Milyen mozgásformák segítik a beszédfejlődést?

Téves lenne azt gondolni, hogy a logopédus a beszédet csak tükör előtt ülve javíthatja, alakíthatja a gyerekekkel, ez a folyamat ugyanis a mozgással kezdődik.

A beszéd ugyanis elsősorban mozgásforma, amelyhez erős izmokra van szükség, és pontos koordinációra, valamint helyes légzésre. A gyenge nyelvizom, a lusta nyelv és a szájon át történő légzés a három legkirívóbb példa arra, hogy ezek a feltételek nem adottak, tehát a hangok helyes (hallható és érthető) képzése sem fog menni.

Mivel tudunk segíteni?

Én mindig ezt kérdezem először a szülőktől, mintegy a szájukba adva a helyes kérdést, és ezzel a megoldás kulcsát is. Az első segítség otthonról érkezik, mert a szülők az elsődleges példaképek a beszédhez, ők vezetik a gyerekeket a helyes úton egy egészséges beszédfejlődéshez.

Mi a helyes út, és mi a kulcs az egészséges beszédfejlődéshez?

A nyelvizom erősségének és a nyelv mozgékonyságának kialakulásához elengedhetetlen a rágás, a szilárd ételek szájban forgatása, letapogatása, esetleges kiköpése (igen, a köpés bizony nagyon fontos tapasztalat), netán ventilátorszerű szétterítése a konyhai vagy étkezőasztalon (mert akkor tuti, hogy tud fújni a gyerek). A kenyérhéj rágásával erősödik az arcizomzat, a cseresznyemag kiforgatása a gyümölcshúsból a legjobb nyelvkoordinációs gyakorlat, és a mag kiköpése, kifújása a szájból elengedhetetlen feltétele a S hang kialakulásának. A szívószállal történő ivás (a szívás) segíti a nyelvvel való csettintés megtanulását, az pedig a Ny,Gy,Ty hangok képzéséhez elengedhetetlen.

De mindezen mozdulatokhoz a legfontosabb előfeltétel a gyermek egész testének erősítése, mert a tónustalan, renyhe testizomzathoz nem tartozik sem erős nyelvizom, sem erős arcizomzat, ami az érthető hangképzéshez kell. Az a gyermek, aki nem tud magabiztosan ugrálni, mászni, lógni, fél lábon egyensúlyozni és a többi, mindazt a mozgásformát, amit a gyerekek még gyermekkorban a játszótéren vagy az erdőben vagy a kertben elsajátítanak, akkor nem lesznek ügyesek a szájukkal és a nyelvükkel sem.

A testünk össze van huzalozva, nincsenek külön fejlődő egységek. A nyelvhegyi koordinációval (T,D,N,L,R hangokkal) összejátszik az ujjbegyünk és a lábujjhegyünk, a nyelvháttal (Ny,Gy,Ty,K,J hangokkal) az öklünk és a sarkunk. Az egész test koordinációját segíti a sarkon és lábujjhegyen járás, amit (remélhetően még ma is) minden óvodában játszanak a gyerekek, de ezzel együtt segítik az említett hangoknak a kialakulását, tisztulását is.

A megkésett beszédfejlődésű gyerekeknek a legtöbbször elég egy három hónapos TSMT torna, és beindul a beszéd. Én mindig ezzel kezdem a terápiát, elküldöm a gyerekeket tornázni, az után jönnek vissza hozzám a további fejlesztésre, és már a látvány, ahogyan belépnek az ajtón, egészen más. A testük feszesebb lesz, a mozgásuk magabiztosabb.

A mozgás tehát a legfontosabb a gyerekek életében, és ehhez nem kell semmilyen külön fejlesztés, csak a mindennap játszóterezés, a hétvégi kirándulás.
De ha ennél többet akarunk, akkor javaslom a TSMT torna mellett az úszást és a focit, mert ezek a legkomplexebb mozgásformák (és a gyerekek általában szeretik), de igazából minden sport megfelel arra, hogy gyermekünk fejlődését csomagban, minden területet egyszerre igénybe véve támogassuk.

„Nem akarom, menjünk haza!”
Gyerekek jogai a logopédiai terápiában

Első kérdésem a gyerekekhez, miután elhelyezkedtünk logopédiai kuckómban az asztalnál, vagy a földön, ahol éppen nekik kényelmesebb, hogy tudod-e, miért jöttetek el hozzám anyával/apával. Van, hogy tudják, és van, hogy nem, de én mindig elmondom nekik úgy, ahogyan az ő korukban érthető a dolog. "Segíteni szeretnék neked abban, hogy a többiek jobban megértsék, amit mondasz. Segíteni fogok neked, hogy így pörögjön a nyelved, ide nézz!"

Azért nagyon fontos előre megbeszélni a gyerekekkel, hogy miért megyünk logopédushoz, és hogy mi fog ott történni, mert a gyerekek pontosan érzik, hogy valami nincs rendben. Nem értik őket a többiek, és ettől vagy visszahúzódóak, vagy agresszívak lesznek - érthető módon. Többször hallottam gyerekektől válaszként a kérdésemre, hogy „mert nem beszélek szépen” vagy „mert csúnyán beszélek”, és innen indulni óriási kihívás mindkettőnknek, mert a munkám java része arra fog elmenni, hogy a gyermek bátorságát visszaadjam, és az önbizalmát megnöveljem, és csak utána tudunk nekiállni az érdemi munkának.

Hogyan fogalmazunk akkor? Ez természetesen mindig a gyermek természetétől függ, de szülőként éreznünk kell, hogy mi a jó neki, amivel nem vesszük el a bátorságát. Van, akinek egyenesen meg lehet mondani, mert pontosan tudja, hogy azért jöttek, „mert nem tudom a Lókát úgy mondani, ahogy anya”. Én majd megtanítom, neked, jó? És a végén kapsz egy érmet („Már tudom az R hangot” feliratú színes, nyakba akasztható kis korongot).

Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a gyerekeknek joguk van tudni, hogy mi történik velük, hanem a fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy a számukra még érthetetlen és megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan dolgokat kimondjuk helyettük. Szülőként ez is feladatunk.

„Mit fogunk csinálni a logopédusnál?”- kérdezik tovább a gyerekek, hiszen maga a szó, logopédus, sokszor ijesztő, főleg, ha másféle fejlesztésre is jár már a gyermek, és kiszagolta, hogy ez is bizony valami hasonló lesz, ahol őt felmérik, megfigyelik, és ahol teljesíteni kell. Vegyük le ezt a terhet róluk, a logopédiai terápiák ugyanis játékosak.

„Képeket fogsz nézegetni, társasozni fogtok, legózni fogtok, tükör előtt bohóckodtok majd, lehet ropit és zizit is enni, és pompomot fújni...stb.” - ezekkel a mézesmadzagokkal lehet a gyerekeket abba az irányba terelgetni, hogy szívesen jöjjenek, ugyanakkor nem csapjuk be őket, és a többi már az én dolgom lesz.

És hogy miért megyünk? Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy „azért megyünk el logopédushoz, hogy te is úgy tudd mondani azt, hogy Süsü (Róka, Nyuszi...etc.), mint én, nézz ide...”. Ebben a válaszban az a jó, hogy nem mondunk ítéletet a gyermek beszédéről, inkább egy célt tűzzünk ki eléje, és simán belefér valami jutalom is, közös fagyizás, közös játék, de ne csoki, és ne ajándék, persze ez már nem az én területem, ez csak javaslat. Volt már olyan gyerkőcöm, aki addig nem volt hajlandó bejönni hozzám, amíg meg nem kapta a beígért ajándékot, szóval ebben a típusú jutalmazásban rejlik pár csapda.

Ha egy gyermek tudja, hogy miért jött el hozzám, könnyebben veszi az útközben adódó esetleges akadályokat is, motiváltabb lesz, kevesebb időt vesz igénybe az egész logopédiai terápia. Ez pedig érdeke úgy a szülőnek (aki nem akar éveken át délutánonként utazgatni és fizetni a terápiát), mint a gyereknek (aki azt akarja, hogy minél előbb megértsék, amit mondani akar).

Segítsünk a gyermekeknek megérteni a rájuk váró kihívásokat – ez a kulcsmondata a logopédiára való felkészítésnek.

 

 

Mit tehetünk otthon?

Logopédusra várva

Logopédiai felmérések után sokszor hangzik el a következő két mondat: 1. még várjunk, 2. egyelőre nincs szabad helyem, hívjanak vissza pár hónap múlva.

A logopédusok túlterheltek, ezt régóta halljuk. Túlterheltek, mert egyre több a gyerek, akinek beszédjavításra, beszédindításra van szüksége, és az okok számosak – nem is erről szeretnék beszélni, hanem arról, ami ennél jóval fontosabb: mit tehet a szülő otthon? Mit tehet, amíg logopédusra vár, hogy sorra kerülhessen? Vagy egész egyszerűen ha csak azt szeretné, hogy soha ne kelljen logopédushoz járnia a gyerekkel – mit tegyen otthon?

A boltokban kapható fejlesztő kiadványok mennyisége zavarbaejtő. Nem irigylem a szülőket, mégis hogyan válasszanak, ha egyszer a logopédia egy szakterület, amihez alapvetően a logopédusok értenek. A szülőket nem vezeti senki.

Szeretnék egy kiadványt ajánlani, amivel nem lehet tévedni. A Pöttöm Park könyveket, amelyek beszélgetős és interaktív (tevékenykedésre alkalmas) könyvek. És hogy miként is érdemes belevágnunk, ahhoz fogok az alábbiakban pár ötletet és jó tanácsot adni.

Vannak gyerekek, akik az ölünkbe bújva szívesen nézegetnek képeket, beszélgetnek velünk, meghallgatnak minket. Velük spontán is lehet képekről beszélgetni, pl. a kakasról, hogy hol él, mit eszik, ki a felesége (tyúk), kik a gyerekei (kis csibék), hol láttunk már kakast (tanyán), van-e a nagyinál, mi mond a kakas stb. Vannak aztán gyerekek, akiknek zabszem nem fér a fenekükbe, velük nem lehet egy fotelban megülni, velük bizony kreatívnak kell lenni, és játszani kell, mozogni kell. A könyv csak kiindulópont: keresd meg az állatokat/járműveket, és utánozd a járásukat. Aztán bizony mi jövünk: mi járkálunk a földön, mint az állatok/járművek, és a gyerek mondja, hogy mit utánozzunk. Az is jó játék, ha letesszük a földre a könyvet, és egy kisebb tálkával/pohárral letakarunk egy képet az oldalon, a gyereknek pedig ki kell találnia, hogy mit takartunk le. Haladóknak úgy is játszható, hogy egymás után gyorsan letakarok három képet, és ezt a sort kell a gyereknek végigmondania. Amikor már konkrét feladatok vannak a könyvben, pl. össze kell kötni valamit valamivel, akkor vehetünk kisebb zsinórokat az összekötéshez, közösen kimérhetjük, szétvághatjuk a gyerekekkel – a finommotorikát is jól fejleszti, és a könyvoldal is többször játszható marad.

Azt javaslom, minden szülő gondolja végig először, hogy milyen az ő gyereke, melyik oldalakat fogja szeretni, miket lehet majd játszani vele, mikor, hol és hogyan. A felkészült szülő sokkal hatékonyabban tudja használni a könyveket. Ha azonnal a gyerek elé tesszük, miután megvettük, gyorsan fordulhat csalódásba, mert nem sikerül elsőre valamit kitalálni, kimondani, elmondani, és soha többé nem akarja majd elővenni.
A könyvet és az azzal való játékot érdekessé, már-már jutalommá kell tenni. „Ezt csak a mamával, és csak naponta egyszer, ovi után és a nappaliban játsszuk.“ Utána pedig el kell rakni szem elől. Be a szekrénybe, ha ugyanis mindig kéznél van, akkor nem lesz többé érdekes.

Van matricás könyv is (Ragassz és mondd!), na, erre kell a legjobban felkészülni. A gyerekek lendületből ragasztanak, a legtöbbször csak a ragasztás öröméért, ritkán érdekli őket az összkép. Ha az oviban előkerül a matrica, én a legtöbbször feltett kézzel hátralépek egyet, mintha csak hangyabolyba léptem volna. Pillanatokon belül kitör a káosz. Mint betépett hangyák kezdenek el körbe-körbe rohangálni az asztal körül, keresve a helyet, hol férnek hozzá a legjobban a matricákhoz, és a végére mindenhol és mindenkin matrica lesz. Egyszer még a hátamon is találtam egyet. Remek móka, kétségtelen, csak ebben a formájában üresjárat fejlesztés szempontjából.

Ha kreatívak vagyunk, természetesen más irányt is szabhatunk a ragasztásnak, kerülhetnek azok a matricák a gyerekre és ránk is, miért ne, csak legyen hozzá beszéd és feladat. Mondhatjuk a gyereknek például, hogy ragasszon minden páros testrészre matricát, vagy minden pirosra a szobában. Vagy mondhatjuk, hogy ragasszon magára/ránk matricát a következő sorrendben: jobb kéz, bal láb, fej, has. Ezt ugyanis először meg kell jegyeznie, aztán utána mondania, és végül megtalálnia. Így is jó móka lesz, ráadásul ehhez bármilyen matrica jó.

Azt javaslom, beszéljük meg, mielőtt a matricás könyvet akárcsak kinyitnánk, hogy mi itt a játék, mi itt a feladat. Nézzük meg először azt a képet, ahová a matricák kerülnek, és beszéljük meg, mi hiányzik a képről, mi lehetne a képen, és hol. Utána nézzük meg a matricákat is, és beszéljük meg, mik ezek, és hová kerülnek majd. És csak ezek után jöjjön a ragasztás. A fő szabály: egy nap – egy kép. A kész képet aztán megint csak beszéljük át alaposan: ki mit csinál, mi miért történik, akár egy mesét is keríthetünk belőle este, lefekvés előtt.

Ha felkészülten játszunk a könyvekkel, egészen biztos vagyok abban, hogy pár hét múlva látszódni fog a hatása.

És ami a legjobb: nem mentünk logopédushoz, mégis fejlesztettük a gyermek beszédét – otthon, ahol a logopédia helye van.

 A logopédia napjára egy játék

Szóvadászat légycsapóval

Otthon elkészíthető, többször és sokrétűen alkalmazható játékot mutatok be azoknak a gyerekeknek, akik diszlexiával élnek, és azoknak is, akik nem, én például gyakran játszom ezt a játékot azokkal a kétnyelvű gyerekekkel, akik az iskolában németül tanulnak, és csak otthon gyakorolgatják az írást és az olvasást magyarul.

Hozzávalók: egy darab légycsapó, egy darab papír, egy darab (diszlexia esetén kék vagy lila) filctoll, egy darab olló.

A minap éppen a kettős betűket gyakoroltuk tanítványommal, ez nem csak diszlexiás gyerekeknek kihívás, de többnyelvű gyerekeknek is, akik idegen nyelven tanulnak az iskolában. A játékhoz van egy szólistám, alsó tagozatos általános iskolásokkal először 7-10 szót veszek, ezzel a játékidőnk kb. fél óra.
Érdemes először két és három szótagú szavakkal kezdeni, és ha már jól megy, akkor lépni a négy és öt szótagúakra. Minden kettős betű legalább egyszer forduljon elő (a dz és dzs betűket először kihagyom, mert ritka előfordulásúak, később még bevonhatók) és minden helyzetben szerepeljen (szó elején, közepén és végén): cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs.
Ha kettős betűkkel játszom, nem használok más "nehéz" betűt, pl. hosszú-rövid korrelációkat (i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű).

A következő szavakkal dolgoztam első körben:
csavar, kutya, mazsola, kormány, bagoly, szalámi, hagyma

A szavakat szótagokra bontva felírom egy lapra 4-5 centi magas, nyomtatott kisbetűkkel, és nem használok elválasztó jelet. Kivágom a szótagokat, és elhelyezem a tanítványom előtt a szőnyegen úgy, hogy mindegyik feléje nézzen, egy kb. fél méter átmérőjű körben.
A gyermek megkapja a légycsapót, és indulhat a szóvadászat. Ha hamar beindul, és talál szavakat, akkor nem kell segítség, de ha egy-két perc után sem indul be, akkor azzal segítek, hogy felolvasom a szavakat egyszer lassan és érthetően. Ha ezzel sem megy, akkor csak két szót, vagy egyet olvasok fel, és azt keresi meg.
A megtalált szó szótagjaira a gyermek sorrendben rácsap, kimondja, és összeolvassa. A megtalált szó szótagjait összeillesztve félreteszi, például fel az asztalra, hogy ne lássuk. Minden megtalált szó után elismételi a megtalálás sorrendjében a már megtalált szavakat. Nálunk például úgy ment a játék, hogy az én feladatom volt a szavak egyre bővülő sorrendjének ismétlése, mert tanítványomnak ez még nehezen megy, és csak a végén, amikor már sokszor hallotta, akkor ismételte meg. Természetesen többször is rontottam, és akkor volt nagy megkönnyebbült kacagás, hogy lám, ez még egy felnőttnek sem olyan könnyű.

Mi minden rejlik ebben a játékban?

1. Az olvasást a szótagolás megkönnyíti, mert láthatóvá teszi a kimondott hangokat, amelyek diszlexia esetén kimaradhatnak, hadarás esetén elmosódhatnak.
2. A szótagok lecsapása a térorientációt gyakoroltatja, hosszabb szavakkal fokozottan, mert újra és újra meg kell keresni, hol voltak az ismerős szótagok. Diszlexia esetén a térbeli tájékozódás mint részképesség gyengébb az átlagosnál.
3. A szótagok helyes sorrendben történő összeillesztése a szavak alakjának vizuális rögzítéséhez szükséges feladat.
4. A szavak sorrendjének hangos ismétlése a munkamemóriát fejleszti, a rövid távú emlékezetet, ami (többek között) az olvasás és írás elsajátításához fontos, valamint a kétnyelvű beszélők szótalálásához.

A játék egy másik variációja az összetett szavas játék, de el tudom képzelni rövid mondatokkal is a játékot, ahol az írásjelek és a nagybetűk kapnak kiemelt szerepet.

Jó szórakozást!

Maszk és artikuláció

Jönnek az első gyerekek, akiknek „maszk-akadályozott artikulációs problémáik“ vannak, így neveztem el ezt a szimptómát hirtelen, mert minden más területen rendben van a fejlődés, egyedül a hangképzés nem tiszta.

Töprengtem sokat, amíg rá nem néztem az egyik édesanyára, akinek állandóan maszkot kell hordania beteg hozzátartozója miatt, és akkor esett le, hogy ennyi éppen elég ahhoz, hogy a beszédhangok elsajátításában zavar keletkezzen. Elfedett ajak- és nyelvmozgás, láthatatlan mimika -- ha ehhez még hozzájön a tévézés és az okostelefonozás is, hát rosszabb lesz a helyzet, mint a járvány előtt.

Hogyan sajátítja el a gyermek a helyes hangképzést? Úgy, hogy a szülei száját lesi. És ha ez a lehetőség korlátozott, akkor bizony nem fog menni olyan szépen és olyan tempóban, mint elvárható lenne.

A maszkviselés egészségügyi szempontból fontos, ezért nem hagyható el. Azt tanácsolom a szülőknek, hogy amíg tart a maszkviselési kötelezettség, tudatosan tervezzék bele életükbe az otthoni élő beszélgetést, mesélést, és üljenek szemben gyermekükkel, amikor ez zajlik, mert ők szolgálnak mintaként a beszédelsajátításhoz. Sokszor észre sem vesszük, hogy a maszk fennmaradt, és maszkban beszélünk, a gyermek meg nem lát semmit, csak két szemet.

És azt se felejtsük el, hogy a technikai eszközökön látott figurák beszéde nem lehet minta gyermekünknek, mert a gép egyrészt nem válaszol nekik, tehát ki sem alakulhat a beszélgetés (emiatt nem nevezhető kommunikációnak), másrészt pedig ezek a figurák nem valós hangokat artikulálnak, a gyerekek nem tanulhatnak meg rendesen beszélni tőlük. A szülők az első és a legfontosabb mintája a gyermeknek a beszédelsajátításban.

Az anyanyelv nemzetközi napja február 21.

Mindenkinek joga van az anyanyelvét használni, gyermekeinek átadni, és anyanyelvi kultúráját ápolni. Akárhol is él, bármelyik kontinensen, bármilyen országban.

 

Úgy látszik, a Lockdown kedvez a podcastoknak és a rádiós műsoroknak, melyeket én is nagyon szeretek, főzés közben ugyanis szívesen hallgatok a rádióban beszélgetéseket, vagy online podcastokat. Ezért is örültem annyira, amikor az ORF magyar szerkesztőségéből megkerestek, hogy az anyanyelv napján beszélgessünk az anyanyelvi nevelés fontosságáról, különösen a külföldön élő családok szemszögéből.

A témához hozzászólt még dr. Csiszár Rita, akivel mi már beszélgettünk a többnyelvűség kapcsán az anyanyelv szerepéről külföldön élő családok körében (itt: Első rész, Második rész), és megszólalnak édesanyák is, akik saját tapasztalataikat osztják meg, valamint egy bátor kislegényt is hallhatunk, hogy teljes legyen a kép.

A beszélgetésből született egy portréműsor, valamint a magazinban egy cikk hangbevágásokkal, ezek az alábbi linkeken érhetők el:

ORF, Portréműsor

ORF, Az anyanyelv nemzetközi napja

 

Többnyelvűség és logopédia 2.

 

Dr. Csiszár Ritával folytatott beszélgetésünk második részében a több nyelven felnövő gyerekek nehézségeiről beszélgettünk, az óvodai és iskolai kihívásokról, a másodiknyelv-elsajátítás folyamatáról, miképpen is zajlik, és az örök kérdésről: milyen nyelven beszéljünk gyermekünkkel külföldön.