A beszéd otthona nem a logopédusnál van – A szülőtréningről

Sok a megkésett beszédfejlődésű gyermek napjainkban (erről egyszer már más összefüggésben itt: Megkésett vagy akadályozott beszédfejlődés?), aminek számos oka lehet, mivel mindegyik gyerek más. 

Egy dolog azonban, ahogy látom, minden esetben közös a megkésett beszédfejlődésű gyermekek életében, és az a technikai eszközök túlságosan is hangsúlyos jelenléte.

Ezért az én legeslegelső javaslatom  a technikai eszközök elhagyása és a nyelvi kommunikáció előtérbe helyezése. Sokan kérdezik ilyenkor, hogy de hát miért? A mai világban szükség van rájuk, mondják. Amit nem is vitatok. De csak az után, hogy a gyermek már megtanult beszélni.

Nézzük csak, miért hátráltatja a beszédfejlődést, ha a gyermek a nap nagy részét technikai eszközök társaságában tölti:

1. A technikai eszközök (okostelefon, tablet) nem kommunikálnak, hiába hívják őket kommunikációs eszközöknek. Ha felteszem nekik a kérdést, hogy mi a kedvenc színed, nem tudnak rá válaszolni. Mert az nem kommunikáció, hogy megnyom a gyerek egy gombot, és arra valamilyen vizuális vagy akusztikus effektet kap válaszként. Ez csak programozott reakció. Ez nem kommunikáció. Nem ösztönzi a gyermeket arra, hogy kifejezze magát, kifejezze az érzéseit, megossza a gondolatait.

2. A filmnézés akkor jó, ha a szülővel együtt történik, és utána beszélgetés követi: mi történt a filmben, mit érzett a gyerek, miközben nézte, stb. Ez esetben közös az élményfeldolgozás, és nincs egyedül hagyva a gyermek a rengeteg, számára sokszor érthetetlen benyomással. A filmnézésből is elég hetente egy-két alkalom. A meseolvasás ugyanis sokkal jobban fejleszti a gyermekek agyát. Amikor az agy csak képzelt mozgásformákkal, képzelt képekkel, képzelt érzékekkel manipulál, ezerszer több neuron dolgozik, mint filmnézés közben. Ha le akarjuk kötni a gyermek figyelmét valamivel, akkor a hangos könyv jó alternatíva: fejleszti a hallás utáni értést, a koncentrációt.

A megkésett beszédfejlődés terápiája nem nagy ördöngösség, alapvetően két axiómája van:
1. Minden gyermek arra vágyik, hogy a szüleivel/nevelőivel játszhasson és beszélgethessen. 

2. Minden gyermek a szüleitől/nevelőitől tanul meg beszélni, nem gépektől.

Ha csak ez a kettő megvalósul, a normális beszédindulásra minden esély adott.

Sokszor azonban már késve érkeznek hozzám a szülők a gyermekekkel, akik 3-4-5 évesen még csak pár szóval kommunikálnak, a kiejtésük nem tiszta, mondatot nem tudnak összerakni. Félénkek, visszahúzódóak, vagy éppen támadóak, agresszívak, mert nem sikerül nyelvileg megfogalmazniuk vágyaikat, akaratukat, érzéseiket. Az óvodában nehezen illeszkednek be, szívesebben játszanak egyedül, és nehezen kezelhetők a csoportos foglalkozásokon.

Nekik segíteni kell; de ha a beszédfejlődés nem akadályozott, akkor ez első körben nem a logopédus feladata. Hanem a szülőé/nevelőé. Én is először a szülőknek szoktam segíteni, és meghívom őket egy szülőtréningre, ahol közösen keressük meg azokat a pontokat a gyermek életében, ahol a szülők segíteni tudják a beszédfejlődését.

A szülőtréning három alappillére:
-- A szülői figyelem: rendszeresen játszani, beszélgetni, olvasni kell a gyermekkel, gyermeknek.
-- Ritulék kialakítsa a gyermek életében: közös étkezések, közös játék, közös esti meseolvasás.
-- Nyelvi mintává válni, amelyet a gyermek követhet: beszéddel kísérni a hétköznapi tevékenységeket, alkalmat adni a gyermeknek a beszédre.

Például: Szülőként gyakran esünk abba a csapdába, hogy hamar kitaláljuk, mit akar a gyermekünk, és attól kezdve a kérdéseink költőivé válnak: „Mit szeretnél enni?” Mielőtt még válaszolhatna, mi már tudjuk is rá a választ, mert ismerjük, vagy mert megmutatja a gyermek. Valójában nem is várunk tőle választ. Ezzel viszont nem is motiváljuk a beszédre. Ha mindig megértjük a pillantását vagy a gesztusát, nincsen miért megszólalnia. Ezért célszerűbb úgy feltenni a kérdést, hogy kénytelen legyen válaszolni, és ne fogadjuk el a rámutatást meg a nyöszörgést. „Mit kérsz inni, teát vagy kakaót?” Válaszként pedig csak ezt a kettőt fogadjuk el, és várjuk meg, hogy kimondja. Nem kell sürgetni, csak türelmesen megvárni.

A szülőtréningen számos ilyen nyelvi stratégiát kipróbálunk a szülőkkel, ezek mind beszédre motiválják a gyermeket. Mivel a nyelvi stratégiákat a szülőknek kell megtanulnia, időre van szükségük ahhoz, hogy otthon is alkalmazni tudják, hiszen a viselkedés megváltoztatása nem megy egyik pillanatról a másikra.

Emellett játékokat is kipróbálunk és könyveket is ajánlok az otthoni beszédfejlődés támogatásához. Kapnak még a szülők egy szkriptet a foglalkozásról emlékeztetőül, valamint egy listát, ahol folyamatosan követhetik a gyermek beszédfejlődését, és kipipálhatják, ami már teljesült.

Általában fél évvel az első találkozás után újabbat javaslok, hogy megnézzük, hol tart a beszédfejlődés, kell-e valamelyik nyelvi területen logopédiai segítség, vagy elég az otthoni szülői támogatás. Én akkor vagyok a legboldogabb, ha szülői segítséggel minden visszazökken a rendes kerékvágásba, mert ez a természetes helye a nyelvelsajátításnak: az otthon.

Magyar nyelvű ovi, német nyelvű ovi? Szeptemberi dilemmák.

Én is megjártam ezt az utat. Amikor csak pár hónapra jöttünk Bécsbe, a fiamat semmiképpen nem akartam osztrák oviba adni, mert attól féltem, hogy az óvodát mint intézményt fogja megutálni, félni tőle, ellenállni, ha nem érti a nyelvet, amelyen beszélnek hozzá. Ezért magyar nyelvű óvodába adtam, amíg mi dolgoztunk. Nagyon szerette, szívesen ment. 

Nagycsoportos volt, amikor végleg kiköltöztünk, és természetesen tovább járt a magyar oviba, ahol volt ugyan német nyelvoktatás ovisoknak, de semmivel sem tanult többet belőle, mint a villamoson, vagy az utcán. A Speckstängerl neve a Ströckből és a Rossauer Lände neve a metróból előbb beépült, mint a Birne vagy az Apfel, a rot vagy a blau a németóráról. Az idegennyelv-tanítás óvodás korban legtöbbször azt a hasznot hozza, hogy a gyermek füle rááll a másik nyelvre, és könnyebben fogja később megtanulni. Természetesen ragad rá sok szó is eközben, de elsősorban a játékos mondókákból, énekekből, nem a direkt tanításból.

Sokan kérdezik tőlem, és kérdezik egymástól közösségi portálokon, hogy mi a jobb, az osztrák ovi, vagy a magyar ovi. Egyértelmű válasz nincsen, ahogy egy kérdésre sincsen. Sok szempont van, amelyet figyelembe kell venni a döntésnél, és még több kérdés, amelyet fel kell tenni magunknak – ezeket igyekeztem most összeszedni:

Mi a cél? 

Az anyanyelv erősítése, mert valamilyen oknál fogva a gyermek anyanyelvi fejlődése nem a kívánt tempóban halad? (Ez esetben jobb lehet a magyar ovi.) Vagy a német nyelv elsajátítása, hogy majd az iskolakezdés könnyebb legyen? (Ez esetben jobb lehet a német nyelvű ovi.)

Milyen az otthoni nyelvi környezet? 

Egynyelvű, csak magyar? (Ez esetben jobb lehet a német nyelvű ovi.) Vagy kétnyelvű, német és magyar? (Ez esetben nagyjából mindegy, ráadásul vannak már kétnyelvű ovik is, például Bécsben.)

Milyen a gyermek habitusa, hogyan viselkedik idegen nyelvű környezetben? 

Visszahúzódó? Könnyen barátkozik? Visszahúzódó, de nem a nyelv miatt, hanem az idegen környezet miatt, amelyet hamar meg fog szokni? Minden helyzetben feltalálja magát?

Az óvoda a szülőtől való elszakadást jelenti elsősorban a gyermekek számára, és sokszor összekeverjük az e felett érzett „traumát” az idegen nyelv miatti „traumával”, amelyet alapvetően mi élünk át a kiköltözéssel és a külföldi munkavállalással, és mi féltjük azután ettől a gyermekeinket is.

A gyerekek az ovimban akkor is sírnak az első napokban a szünet után, ha már beszélnek németül, és akkor is sírnak, ha már nagycsoportosok, és nem most kezdték. Vannak gyerekek, akik egyik esetben sem sírnak, hanem simán besétálnak, és vagy leülnek játszani, vagy figyelnek egy sarokból. A gyermek habitusától függ ugyanis, hogy nehéz-e az elszakadás a szülőtől, és ahogy én látom, a legritkábban van arról szó, hogy „anya, én ezt a nyelvet nem értem, vigyél haza, légy szíves”. Ha a gyermek sír reggel az oviban, az természetes dolog, mert nehéz az elszakadás, és elmúlik, ha már magabiztosabban tudja kezelni a helyzetet. A sírás miatt tehát ne hozzunk döntést egyik óvoda ellen sem.

Szorongó a gyermek? 

Ha fontos neki, hogy minden helyzetben megfeleljen, akkor a német nyelvű óvodát javaslom, hogy iskoláskorra biztosan elsajátítsa a németet. Az iskolakezdés magától is stresszes az új környezet és az új kihívások miatt, legalább a nyelvvel ne nehezítsük a gyermek helyzetét.

Melyik óvoda melletti döntés hoz nyugalmat a család életébe? 

Mert annak semmi értelme, hogy az egyiket erőltetjük, és mindenki úszik a stresszben. Egyik választás sem rossz ugyanis. A rossz az, ha hozunk egy döntést, és aztán az senkinek sem tetszik.

Függ a gyermek anyanyelvi fejlődésének ritmusától.

1. Ha a gyermek nyelvi fejlődése akadályozott valamilyen formában, akkor én mindenképpen az anyanyelvi ovit javasolom.
2. Ha a gyermek beszédfejlődése megkésett, de csak kommunikációs okokból (keveset beszélnek és játszanak vele otthon; sok időt tölt technikai eszközökkel foglalkozva, úgymint TV, okostelefon, tablet & Co.; vagy csak egyszerűen lassúbb a tempója), akkor nem szükséges anyanyelvi oviba küldeni, sokkal fontosabb otthon segíteni az anyanyelvi beszéd megindulását és fejlődését, és járhat nyugodtan német nyelvű oviba, mert a második nyelv ez esetben nem fogja akadályozni az anyanyelvi beszédfejlődést.
3. Ha a gyermek nyelvi fejlődése nem akadályozott, akkor nem hozhatunk rossz döntést, akármelyik ovit is választjuk. Ha az anyanyelvit, akkor majd az iskolában tanul meg cca. fél év alatt németül. Ha a német nyelvűt, akkor elég, ha az otthoni környezet anyanyelvi, az viszont legyen erős sok közös családi programmal, sok beszélgetéssel, sok olvasással.

Milyen az óvónéni? 
Ez a legfontosabb szempont a döntéshozatalban. Ha a gyermek elsőre elfogadja, és jól „szót értenek” egymással, beszélhet akár szuahéliül is, ott kell hagyni nála a gyermeket. Ha mindenki, szülő és gyermek is úgy érzi, hogy ez oké, akkor azt az óvodát kell választani. Manapság annyi forrásból tájékozódunk, hogy éppen a legfontosabb marad ki: az ösztönös választás. Pedig az anyai ösztön ritkán téved. (És csak azért nem írom le, hogy "soha", mert perfekcionista vagyok.)