A presszókávés üvegpohár esete a logopédiával 

Amióta az eszemet tudom, édesanyám lépten-nyomon azzal dicsekedett, hogy „az én lányom már féléves korában pohárból ivott.” Sokáig hittem, hogy ez csak egy urbánus legenda, ameddig meg nem született a fiam, és be nem köszöntött az első igazán forró nyár a globális felmelegedés történetében. A két hónapos fél óránként megszomjazott, az orvos azonban belém verte, hogy etetni márpedig csak háromóránként szabad, amivel teoretikusan nem is volt baj, de hát mindenki tikkadt a harmincnyolc fokban, ezért a szoptatások között vízzel itattam. De nem ám csőrösből, hanem abból a kis presszókávés üvegpohárból, amelyből egykoron én is ittam, és amelyet édesanyám rám hagyott. Legnagyobb meglepetésemre működött. Ment ugyan a víz mindenhová, de jutott a gyerek szájába is elég, és attól kezdve nem volt kérdés: féléves korára pohárból fog inni ő is. 

A beszéd az evéssel kezdődik

1. A beszédtanulás az evéssel/ivással kezdődik, hiszen a szájizmokat használjuk a beszédhez is, és ha az egyik nem megy, akkor nagy valószínűséggel a másikkal is gondok lesznek. Ha az újszülött a világra jön, enni kezd el először, mielőtt beszélni kezdene. És úgy fog beszélni is, ahogyan enni kezdett. Önállóan, kézzel-lábbal – vagy nagy szemekkel várva, hogy a falat a szájába hulljon. És rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.

Az első érzékszerv, amelyet a baba akarttal használ, a szája. A látás és a hallás akaratlanul történik vele. De a szándékolt megismerés első otthona a száj: mindent a szájához emel, letapogatja, kóstolgatja. Az a jó, ha ezt hagyjuk. Ha állandóan az a reakció, hogy „fúj, koszos”, akkor elmegy tőle a kedve és egy nagyon fontos korai tapasztalatszerzéstől esik el. Igyekezzünk inkább olyan környezetet teremteni, hogy ezt elkerüljük. Hadd vegyen a szájába minél többféle anyagú és formájú játékot, dolgot. Lehet az egy ártalmatlan fakanál, vagy egy tisztára mosott, kis fedő a konyhából, egy műanyag pohár, kanál, gyakran mosott rongyok, fajátékok, műanyag lapozgatók. Az már az anyai idegrendszertől függ, hogy a kertben, játszótéren mit engedünk meg neki kóstolni. Mert fog. Ott is.

A pohárból ivásra azért jó nagyon korán, már csecsemőkorban megtanítani a gyermeket, mert amellett hogy rengeteg költséget megspórolunk vele, megszokja a gyermek a helyes nyelési technikát (a nyelvhát feldomborítását), ami elengedhetetlen a beszédhangok produkciójához. A nyelvlökéses nyelést (vagyis a nyelvheggyel való hátralökést) alkalmazó gyermekek se enni, se beszélni nem tudnak rendesen, és speciális terápiára szorulnak. Érdemes ezt megelőzni a helytelen étkezési szokások minél előbbi felszámolásával: a kizárólag pürésített ételek fogyasztásával, az állandó cumizással és a szoptatási korszak utáni cumisüvegből etetéssel.

2. Amint képes a gyermek kézzel fogni és szilárd ételt fogyasztani – ami akadályozatlan fejlődés esetén akár már tíz hónapos kortól lehetséges –, adjunk a kezébe ártalmatlan rágcsálnivalókat: a legjobbak a könnyen porladó és pépesedő ételek, mint például a kifli és az alma. Egy éves korára teljesen elhagyható a pürésített ételek kategóriája, és jöhet a kis darabos ételek korszaka: a villával szétnyomott krumpli és apró kockákra vágott husi.

Ami a beszéd szempontjából fontos, az egyrészről az ízlelés mint tapasztalatszerzés, az ajkakkal és a nyelvvel történő érzékelés, az ízek, formák, halmazállapotok megkülönböztetése; másrészről pedig a szájizmok dolgoztatása. Ha csak pürét kap a gyermek, nem tanul meg rágni, és gyengék lesznek a szájizmok a beszédhez is. Ha csak pürét kap a gyermek, ellustul ez az érzékszerve, és nem tudja majd szépen artikulálni a hangokat, mert nem elég mozgékonyak az ajkak és a nyelv. A pürével nincs sok feladat, azt csak nyelni kell, de a szilárd falatot forgatni kell a szájában, ide-oda tologatni, fogakkal megőrölni, nyelvvel összenyomni stb.

Van egy kisfiú az óvodámban, aki élénken kommunikál, imád beszélni, fantasztikus történeteket talál ki nem létező kistestvérével közös kalandjaikról, de nagyjából ennél többet nem is értek meg az egészből, annyira artikulálatlanul ejti a hangokat. Kérdeztem, jár-e logopédushoz, jár. Hm. És mit eszik, jött a következő kérdés. Mert az óvodában alig valamit, azt is órákig. Megfigyeltem: nem rág, inkább nyammog, a leves soha nem fogy el, a zöldségek és a saláta tőle ott fonnyadhat évekig a tányérján, a tejbegríz viszont gyorsan lecsúszik. Aztán kiderült, hogy amikor az édesanyja érte jön, akkor a kisfiú azonnal a mamája táskájához rohan, mert abban lapul a cumisüveg a finom meleg-cukros tejjel. A kisfiú öt éves. Tavaly nyár elején ültünk le a mamájával beszélni az szilárd ételek bevezetéséről. Azóta sokat tisztult a kisfiú beszéde, láthatóan rág, és noha még unszolni kell, és a mamája táskájában is lapul mindig egy pizzaszelet, az otthoni egészséges étkezéséről már nem tudunk gondoskodni. Azóta viszont megértem a történeteit, és mivel közben ötéves lett, végre a karmaim közé kaparintottam fejlesztésre.

3. Aztán jön a kanál korszaka. Sok szülő tanítja meg gyermekét már egészen kicsi korban kanállal enni, ami nagyon jó dolog, mert fejleszti a kézügyességet (étel kikanalazása a tálból) és a térbeli tájékozódást (szájba történő bevezetése, mondjuk, az orr helyett). De semmiképpen ne hagyjuk el a kézzel evést. Sőt, két éves kortól kifejezetten hasznos bevezetni napi egy játékos étkezést, ahol nyelvvel kell felszedni a tányérból a csokigolyót, vagy szívószállal kivenni a dobozból, és egyenként a tányérra rakni, majd onnan kifújni, és egyáltalán: szívószállal inni, italba buborékot fújni. Tudom, hogy maszatol asztalt, terítőt és gyereket, és játszásba fullad az evés, de megint csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan vezetjük be. Állandóan mindenhol, vagy egy adott időpontban és szűk családi körben. Ezek a játékos evésgyakorlatok a beszédfejlődést segítik, a szép artikulációt, tudatosítják és ügyesítik az ajkak és a nyelv mozgását. Amúgy nem biztos, hogy a gyermeknek kedve van együttműködni a beszédfejlesztésben, és a „Gyere, kicsim, gyakoroljuk azt a nyomorult S-t” mondattól valószínűleg a másik irányba fog futni – joggal. De melyik gyermek mondott már nemet egy kis csokigolyóevésre? Amely nyilván helyettesíthető mézes felfújt biotönkölyszemekkel is, ha azt akarjuk, a lényeg, hogy evéssel erősítse a beszédszerveit.

És végül egy nagyon fontos összefüggés az evési szokások és a beszédfejlődés között, amely leginkább a társas viselkedést szabályozza és a gyermek nyitottságát készíti elő a kommunikációra.

Mindenképpen kerüljük az evést tévénézés közben (teljesen más ügy a pattogatott kukorica családi mozizáskor), valamint a kiskanállal rohangálást a játszó gyermek után – ez senkinek sem jó, de legkevésbé a gyermeknek, mert elrontja evési szokásait, és hátráltatja beszédfejlődését (hogy a többi rossz szokás kialakításáról már ne is beszéljünk).
Ehelyett üljön le az egész család az asztalhoz minden nap legalább egyszer, és hétvégén többször is. A családi étkezések fontos rituálék, ám a legkevésbé az evésről szólnak. A közös étkezés lehetőség a kommunikációra, az a hely és az az idő, ahol mindenkire figyelnek, amikor mindenkit meghallgatnak. Ha az ilyen alkalmak a gyermek életében rendszeressé válnak, akkor a gyermek beszédfejlődése látványosan és garantáltan megugrik, az egészséges étkezési szokásokat pedig egyszerűen csomagban kapjuk vele, nem kell külön dolgozni rajta.