és ajakmunkával, ropit ajak felett megtartani, ropit a nyelven megtartani stb. Ebből látom ugyanis, milyen ügyes a gyermek a nyelvével és az ajkaival, ami szintén fontos információ a beszédfejlődés szempontjából.

A felmérés eredménye alapján aztán megbeszéljük a továbbiakat, ha terápiát javaslok, akkor az mikor és hogyan zajlik majd, hangsúlyozom az otthoni gyakorlást, mert a nélkül bizony nem fogunk eredményt elérni, tehát fontos, hogy olyan körülmények közepette kezdjük a terápiát, amikor nincsen otthon felfordulás: kistestvér születése, költözés, nagyi három hónapos látogatása.

Van eset, amikor a terápiát még nem javaslom, inkább a szülőknek adok tanácsokat, és erre külön időpontot beszélünk meg, amikor mindketten jelen tudnak lenni és nincsen velük a gyermek. És van eset, amikor csak megnyugtatom a szülőket, hogy nincsen miért aggódni, minden a maga rendje szerint alakul, lehet, hogy kicsit lassabban, de hát a gyermek tempója ilyen, nincs mit tenni.

Ha közben nem vetődik fel más szempont, akkor egy átlagos logopédiai felmérés így zajlik nálam, ez körülbelül fél órát vesz igénybe.

Összefoglalva tehát, mit tehetünk szülőként azért, hogy a logopédiai felmérés eredményes legyen:

1. Egy szülő és egy gyermek érkezzen a felmérésre.
2. Készítsük fel a gyermeket arra, hogy hová megyünk, miért megyünk és mi fog történni.
3. Legyen egy három hónaposnál nem régebbi hallásteszt-eredményünk.
4. Gondoljuk át még otthon a gyermek mozgásfejlődését (mikor kezdett el hasra fordulni, felülni, kúszni, mászni, járni, volt-e mozgásfejlődési rendellenessége, ha igen, mi az, és hogyan javították), beszédfejlődését (mikor kezdett el gügyögni, első szó, első mondat, jelenlegi helyzet szókincs és mondatképzés szempontjából), étkezési szokások (szopott-e, mikor kezdett szilárd ételt enni, cumizik-e), fogak és állkapocs helyzete (van-e foghiány, fenn áll-e bármiféle állkapocs-probléma).

Kétnyelvűség és beszédindítás – mikor van rá szükség?

A beszédindítás az anyanyelvi beszéd elindulásának terápiájára vonatkozik, és megkésett beszédfejlődésű gyermekek esetében alkalmazzák (megkésett beszédfejlődésről írtam már itt és itt). Kétnyelvű családokban mindkét anyanyelv bevonható a terápiába, illetve mindegy, melyik nyelven végzi a logopédus a terápiát.

 A második nyelv elindulásához azonban nincsen szükség terápiaszerű beszédindításra, és erről azért akarok bővebben írni, mert a Bécsbe költöző családok sokszor tanácstalanok, mitévők legyenek, amikor az óvodai dolgozók kétségbe ejtik őket, hogy gyermekük nem beszél még németül, vagy nem azon a szinten, amelyen ők azt elvárják. Az óvodámban, amelyet 98%-ban külföldi gyerekek látogatnak, rengetek ilyen esettel találkozom, és mindig részvéttel figyelem a szülőket, akiknek nagyon nehéz eldönteni, kinek is higgyenek a különböző vélemények kereszttüzében.

Ezzel a poszttal szeretnék pár fontos szempontra rávilágítani.

A második nyelven való beszéd elindulása

Második nyelven mindig később indul el a beszéd, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből, és ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert itt Ausztriában hajlamosak a pedagógusok logopédushoz küldeni a külföldi gyereket, ha még nem beszél németül, mert biztosan baja van neki.

Ha egy magyar nyelven már beszélő kisgyerek nem beszél még németül, akkor a tennivalót nem a beszédindítás és a logopédiai terápia jelenti, hanem a türelmes várakozás.

A második nyelvelsajátítás folyamatának megvan a maga természetes tempója, amelyet támogatni lehet, siettetni viszont nem, mert azzal csak árthatunk. Ezt az osztrák pedagógusoknak sajnos kevés hányada érti csak meg, és a legtöbben hülyébbnél hülyébb tanácsokkal látják el a szülőket, a prímet ezek közül a „beszéljenek otthon németül a gyerekkel” viszi. Én soha, semmilyen körülmények között nem javasolom szülőknek, hogy otthon németül kommunikáljanak gyermekükkel, sőt, kifejezetten ellene vagyok. Mert egyrészt úgysem elég ahhoz, hogy megtanuljon németül, másrészt a gyermek nem fogja érteni, hogy miért történik vele mindez, illetve olyan terhet rak rá a megfelelési kényszerrel a szülő, ami csak további problémákat gerjeszt.

Rendszeresen megtörténik iskolai felvételi beszélgetésen, hogy az első osztály helyett előkészítő osztályba (Vorschulklasse) küldik a gyermeket, aki még nem beszél németül, noha amúgy teljesen érett az iskolára. Egy nem akadályozott fejlődésű gyermek átlag fél év alatt elsajátítja a második nyelv legelemibb részeit, vagyis megérti a feladatokat, valamint meg tudja értetni magát, kommunikálni tudja a legfontosabb szükségleteit, és meg tudja osztani a legfontosabb élményeit. Az első félév pedig csendben telik, mert a gyermek megfigyel, gyűjt, raktároz és feldolgoz, ehhez pedig nincsen szüksége feltétlenül a beszédre. Ha szeptemberben kezd, akkor februárban már képes egyszerű mondatokban kommunikálni a második nyelven. Ettől normál esetben pár hónapos eltérés lehetséges. De van a csoportomban egy kisfiú, aki két évig ült csendben a fenekén, és figyelt, egy hónapja kezdett németül beszélni, és nagyjából hibátlan mondatokat produkál.

Annál a gyermeknél tehát, akinek az idegrendszeri, mozgásszervi és anyanyelvi fejlődése nem akadályozott, a német beszéd hiánya nem akadálya az első osztályba lépésnek. Ehhez szülőként ragaszkodhatunk akkor is, ha a felvételi beszélgetés eredménye alapján előkésztő osztályt javasolnak. Ebben az esetben érdemes az igazgatóhoz fordulni, és ha vele sem boldogulunk, nyugodtan kereshetünk másik iskolát, ahol nem probléma, ha a gyermek az első osztály első évében sajátítja el a nyelvet.

Akadályozott fejlődésű gyermek esetében a második nyelv elsajátításának folyamata ugyanúgy lelassul, mint az anyanyelv-elsajátításé. De ha az anyanyelvén már megtanult beszélni a gyermek, akkor egészen bizonyos, hogy képes lesz elsajátítani egy második nyelvet is akár önállóan, akár segítséggel – a maga tempójában. Az ő esetükben az előkészítő osztály mindenképpen előnyt jelent, mert van egy kerek évük megszokni az új környezetet, az új nyelvet és az új kihívásokat.

Az anyanyelven való beszéd elindulása

Megkésett beszédfejlődésről akkor beszélünk, ha egy gyermek három éves korát betöltve még nem kommunikál az anyanyelvén. Érdemes azonban már korábban is szakemberhez fordulni, ha azt látjuk, hogy a gyermek ugyan kommunikál, csak éppen nem nyelvi eszközökkel (hanem gesztusokkal, mimikával, hangadással), aki el tudja dönteni, hogy a gyermek kommunikációja érett-e már a beszédre, és hogy mi lehet a beszéd késésének oka.

1. Ha az okok a legszorosabb környezetben keresendők, a technikai eszközök túlzott használatában, a család kommunikációs szokásaiban, akkor sokat segít, és sokszor elegendő is a szülőterápia és a tanácsadás.

2. Ha az idegrendszeri fejletlenség az oka a megkésett beszédnek, abban az esetben a szenzomotoros torna hozhatja meg az eredményt, adott esetben logopédiaival kombinálva. A legfontosabb teendő: a gyermek életéből kiiktatni minden technikai eszközt, tévét, telefont, tabletet és társait, és mozgással helyettesíteni: kirándulni, játszótérre menni, korcsolyázni, úszni, lehetőség szerint a szabadban. 

3. Ha a gyermek beszédészlelése érintett (rendszeresen szótagokat cserél, nem bővül a szókincse, láthatóan mindent megért, és mérges, amiért nem tudja kifejezni magát), az célzott logopédiai terápiával jól fejleszthető.

3. Ha a beszédprodukcióban akad el a nyelv (érthetetlen a beszéde, sok hangot kihagy vagy másikkal helyettesít), logopédiai terápiával (fonológiai tudatosság növelésével és ajak- és nyelvtornával) eredményesen fejleszthető.

4. Ha a megkésett beszéd oka (idegrendszeri, mozgásszervi vagy genetikai eltérésen alapuló) akadályozott fejlődés következménye, ott komplex terápiára lesz szükség, amely magában foglalja a gyógypedagógus munkáját is.