Többnyelvű gyermekeink küzdelmei

Arra gondoltam, summázom végre azokat a tapasztalatokat, melyeket az évek alatt szereztem többnyelvű gyerekekkel való munkám során. Nekem is jó, és remélem, érdekes és megvilágító erejű lesz olvasóimnak is.

Nem könnyű a többnyelvű gyermek élete – és a több alatt általában a kettő-négy nyelvet értem, melyeket mindennapi életük során, egyetlen nap leforgása alatt készenlétben tartanak, és egyidejűleg használnak.

Mert élnek Bécsben családok, ahol a szülők más-más anyanyelvet beszélnek (mondjuk, magyart és szerbet), a közös nyelvük egy harmadik nyelv (mondjuk, az angol), és csemetéjük az osztrák oktatási intézményben a negyedik nyelvvel, a némettel küzd.
Általános vélekedés, és inkább teoretikus, hogy a gyermekek könnyen sajátítanak el idegen nyelveket, nekik meg se kottyan. Nos, ez így nem igaz. Legalábbis, nem minden gyermekre igaz, és igazság szerint sokkal kevesebb gyermekre igaz, mint azt gondoltuk volna.

Tapasztalatom szerint bizony sok gyermek küzd idegen nyelvi környezetben, csak csendben. Szó szerint csendben, a szelektív mutizmus eseteinek száma ugyanis megugrott az óvodákban a külföldi gyermekek számának drasztikus növekedésével. A legkonzervatívabb bécsi óvodákban is legalább 10-20%-os a külföldi gyermekek aránya, és vannak kerületek, ahol egy, azaz egy darab német anyanyelvű gyermek van csak egy csoportban. A gyermekek így az óvodában nem csak a németet, és nem csak az anyanyelvüket hallják használni, de sok más nyelvet is még, az angol pedig már csak hab a tortán, hiszen nem menő az az óvoda, ahol ne énekelnének napi szinten angol dalokat. Sorolhatnám még, kitérve a sokszínű dialektusspektrumra, az akcentussal beszélt változatokra és a pedagógusok, illetve asszisztensek anyanyelvi összetételére, amelyek mind-mind tovább árnyalják a képet. Természetesen van univerzum, ahol mindennek örülünk: Sprachbad, nagyobb esély a boldogulásra, etcetera – de a gyermekek szemszögéből nézve, akiket minden figyelmeztetés nélkül nagy ívben bedobnak ebbe az igen csak mély vízbe, annyira nem vidám a helyzet.

Optimális esetben a többnyelvűségnek csak a szokásos szimptómái jelentkeznek a beszédben: artikulációs zavarok, például az A hiánya, a nyelvheggyel pörgetett R hiánya, az uvuláris R használata, az palatálisok (Gy, Ny, Ty) hiánya, a határozott névelő helytelen használata („a autó”) – ezek jellemzően a magyar anyanyelvű gyermekek beszédhibái Bécsben. A másik gyakori jelenség a nyelvkeverés, ez minden többnyelvű gyermekre vonatkozik anyanyelvtől függetlenül, a szülők és a pedagógusok is sokszor beszédhibaként élik meg, holott ez egyáltalán nem hiba, ez csupán egy jelenség.

Körülbelül 9 éves korukig a különféle nyelvek egy nagy dobozban vannak a gyerekfejben, még nem képesek szétválasztani a nyelveket, ezért gátlás nélkül keverik az elemeit. Nem tudatosan, természetesen. Azt a szót használják, amelyik előbb beugrik, azt a szabályt alkalmazzák, amelyik éppen kéznél van, mindegy melyik nyelvből melyik nyelvbe emelik át. Pl. „Kis Dani született meg.” (Kis Dani megszületett.) „A cica böse arcot csinál.” (A cica mérges arcot vág.)

Praxisomban a két leggyakoribb beszédhiba, amellyel szülők felkeresnek, a nyelvheggyel pörgetett R hiánya (selypítés és raccsolás), valamint a megkésett beszédfejlődés (három éves koron túli).

A nyelvheggyel pörgetett R

Tíz gyerekből öt azért jár logopédiai terápiára, hogy megtanulja a nyelvheggyel pörgetett, „magyar” R artikulációját (egyébként többek között az olasz, spanyol, török, arab, orosz, szerb és horvát gyermekek is ezt az R-t használják). Ez a hang a magyar beszédhangok között is a legnehezebben elsajátítható, rendszerint az utolsó hang, amelyet a gyermekek megtanulnak. A németben használt uvuláris R, a torokban a nyelvcsap rezgésével előállított hang elsajátítása sokkal könnyebb, optimális esetben az osztrák gyermekek már 3 éves korukra tudják. Ebből fakadóan a magyar gyermekek is hamar megtanulják az uvuláris R-t az óvodában, ahol napi 8 órát töltenek német nyelvi környezetben. Ameddig csak a német nyelvben használja a gyermek, és a magyar beszédbe nem kerül át az uvuláris R (ott J-t vagy L-t használ, „róka” helyett „jóka” vagy „lóka” hangzik), addig jó esélye van a gyermeknek a nyelvheggyel pörgetett R megtanulására. Amennyiben az uvuláris R már átkerült a magyar beszédbe, sokkal nehezebb lesz elsajátítania a magyar R-t is. Igen nagyfokú testtudatosságot feltételez ugyanis a két R megkülönböztetése egy 5 éves gyerek számára, és ez csak ritkán adott. Azok a gyerekek ugyanis, akik nem tudnak hallás alapján különbséget tenni a két R között, és nem érzékelik, vagyis még „nincsenek otthon” a szájukban ahhoz, hogy megkülönböztessék a torokhangokat a koronálisoktól, azoknak nem is fog sikerülni képezni a nyelvheggyel pörgetett R-t. De minek is erőlködnének, hiszen tudnak már mondani egy R hangot, tehát ha pörgetésre kerül a sor, nyelvcsappal pörgetnek, sokszor nem is értik, mi a baj, így aztán garantált a kudarc. Ezért ilyen esetekben azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy akkor menjünk neki a hangnak, ha már 6-7 éves a gyermek, és fejlettebb testtudattal rendelkezik.

A megkésett beszédfejlődés

Erről sokszor írtam már, de talán sikerül ezúttal más szemszögből is megközelítem a kérdést. Az idegen nyelvi környezetbe (magyarul: külföldre) került gyermeknek a legnehezebb küzdelme a beszédtanulás, mert hirtelen megszaporodnak körülötte azok az emberek, akik „robotnyelven” beszélnek. Kukkot nem értenek belőle. És ebben a (gyakran traumatikusan megélt) érzelmi helyzetben (hiszen a gyermekre érzelmileg hat elsősorban az új életkörülmény) az anyanyelvi fejlődést is gyakran megakasztja a többnyelvű kommunikációba való belépés. Miért?
Nem kell ahhoz extra mozgásszervi vagy értelmi fejlődésbeli akadály, hogy az anyanyelvi fejlődés tempója lelassuljon, vagy teljesen elakadjon. Akkor is megtörténhet, ha mindkét szülő magyarul beszél otthon. Amint bekerül a gyermek bölcsödébe/óvodába/Tagesmuttihoz, attól kezdve napi többórás német nyelvű kommunikációban vesz részt. És mivel az elején ebben még nem tud részt venni, gyakran hallgat és folyamatosan figyel. Ha meg beszélni szeretne, de nem tud, akkor agresszívvá is válhat. Ne csodálkozzunk ezen, képzeljünk csak magunkat hasonló helyzetbe, idegen országban nem értjük a nyelvet, de nagyon éhesek vagyunk, és senki nem ad nekünk enni, vagy éppen pisilni kell, de nem találjuk a vécét, és senki nem érti, mit kérdezünk tőle. Mi is frusztráltak leszünk, pedig már több évtizedes szocializáció tapasztalata áll a hátunk mögött, ami gyermekeinknek még távolról nincs meg. Eleve küzdenek hát egy hatalmas érzelmi csomaggal.

Ha nincsen készen a gyermek fejében nyelvi szerkezet a beszédhez, mindegy, melyik nyelven, akkor az nem csak az új nyelv, de az egész, mindegyik nyelvre kiterjedő (általános) nyelvi fejlődést lassítja le, és akaszthatja meg a beszéd indulását.
Hogy melyik szinten lassul le vagy akad el a nyelvi fejlődés, az sok mindentől függ, ezt külön lenne érdemes vizsgálni. Ami számomra eddig feltűnt, és következtetésként levonható, az az, hogy az óvodába (idegen nyelvű oktatásba) lépés pillanata számít. Ami odáig megvan az anyanyelvben, az már stabil.

A lassulás, illetve megtorpanás spektrumának két végében (1.) a non-verbális eszközökkel, vagyis gesztusokkal, mimikával, szemkontaktussal kommunikáló és (2.) a már önálló szavakkal kommunikáló, de mondatot még nem alkotó gyermek áll.

Az első esetben vagy még szavak sincsenek, vagy már van babanyelv és halandzsa. Ahol még a hangadás sem történt meg, ott más okok is állhatnak a háttérben, ez az anamnézis felvétele során kiderül, és az alapján vonok be más szakértőket is a vizsgálatba – amennyiben ez szükséges. Ha már van halandzsa és babanyelv, akkor beszédészleléstesztet szoktam végezni, hogy meglássuk, képes-e a gyermek a hallott nyelvet értelmes beszéddé alakítani. Gyakran találok ezen a területen zavarokat, és úgy gondolom, sokszor egy kis lökéssel rendet lehet tenni, mert ha nem áll a háttérben más zavar, akkor a többnyelvűségből fakad az elakadás. 

Ha a beszéd észlelésével van problémája a gyermeknek, akkor a nyelvi szekvenciák (szavak, szókapcsolatok) felismerése nem megy, tehát megismételni, majd használatba emelni sem fog tudni szavakat, és az egész nyelvi fejlődés megtorpan ezen a szinten. A mondatképzésig el sem jut. Ha az óvodában ilyen esettel találkozom, olyan 3, 4 és néha 5 évessel, aki még nem tud németül egyszerű mondatot alkotni, azonnal a szülőhöz fordulok, hogy megkérdezzem, hogyan beszél a gyermek az anyanyelvén, és a legtöbbször az derül ki, hogy bizony ugyanígy. Szavakkal. Rengeteg energiát leköt az, hogy a több nyelven hallott szavak szerkezetét hallás után lebontsa, majd újra összerakja beszéddé, és mindeközben még észlelje a különböző nyelvek különböző szószerkezetét is. Egy nyelven sem könnyű a feladat, több nyelven pláne nem. Hiszen sosem hallja a szavakat szótári alakban, mindig használatban: szerkezetben és ragozva. 

Ez nehéz feladat ahhoz, hogy többnyelvű gyermekeink önállóan küzdjenek meg vele. Segítségre van szükségük. És a legnagyobb segítség a meseolvasás. Úgy üljünk a gyermekkel, hogy lássa a szánkat, mert tőlünk tanul beszélni, tőlünk lesi el a hangok képzését. Fontos, hogy ne vegyünk elő minden nap új könyvet. Lehetőleg hónapokat töltsünk ugyanazzal a történettel, ugyanazzal a szókinccsel. Az ismétlés segít a legtöbbet ebben az esetben. Szerencsére a gyermekek ha rákattannak egy könyvre, sokszor százszor is akarják hallani, és mi unjuk meg hamarabb, de ezen lépjünk túl, mert nekik pont erre a százszor elismételt történetre van szükségük ahhoz, hogy stabil nyelvi rendszer épüljön fel a fejükben, amelyre aztán sokkal könnyebben fel fogják tudni húzni a második, harmadik stb. nyelvet.