Mit tehetünk otthon?

Logopédusra várva

Logopédiai felmérések után sokszor hangzik el a következő két mondat: 1. még várjunk, 2. egyelőre nincs szabad helyem, hívjanak vissza pár hónap múlva.

A logopédusok túlterheltek, ezt régóta halljuk. Túlterheltek, mert egyre több a gyerek, akinek beszédjavításra, beszédindításra van szüksége, és az okok számosak – nem is erről szeretnék beszélni, hanem arról, ami ennél jóval fontosabb: mit tehet a szülő otthon? Mit tehet, amíg logopédusra vár, hogy sorra kerülhessen? Vagy egész egyszerűen ha csak azt szeretné, hogy soha ne kelljen logopédushoz járnia a gyerekkel – mit tegyen otthon?

A boltokban kapható fejlesztő kiadványok mennyisége zavarbaejtő. Nem irigylem a szülőket, mégis hogyan válasszanak, ha egyszer a logopédia egy szakterület, amihez alapvetően a logopédusok értenek. A szülőket nem vezeti senki.

Szeretnék egy kiadványt ajánlani, amivel nem lehet tévedni. A Pöttöm Park könyveket, amelyek beszélgetős és interaktív (tevékenykedésre alkalmas) könyvek. És hogy miként is érdemes belevágnunk, ahhoz fogok az alábbiakban pár ötletet és jó tanácsot adni.

Vannak gyerekek, akik az ölünkbe bújva szívesen nézegetnek képeket, beszélgetnek velünk, meghallgatnak minket. Velük spontán is lehet képekről beszélgetni, pl. a kakasról, hogy hol él, mit eszik, ki a felesége (tyúk), kik a gyerekei (kis csibék), hol láttunk már kakast (tanyán), van-e a nagyinál, mi mond a kakas stb. Vannak aztán gyerekek, akiknek zabszem nem fér a fenekükbe, velük nem lehet egy fotelban megülni, velük bizony kreatívnak kell lenni, és játszani kell, mozogni kell. A könyv csak kiindulópont: keresd meg az állatokat/járműveket, és utánozd a járásukat. Aztán bizony mi jövünk: mi járkálunk a földön, mint az állatok/járművek, és a gyerek mondja, hogy mit utánozzunk. Az is jó játék, ha letesszük a földre a könyvet, és egy kisebb tálkával/pohárral letakarunk egy képet az oldalon, a gyereknek pedig ki kell találnia, hogy mit takartunk le. Haladóknak úgy is játszható, hogy egymás után gyorsan letakarok három képet, és ezt a sort kell a gyereknek végigmondania. Amikor már konkrét feladatok vannak a könyvben, pl. össze kell kötni valamit valamivel, akkor vehetünk kisebb zsinórokat az összekötéshez, közösen kimérhetjük, szétvághatjuk a gyerekekkel – a finommotorikát is jól fejleszti, és a könyvoldal is többször játszható marad.

Azt javaslom, minden szülő gondolja végig először, hogy milyen az ő gyereke, melyik oldalakat fogja szeretni, miket lehet majd játszani vele, mikor, hol és hogyan. A felkészült szülő sokkal hatékonyabban tudja használni a könyveket. Ha azonnal a gyerek elé tesszük, miután megvettük, gyorsan fordulhat csalódásba, mert nem sikerül elsőre valamit kitalálni, kimondani, elmondani, és soha többé nem akarja majd elővenni.
A könyvet és az azzal való játékot érdekessé, már-már jutalommá kell tenni. „Ezt csak a mamával, és csak naponta egyszer, ovi után és a nappaliban játsszuk.“ Utána pedig el kell rakni szem elől. Be a szekrénybe, ha ugyanis mindig kéznél van, akkor nem lesz többé érdekes.

Van matricás könyv is (Ragassz és mondd!), na, erre kell a legjobban felkészülni. A gyerekek lendületből ragasztanak, a legtöbbször csak a ragasztás öröméért, ritkán érdekli őket az összkép. Ha az oviban előkerül a matrica, én a legtöbbször feltett kézzel hátralépek egyet, mintha csak hangyabolyba léptem volna. Pillanatokon belül kitör a káosz. Mint betépett hangyák kezdenek el körbe-körbe rohangálni az asztal körül, keresve a helyet, hol férnek hozzá a legjobban a matricákhoz, és a végére mindenhol és mindenkin matrica lesz. Egyszer még a hátamon is találtam egyet. Remek móka, kétségtelen, csak ebben a formájában üresjárat fejlesztés szempontjából.

Ha kreatívak vagyunk, természetesen más irányt is szabhatunk a ragasztásnak, kerülhetnek azok a matricák a gyerekre és ránk is, miért ne, csak legyen hozzá beszéd és feladat. Mondhatjuk a gyereknek például, hogy ragasszon minden páros testrészre matricát, vagy minden pirosra a szobában. Vagy mondhatjuk, hogy ragasszon magára/ránk matricát a következő sorrendben: jobb kéz, bal láb, fej, has. Ezt ugyanis először meg kell jegyeznie, aztán utána mondania, és végül megtalálnia. Így is jó móka lesz, ráadásul ehhez bármilyen matrica jó.

Azt javaslom, beszéljük meg, mielőtt a matricás könyvet akárcsak kinyitnánk, hogy mi itt a játék, mi itt a feladat. Nézzük meg először azt a képet, ahová a matricák kerülnek, és beszéljük meg, mi hiányzik a képről, mi lehetne a képen, és hol. Utána nézzük meg a matricákat is, és beszéljük meg, mik ezek, és hová kerülnek majd. És csak ezek után jöjjön a ragasztás. A fő szabály: egy nap – egy kép. A kész képet aztán megint csak beszéljük át alaposan: ki mit csinál, mi miért történik, akár egy mesét is keríthetünk belőle este, lefekvés előtt.

Ha felkészülten játszunk a könyvekkel, egészen biztos vagyok abban, hogy pár hét múlva látszódni fog a hatása.

És ami a legjobb: nem mentünk logopédushoz, mégis fejlesztettük a gyermek beszédét – otthon, ahol a logopédia helye van.