Többnyelvű gyermekeink küzdelmei

Arra gondoltam, summázom végre azokat a tapasztalatokat, melyeket az évek alatt szereztem többnyelvű gyerekekkel való munkám során. Nekem is jó, és remélem, érdekes és megvilágító erejű lesz olvasóimnak is.

Nem könnyű a többnyelvű gyermek élete – és a több alatt általában a kettő-négy nyelvet értem, melyeket mindennapi életük során, egyetlen nap leforgása alatt készenlétben tartanak, és egyidejűleg használnak.

Mert élnek Bécsben családok, ahol a szülők más-más anyanyelvet beszélnek (mondjuk, magyart és szerbet), a közös nyelvük egy harmadik nyelv (mondjuk, az angol), és csemetéjük az osztrák oktatási intézményben a negyedik nyelvvel, a némettel küzd.
Általános vélekedés, és inkább teoretikus, hogy a gyermekek könnyen sajátítanak el idegen nyelveket, nekik meg se kottyan. Nos, ez így nem igaz. Legalábbis, nem minden gyermekre igaz, és igazság szerint sokkal kevesebb gyermekre igaz, mint azt gondoltuk volna.

Tapasztalatom szerint bizony sok gyermek küzd idegen nyelvi környezetben, csak csendben. Szó szerint csendben, a szelektív mutizmus eseteinek száma ugyanis megugrott az óvodákban a külföldi gyermekek számának drasztikus növekedésével. A legkonzervatívabb bécsi óvodákban is legalább 10-20%-os a külföldi gyermekek aránya, és vannak kerületek, ahol egy, azaz egy darab német anyanyelvű gyermek van csak egy csoportban. A gyermekek így az óvodában nem csak a németet, és nem csak az anyanyelvüket hallják használni, de sok más nyelvet is még, az angol pedig már csak hab a tortán, hiszen nem menő az az óvoda, ahol ne énekelnének napi szinten angol dalokat. Sorolhatnám még, kitérve a sokszínű dialektusspektrumra, az akcentussal beszélt változatokra és a pedagógusok, illetve asszisztensek anyanyelvi összetételére, amelyek mind-mind tovább árnyalják a képet. Természetesen van univerzum, ahol mindennek örülünk: Sprachbad, nagyobb esély a boldogulásra, etcetera – de a gyermekek szemszögéből nézve, akiket minden figyelmeztetés nélkül nagy ívben bedobnak ebbe az igen csak mély vízbe, annyira nem vidám a helyzet.

Optimális esetben a többnyelvűségnek csak a szokásos szimptómái jelentkeznek a beszédben: artikulációs zavarok, például az A hiánya, a nyelvheggyel pörgetett R hiánya, az uvuláris R használata, az palatálisok (Gy, Ny, Ty) hiánya, a határozott névelő helytelen használata („a autó”) – ezek jellemzően a magyar anyanyelvű gyermekek beszédhibái Bécsben. A másik gyakori jelenség a nyelvkeverés, ez minden többnyelvű gyermekre vonatkozik anyanyelvtől függetlenül, a szülők és a pedagógusok is sokszor beszédhibaként élik meg, holott ez egyáltalán nem hiba, ez csupán egy jelenség.

Körülbelül 9 éves korukig a különféle nyelvek egy nagy dobozban vannak a gyerekfejben, még nem képesek szétválasztani a nyelveket, ezért gátlás nélkül keverik az elemeit. Nem tudatosan, természetesen. Azt a szót használják, amelyik előbb beugrik, azt a szabályt alkalmazzák, amelyik éppen kéznél van, mindegy melyik nyelvből melyik nyelvbe emelik át. Pl. „Kis Dani született meg.” (Kis Dani megszületett.) „A cica böse arcot csinál.” (A cica mérges arcot vág.)

Praxisomban a két leggyakoribb beszédhiba, amellyel szülők felkeresnek, a nyelvheggyel pörgetett R hiánya (selypítés és raccsolás), valamint a megkésett beszédfejlődés (három éves koron túli).

A nyelvheggyel pörgetett R

Tíz gyerekből öt azért jár logopédiai terápiára, hogy megtanulja a nyelvheggyel pörgetett, „magyar” R artikulációját (egyébként többek között az olasz, spanyol, török, arab, orosz, szerb és horvát gyermekek is ezt az R-t használják). Ez a hang a magyar beszédhangok között is a legnehezebben elsajátítható, rendszerint az utolsó hang, amelyet a gyermekek megtanulnak. A németben használt uvuláris R, a torokban a nyelvcsap rezgésével előállított hang elsajátítása sokkal könnyebb, optimális esetben az osztrák gyermekek már 3 éves korukra tudják. Ebből fakadóan a magyar gyermekek is hamar megtanulják az uvuláris R-t az óvodában, ahol napi 8 órát töltenek német nyelvi környezetben. Ameddig csak a német nyelvben használja a gyermek, és a magyar beszédbe nem kerül át az uvuláris R (ott J-t vagy L-t használ, „róka” helyett „jóka” vagy „lóka” hangzik), addig jó esélye van a gyermeknek a nyelvheggyel pörgetett R megtanulására. Amennyiben az uvuláris R már átkerült a magyar beszédbe, sokkal nehezebb lesz elsajátítania a magyar R-t is. Igen nagyfokú testtudatosságot feltételez ugyanis a két R megkülönböztetése egy 5 éves gyerek számára, és ez csak ritkán adott. Azok a gyerekek ugyanis, akik nem tudnak hallás alapján különbséget tenni a két R között, és nem érzékelik, vagyis még „nincsenek otthon” a szájukban ahhoz, hogy megkülönböztessék a torokhangokat a koronálisoktól, azoknak nem is fog sikerülni képezni a nyelvheggyel pörgetett R-t. De minek is erőlködnének, hiszen tudnak már mondani egy R hangot, tehát ha pörgetésre kerül a sor, nyelvcsappal pörgetnek, sokszor nem is értik, mi a baj, így aztán garantált a kudarc. Ezért ilyen esetekben azt szoktam javasolni a szülőknek, hogy akkor menjünk neki a hangnak, ha már 6-7 éves a gyermek, és fejlettebb testtudattal rendelkezik.

A megkésett beszédfejlődés

Erről sokszor írtam már, de talán sikerül ezúttal más szemszögből is megközelítem a kérdést. Az idegen nyelvi környezetbe (magyarul: külföldre) került gyermeknek a legnehezebb küzdelme a beszédtanulás, mert hirtelen megszaporodnak körülötte azok az emberek, akik „robotnyelven” beszélnek. Kukkot nem értenek belőle. És ebben a (gyakran traumatikusan megélt) érzelmi helyzetben (hiszen a gyermekre érzelmileg hat elsősorban az új életkörülmény) az anyanyelvi fejlődést is gyakran megakasztja a többnyelvű kommunikációba való belépés. Miért?
Nem kell ahhoz extra mozgásszervi vagy értelmi fejlődésbeli akadály, hogy az anyanyelvi fejlődés tempója lelassuljon, vagy teljesen elakadjon. Akkor is megtörténhet, ha mindkét szülő magyarul beszél otthon. Amint bekerül a gyermek bölcsödébe/óvodába/Tagesmuttihoz, attól kezdve napi többórás német nyelvű kommunikációban vesz részt. És mivel az elején ebben még nem tud részt venni, gyakran hallgat és folyamatosan figyel. Ha meg beszélni szeretne, de nem tud, akkor agresszívvá is válhat. Ne csodálkozzunk ezen, képzeljünk csak magunkat hasonló helyzetbe, idegen országban nem értjük a nyelvet, de nagyon éhesek vagyunk, és senki nem ad nekünk enni, vagy éppen pisilni kell, de nem találjuk a vécét, és senki nem érti, mit kérdezünk tőle. Mi is frusztráltak leszünk, pedig már több évtizedes szocializáció tapasztalata áll a hátunk mögött, ami gyermekeinknek még távolról nincs meg. Eleve küzdenek hát egy hatalmas érzelmi csomaggal.

Ha nincsen készen a gyermek fejében nyelvi szerkezet a beszédhez, mindegy, melyik nyelven, akkor az nem csak az új nyelv, de az egész, mindegyik nyelvre kiterjedő (általános) nyelvi fejlődést lassítja le, és akaszthatja meg a beszéd indulását.
Hogy melyik szinten lassul le vagy akad el a nyelvi fejlődés, az sok mindentől függ, ezt külön lenne érdemes vizsgálni. Ami számomra eddig feltűnt, és következtetésként levonható, az az, hogy az óvodába (idegen nyelvű oktatásba) lépés pillanata számít. Ami odáig megvan az anyanyelvben, az már stabil.

A lassulás, illetve megtorpanás spektrumának két végében (1.) a non-verbális eszközökkel, vagyis gesztusokkal, mimikával, szemkontaktussal kommunikáló és (2.) a már önálló szavakkal kommunikáló, de mondatot még nem alkotó gyermek áll.

Az első esetben vagy még szavak sincsenek, vagy már van babanyelv és halandzsa. Ahol még a hangadás sem történt meg, ott más okok is állhatnak a háttérben, ez az anamnézis felvétele során kiderül, és az alapján vonok be más szakértőket is a vizsgálatba – amennyiben ez szükséges. Ha már van halandzsa és babanyelv, akkor beszédészleléstesztet szoktam végezni, hogy meglássuk, képes-e a gyermek a hallott nyelvet értelmes beszéddé alakítani. Gyakran találok ezen a területen zavarokat, és úgy gondolom, sokszor egy kis lökéssel rendet lehet tenni, mert ha nem áll a háttérben más zavar, akkor a többnyelvűségből fakad az elakadás. 

Ha a beszéd észlelésével van problémája a gyermeknek, akkor a nyelvi szekvenciák (szavak, szókapcsolatok) felismerése nem megy, tehát megismételni, majd használatba emelni sem fog tudni szavakat, és az egész nyelvi fejlődés megtorpan ezen a szinten. A mondatképzésig el sem jut. Ha az óvodában ilyen esettel találkozom, olyan 3, 4 és néha 5 évessel, aki még nem tud németül egyszerű mondatot alkotni, azonnal a szülőhöz fordulok, hogy megkérdezzem, hogyan beszél a gyermek az anyanyelvén, és a legtöbbször az derül ki, hogy bizony ugyanígy. Szavakkal. Rengeteg energiát leköt az, hogy a több nyelven hallott szavak szerkezetét hallás után lebontsa, majd újra összerakja beszéddé, és mindeközben még észlelje a különböző nyelvek különböző szószerkezetét is. Egy nyelven sem könnyű a feladat, több nyelven pláne nem. Hiszen sosem hallja a szavakat szótári alakban, mindig használatban: szerkezetben és ragozva. 

Ez nehéz feladat ahhoz, hogy többnyelvű gyermekeink önállóan küzdjenek meg vele. Segítségre van szükségük. És a legnagyobb segítség a meseolvasás. Úgy üljünk a gyermekkel, hogy lássa a szánkat, mert tőlünk tanul beszélni, tőlünk lesi el a hangok képzését. Fontos, hogy ne vegyünk elő minden nap új könyvet. Lehetőleg hónapokat töltsünk ugyanazzal a történettel, ugyanazzal a szókinccsel. Az ismétlés segít a legtöbbet ebben az esetben. Szerencsére a gyermekek ha rákattannak egy könyvre, sokszor százszor is akarják hallani, és mi unjuk meg hamarabb, de ezen lépjünk túl, mert nekik pont erre a százszor elismételt történetre van szükségük ahhoz, hogy stabil nyelvi rendszer épüljön fel a fejükben, amelyre aztán sokkal könnyebben fel fogják tudni húzni a második, harmadik stb. nyelvet.

Hogyan építsünk mondatot?

Sok megerősítő visszajelzés érkezett az előző posztomra (A beszédfejlődés rugója), ezért most megosztok néhány játékos ötletet mondatépítésre, az alapoktól kezdve.

Többnyelvű gyerekek fejlesztéséhez szedtem össze, találtam ki, vagy éppen dolgoztam át ezeket a játékokat, de kipróbáltam már megkésett anyanyelvi beszédfejlődés terápiájában is, hiszen a lényeg az elején ugyanaz: a szavakból mondatokat kell építeni.

Kétféle utat járok, és valamelyik mindig beválik: az egyik a szerepjáték, a másik az építés, és nincsen szabály, hogy melyiket szeretik jobban a kisfiúk vagy a kislányok, mert valójában mindkettőt egyformán.

Hogyan lesznek a szavakból mondatok? A választ mindenki tudja: alany, állítmány és bővítmények. Ezekkel a kategóriákkal a gyerekek azonban nem tudnak mit kezdeni, mégis valahogyan ezt a gondolati struktúrát kell megértetnünk velük, és ez a következő játékokon keresztül egészen könnyen megy.

Az első lépés az ÉN és a TE

Dobókockás mondatépítés: vannak ÉN- és TE-kártyák (egy fiú mutat egyértelműen magára vagy rád), és vannak cselekvéskártyák. Én először mindig megbeszélem külön az összes képet a gyerekekkel.

Az ÉN- és TE-kártyákat felmutatom, és elmagyarázom: „A fiú azt mondja: te.“ vagy „A fiú azt mondja: én.“ Ezt a gyerekek hamar leveszik, de azért egy kicsit gyakoroljuk. A rávezető kérdés mindig a következő: „Mit mond a fiú?“ Sosem azt kérdezzük, hogy mi ez a kártya, vagy hogy mit jelent.

A cselekvéskártyák bemutatása főnévi igealakkal történik: „Ez az enni. Ez a vezetni.“ Ezt azért tartom fontosnak, mert ez az alak semleges, nem árul el semmi mást, csak az ige jelentéstartalmát, nincsen mellette cselekvő alak.

A játék menete a következő. A gyerek húz egy ÉN- vagy egy TE-kártyát.
- „Mit mond a fiú?“

- „Én.“
A gyerek dob a dobókockával, és kikeresi a számhoz tartozó kártyát (ha több is van belőlük, mint a képen látható esetben, akkor a gyerek választhat). Természetesen azt is megbeszéljük, hogy mennyit dobott, mert ez egy plusz számolásgyakorlat, ki ne hagyjuk. Jó, ha a gyerek ránézésre felismeri a mennyiséget a dobókockán, de ha nem, akkor számolja meg ujjal, vagy a haladók csak szemmel.

- „Melyik kártyát választod?“
- „Enni.“
Ekkor a gyerek egymás mellé rakja a kártyákat: Én és Enni. Fontos a sorrend, balról jobbra, mert úgy olvasunk. És most megkérjük a gyereket, hogy olvassa össze.
- „Olvasd el.“
- „Én eszem.“

A második lépés az Ő

Csak cselekvéskártyákkal játszunk. Legyen benne fiú és lány is, mert bár a magyarban nincsen külön személyes névmás E/3-ban a nemekre, csak az „ő“, de ha a gyerek beszél más nyelvet is, ahol viszont megkülönböztetettek a nemek, akkor itt éppen azt kell megtanulnia, hogy a magyarban nincsen különbség.
Két szériát nyomtatok a képekből, és az egyik széria képeit felragasztom egy kartonra/papírlapra, ez lesz a tábla.
A másik széria darabjait sorban egyesével felmutatom, és megkérdezem:
- „Mit csinál a fiú/lány?“
- „Eszik.“
Az „ő“ használatát ez esetben nem várjuk el a gyerektől, mert nem életszerű, de egyértelműsíthetjük a használatát a cselekvések megkülönböztetésénél, pl. „Nézd, ő nem megy, hanem fut. Látod? Ő megy, ő pedig fut.“
A gyerek feladata a válaszon kívül még az is, hogy megkeresse a táblán a cselekvést, és arra tegye rá a képet.

Következő lépésként, ha mondjuk több gyerekkel játszunk, akkor lehet activityzni is a képekkel, az egyik gyerek húz, bemutatja a cselekvést, a többi gyerek pedig kitalálja.
- „Nézzétek, mit csinál Peti?“
- „Fut.“
Ha csak kettesben játsszuk ezt a játékot, akkor időnként szerepet cserélhetünk, így a kérdés feltevését is gyakorolhatja a gyerek.

Nagy kedvenc a legóval történő mondatépítés. Itt szükség lesz kettő darab kék (négyes) kockára és sok piros (nyolcas) téglára. A Duplo ez esetben jobb, mert nagyobb, de lehet sima legó is. És ha nincsen legó kéznél, akkor színes fakockák is megfelelnek. A kék az alany, a piros a cselekvő ige. Ezen kívül kell még egy maci és kellenek a cselekvéskártyák.

Először szétterítjük a cselekvéskártyákat, és mindegyik mellé teszünk egy piros téglát. Utána bemutatjuk a macit:
- „Ő Füles Mackó.“
És mellé rakjuk az egyik kék kockát.
Most kezdődik a játék. Lerakom magam elé a másik kék kockát. És azt mondom:
- „Keresd meg a futnit.“
A gyerek rámutat a képre. Én elveszem a piros téglát a kép mellől, és a kék mellé helyezem úgy, hogy a gyereknek balról olvasva kék és piros legyen a sorrend. Utána rámutatok először a kék, majd a piros kockára, és azt mondom:

- „Füles Mackó fut.“
És megkérem a gyereket, hogy ismételje meg, vagy mondja velem, ha nem megy neki egyedül.
Így a gyerek pontosan látni fogja, hogy a kék a Füles Mackó, a piros a fut. Aztán új cselekvéskártyát választunk.
Ezt ismételjük addig, amíg a gyerek meg nem érti, attól kezdve én már nem mondom ki a mondatot, hanem tőle várom, hogy ő mondja. Én csak mutatok a kék, majd a piros kockára.

Jöhetnek a bővítmények

A legós játékot tovább lehet játszani bővítményekkel, fontos, hogy következetesen használjuk a színeket: zöld a tárgy (valamit), sárga a részes határozó (valakinek), lila a hely (hol), fehér az eszköz (mivel), barna a társ (kivel), fekete az idő (mikor)... etc.

Ha halmozzuk az egyik bővítményt, akkor tornyot lehet építeni az azonos színű kockákból, ezt mindenképpen próbáljuk ki, mert nagyon szeretik a gyerekek, mi pedig remekül bővíthetünk vele szókincset is. Pl. „Füles Mackó felveszi a trikóját, nadrágját, zokniját, pulóverét … stb.“ vagy „Füles Mackó elment a nagymamájához, a boltba, a pékhez, moziba … stb.“

A cselekvéskártyákat is kiegészíthetjük további mondatrész-képekkel, és rögtön kezdődhet a mondat-puzzle.

A beszédfejlődés rugója

Miután sikerrel elvégeztem egy „korai nyelvi fejlesztés“-re irányuló képzést, gondoltam, megosztom a legfontosabb információkat, mert minden ilyen alkalom új perspektívát kínál az eddigi ismeretekhez és tapasztalatokhoz. A hangsúly ezúttal a megfigyelésen, valamint a különböző teszteken volt, amelyekkel kétnyelvű gyerekek anyanyelvi, illetve második nyelvi képességeinek felmérését végezzük. És végre kiderült az is, hogy mi a beszédfejlődés rugója.

A leggyakoribb probléma, amellyel a szülők megkeresnek, az artikuláció: pösze a gyerek, selypít a gyerek, raccsol a gyerek, és a többi. Vannak gyerekek, akiknél ráadásul ez egyszerre mind probléma, mert a magánhangzókon kívül összesen 5 mássalhangzóval (d,t,n,b,m) kommunikálnak, mégis megértik a szülők, hogy mit akarnak mondani. Legfeljebb a szomszéd néni és az óvó néni nem érti meg, de az a gyereket egyáltalán nem, vagy csak egy egészen kicsit zavarja.

A szókincs lassú fejlődése miatt már kevesebben jelentkeznek, holott ez több – más területen fennálló – problémának is jele lehet a beszédfejlődésben, és fontos lenne nyomon követni, főleg többnyelvű környezetben, hogy hol tart a szókincs gyarapodása.

A legritkább esetben történik csak, hogy akkor keresnek meg a szülők, ha a gyerek nem tudja kifejezni magát kerek mondatokban.
A mondatszint valahogyan elsikkad a beszéd érthetősége mellett a fontossági sorrendben, és persze ennek is megvan a maga oka. A mondat hiányosságát az anyanyelvi hallgató ugyanis kontextusból nagyon jól ki tudja egészíteni, míg az érthetetlen beszéddel nem tud mit kezdeni, mert nem ismeri fel magukat a szavakat sem.
A beszédfejlődés szempontjából azonban kulcsfontosságú, hogy a gyerek mondatokban tudja kifejezni magát, mondatokban kommunikáljon szüleivel és társaival. Miért? Miért nem elegendők a szavak? Mert egymás mellé sorakoztatott szavakkal ugyan kérni még lehet, pl. enni, inni és játékot, de érzelmeket kifejezni, egy élményt, egy tapasztalatot elmesélni, sorrendiséget felállítani az eseményekben már nem lehet többtagú és összetett mondatok nélkül. 

Amint megjelenik az ÉN a gyerek gondolatában, majd belép a beszédbe, azonnal melléje társul az ige E/1. személyben, és beindul a mondatépítés folyamata. Az ÉN mellett szükségszerűen megjelenik a TE is mint állandó viszonyítási és ellenpont, és ez magával vonja az igeragozás fejlődését. Az ÉN megszületése előtt is vannak már természetesen kéttagú mondatkezdemények E/3. személyben, ahol a gyerek saját magát is Ő-ként reprezentálja („Évi alszik, anya jön, apa játszik“), és amely mondatok felszólítást és kijelentést egyaránt kifejeznek. Az ÉN-tapasztalatokhoz kapcsolódó mondatok azonban egyre bonyolultabb szerkezeteket kívánnak meg a gyerektől.

Azok a gyerekek, akik 3 éves korukra még nem tudnak 3-4 szavas mondatokban, 4 éves korukra pedig 4-5 szavas mondatokban beszélni, kérdezni, kommunikációt kezdeményezni, gyakran küzdenek heves érzelmekkel, ami nem csoda, hiszen annyi mondanivalójuk lenne, de nem képesek kifejezni őket. Előfordulhat, hogy indulataikat verbálisan kezelni nem tudván agresszívan reagálnak egy-egy kihívásra.

A beszéd rugója tehát a mondat. Mondatokban beszélünk, nem szavakkal. A gyerekek akkor válnak kommunikációs partnerré, ha mondatokban beszélnek: kijelentenek, felszólítanak, kérdeznek és később, amikor már absztrakt gondolkodásra is képesek, feltételeznek. Ahhoz, hogy mindezt kifejezhessék, nem elegendőek a szavak. Megfelelő sorrendben, megfelelően ragozva és megfelelő intonációval kell egymás mellé rendezni őket ahhoz, hogy az üzenet átmenjen.

A megkésett beszédfejlődés egyik és legfontosabb jele éppen a mondatképzés hiánya, valamint a szűk szókincs (3 éves korban még nincsen kéttagúnál hosszabb mondat, és a szókincs 50 szó körül jár), ilyenkor a logopédus és a szülők közös munkájára van szükség, akár szenzomotoros terápia párhuzamos alkalmazásával, mert a háttérben a legtöbbször motoros vagy szenzoros zavarok állnak.

Nagyon fontos tehát, hogy odafigyeljünk a mondatfejlődésre a kiejtés tisztasága mellett, mert gyermekünk kiegyensúlyozott érzelmi és szociális élete múlik azon, hogy miképpen tudja magát kifejezni, érzelmeit közvetíteni és kapcsolatot teremteni más gyerekekkel.

Mit tehetünk otthon?

1. Ne találjuk ki a gyerek gondolatait, hanem türelemmel várjuk ki, amíg végigmondja, amit akar. Mindig hallgassuk meg őt!
2. Eldöntendő kérdések helyett (Kérsz...? Látod...? Akarod...?) kiegészítendő kérdéseket tegyünk fel neki a beszélgetés során (Mikor...? Kicsoda...? Mit csinál...? Mivel...? Miért...? Hogyan...?)
3. Már a legkisebbekkel is olvassunk rövid történeteket (A telhetetlen hernyócska, Boribon könyvek), ne csak böngészőket. Mindenképpen legyen napi rutin az esti mese lefekvés előtt!
4. Figyeljünk arra, hogy mi is egész mondatokban beszéljünk egymással és a gyerekkel.
5. Vezessünk be beszélgetős rituálékat a napba, pl. vacsoránál mindenki mondja el a napi legkellemesebb és a legkellemetlenebb élményét.
6. Játsszunk a gyerekekkel: a legkisebbekkel szerepjátékot (babaház, autószerelő-műhely), a nagyobbakkal társasjátékot, ahol történeteket kell mesélni (Story Cubes).