A beszédfejlődés rugója

Miután sikerrel elvégeztem egy „korai nyelvi fejlesztés“-re irányuló képzést, gondoltam, megosztom a legfontosabb információkat, mert minden ilyen alkalom új perspektívát kínál az eddigi ismeretekhez és tapasztalatokhoz. A hangsúly ezúttal a megfigyelésen, valamint a különböző teszteken volt, amelyekkel kétnyelvű gyerekek anyanyelvi, illetve második nyelvi képességeinek felmérését végezzük. És végre kiderült az is, hogy mi a beszédfejlődés rugója.

A leggyakoribb probléma, amellyel a szülők megkeresnek, az artikuláció: pösze a gyerek, selypít a gyerek, raccsol a gyerek, és a többi. Vannak gyerekek, akiknél ráadásul ez egyszerre mind probléma, mert a magánhangzókon kívül összesen 5 mássalhangzóval (d,t,n,b,m) kommunikálnak, mégis megértik a szülők, hogy mit akarnak mondani. Legfeljebb a szomszéd néni és az óvó néni nem érti meg, de az a gyereket egyáltalán nem, vagy csak egy egészen kicsit zavarja.

A szókincs lassú fejlődése miatt már kevesebben jelentkeznek, holott ez több – más területen fennálló – problémának is jele lehet a beszédfejlődésben, és fontos lenne nyomon követni, főleg többnyelvű környezetben, hogy hol tart a szókincs gyarapodása.

A legritkább esetben történik csak, hogy akkor keresnek meg a szülők, ha a gyerek nem tudja kifejezni magát kerek mondatokban.
A mondatszint valahogyan elsikkad a beszéd érthetősége mellett a fontossági sorrendben, és persze ennek is megvan a maga oka. A mondat hiányosságát az anyanyelvi hallgató ugyanis kontextusból nagyon jól ki tudja egészíteni, míg az érthetetlen beszéddel nem tud mit kezdeni, mert nem ismeri fel magukat a szavakat sem.
A beszédfejlődés szempontjából azonban kulcsfontosságú, hogy a gyerek mondatokban tudja kifejezni magát, mondatokban kommunikáljon szüleivel és társaival. Miért? Miért nem elegendők a szavak? Mert egymás mellé sorakoztatott szavakkal ugyan kérni még lehet, pl. enni, inni és játékot, de érzelmeket kifejezni, egy élményt, egy tapasztalatot elmesélni, sorrendiséget felállítani az eseményekben már nem lehet többtagú és összetett mondatok nélkül. 

Amint megjelenik az ÉN a gyerek gondolatában, majd belép a beszédbe, azonnal melléje társul az ige E/1. személyben, és beindul a mondatépítés folyamata. Az ÉN mellett szükségszerűen megjelenik a TE is mint állandó viszonyítási és ellenpont, és ez magával vonja az igeragozás fejlődését. Az ÉN megszületése előtt is vannak már természetesen kéttagú mondatkezdemények E/3. személyben, ahol a gyerek saját magát is Ő-ként reprezentálja („Évi alszik, anya jön, apa játszik“), és amely mondatok felszólítást és kijelentést egyaránt kifejeznek. Az ÉN-tapasztalatokhoz kapcsolódó mondatok azonban egyre bonyolultabb szerkezeteket kívánnak meg a gyerektől.

Azok a gyerekek, akik 3 éves korukra még nem tudnak 3-4 szavas mondatokban, 4 éves korukra pedig 4-5 szavas mondatokban beszélni, kérdezni, kommunikációt kezdeményezni, gyakran küzdenek heves érzelmekkel, ami nem csoda, hiszen annyi mondanivalójuk lenne, de nem képesek kifejezni őket. Előfordulhat, hogy indulataikat verbálisan kezelni nem tudván agresszívan reagálnak egy-egy kihívásra.

A beszéd rugója tehát a mondat. Mondatokban beszélünk, nem szavakkal. A gyerekek akkor válnak kommunikációs partnerré, ha mondatokban beszélnek: kijelentenek, felszólítanak, kérdeznek és később, amikor már absztrakt gondolkodásra is képesek, feltételeznek. Ahhoz, hogy mindezt kifejezhessék, nem elegendőek a szavak. Megfelelő sorrendben, megfelelően ragozva és megfelelő intonációval kell egymás mellé rendezni őket ahhoz, hogy az üzenet átmenjen.

A megkésett beszédfejlődés egyik és legfontosabb jele éppen a mondatképzés hiánya, valamint a szűk szókincs (3 éves korban még nincsen kéttagúnál hosszabb mondat, és a szókincs 50 szó körül jár), ilyenkor a logopédus és a szülők közös munkájára van szükség, akár szenzomotoros terápia párhuzamos alkalmazásával, mert a háttérben a legtöbbször motoros vagy szenzoros zavarok állnak.

Nagyon fontos tehát, hogy odafigyeljünk a mondatfejlődésre a kiejtés tisztasága mellett, mert gyermekünk kiegyensúlyozott érzelmi és szociális élete múlik azon, hogy miképpen tudja magát kifejezni, érzelmeit közvetíteni és kapcsolatot teremteni más gyerekekkel.

Mit tehetünk otthon?

1. Ne találjuk ki a gyerek gondolatait, hanem türelemmel várjuk ki, amíg végigmondja, amit akar. Mindig hallgassuk meg őt!
2. Eldöntendő kérdések helyett (Kérsz...? Látod...? Akarod...?) kiegészítendő kérdéseket tegyünk fel neki a beszélgetés során (Mikor...? Kicsoda...? Mit csinál...? Mivel...? Miért...? Hogyan...?)
3. Már a legkisebbekkel is olvassunk rövid történeteket (A telhetetlen hernyócska, Boribon könyvek), ne csak böngészőket. Mindenképpen legyen napi rutin az esti mese lefekvés előtt!
4. Figyeljünk arra, hogy mi is egész mondatokban beszéljünk egymással és a gyerekkel.
5. Vezessünk be beszélgetős rituálékat a napba, pl. vacsoránál mindenki mondja el a napi legkellemesebb és a legkellemetlenebb élményét.
6. Játsszunk a gyerekekkel: a legkisebbekkel szerepjátékot (babaház, autószerelő-műhely), a nagyobbakkal társasjátékot, ahol történeteket kell mesélni (Story Cubes).