Hogy mi mindenre nem jók ezek a nyelvtörő mondókák!

Tapasztalatom szerint akkor érnek valamit a nyelvtörő mondókák, ha a gyerekek pontosan értik, amit mondanak. Ennek kibogarászása pedig számtalan kacaj forrása.
Nézzünk néhány példát!

Csóré csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve fent leng,
de a csalán nem tűri, csóré csiga csupasz csápját megcsípi.

A történet igazán nem bonyolult, lefordítva mégis sokkal prózaibban hangzik. Ugyanakkor remek képes történetet lehet készíteni belőle, hogy a gyerekek maguk előtt lássák, amiről beszélnek.

1. A csiga felmászott a csalán tetejére.
2. Elkezdte enni.
3. A szél lengeti a csalánt, és a csiga nem tud rendesen kapaszkodni.

4. A csalán kegyetlen, és megcsípi a szegény csiga egyik fedetlen csápját.

A következő nyelvtörőt egy egész urbánus legenda övezi.

Limpopói Pimpógyökeret szopó Puhapopójú Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó.

Íme a legenda:
„A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökereket-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú Pónilópopó-lopó Pótpápua Puapó.”

A következőn a fiammal hetekig fetrengtünk a nevetéstől, és nyáron mindenhol ezt mesélte, ahol csak megfordultunk a Balatontól kezdve a fővároson át egészen az Alföld keleti határáig.

Potyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó!

Hogy mindenki tisztán lássa: Adott egy koros, régen ugyan szép napokat látott, mára azonban meglehetősen lelakott hölgy. Düledező parasztházban lakik, amelybe nem építettek vécét, ezért a kert végébe jár a dolgát végezni, a pottyantósnak nevezett faházikóba. Történik egyszer, hogy gyomorrontást szenvedvén hasmenést kap. Siet, siet a kert végében álló pottyantósnak nevezett faházikó felé, koránál fogva azonban nem halad valami sebesen. A végzetes balesetet előre jelzi a nadrág fenékrésze felől előtörő, puskaropogásra emlékeztető hang. Végül a baleset is megtörténik, amelynek eredményeképpen apró kakidarabok jelzik a kertben a faházikóhoz vezető utat.

A következő nyelvtörő cselekménysoráért Gogol sírva könyörgött volna.

Roppant bottal koppantottam szöcském csacskán szökkent,
pap nadrágban kappant fogtam, macskám fecskét hökkent.

Ha jól értem: Túlméretezett fadorongommal a földre vágtam, mire első számú háziállatom, a szöcske nagyot ugrott. Aztán előttem is érthetetlen oknál fogva magamra húztam a pap nadrágját, és elmentem herélt kakast fogni. Amikor hazaértem, második számú háziállatom, a macska úgy megdöbbent, hogy egy fecske esett ki a nyitott szájából. Hm.

Ezt a nyelvtörőt gyerekkoromban magam is rengeteget elemeztem. Ekkor tettem szert arra a tapasztalatra, hogy csak azt tudom rendesen elmondani, amit értek is.

E tettetett tettet te tetted, tehát e te tetted tettetett tettnek a tettese te vagy.

Tehát: Mivel te követted el a nevezetes bűncselekményt, ráadásul úgy, hogy mindenkit jól átvertél közben, ezért ennek az általad elkövetett, álnoki bűncselekménynek bizony te, és egyedül csakis te vagy az elkövetője.

A következő nyelvtörőt egyetlen tömör mondatban össze lehet foglalni.

Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot.

Két apró termetű pocok bunyózik. Ennyi!

Nyelvtörők még itt:

http://mondokatar.blogspot.co.at/2008/11/nyelvtrk.html

http://velvet.hu/trend/2013/12/22/melyik_a_legnehezebb_magyar_nyelvtoro/

Ha valakinek kedve van további nyelvtörőket magyarázni, gyerekekkel közösen elmesélni, lerajzolni, írjon nekem kommentben, vagy a fb-on, boldogan összeállítok belőlük egy újabb posztot.

A mindennapi talpi információszerzés és az Érzékek Utcája

Talpunk elképesztő mennyiségű információt képes felvenni, ha hagyjuk, hogy letapogasson. Felnőttként sokkal kevesebbet járunk mezítláb, mint gyerekként tettük. Gyerekeink mezítlábazására ma már jobban odafigyelünk, nehogy lúdtalpa legyen, vagy bokasüllyedése, de nem csak emiatt jó, ha mezítláb járnak.

A talpon keresztül kapott információk egészen új idegpályákat tudnak összekapcsolni, és ez által még a felnőtt agy is képes a fejlődésre, hát még a gyerekeké! Minél több felülettel találkozik a talpunk, annál több impulzust kap, annál jobban dolgoztatja az agyat. A lebetonozott városok és az állandó cipőben járás azonban megakadályoz bennünket a mindennapi talpi információszerzésben, tehát le a cipőkkel meg a zoknikkal, és ha nincs a közelben egy mező vagy kavicsos tengerpart, készítsük el a talpunknak az Érzékek Utcáját.

Érzékek Utcája (Hugo Kükelhaus: Fußfeld)

Nagy méretű és magas falú tálcákba különböző anyagokat töltünk, majd a gyerekeket egymás után mezítláb végigvezetjük rajta. A gyerekek csukott szemmel lépnek egyik tálcából a másikba, ahol mindig elidőznek egy kicsit, és a talpukkal érzett információkat nyelvileg is megerősítik. Ha tudják, azt is megmondhatják, hogy éppen mi az az anyag, amelyre/amelybe rá- vagy beleléptek.

A tálcák tartalma Kükelhaus nyomán:

vattagolyók
száraz falevelek
szivacsos törlőkendő (pl. vileda wettex)
száraztészta (fussili)
szivacs (kb. 6 darab)
alufólia

selyempapír (kb. 6 ív)

ugrókötelek (kb. 3 darab)
műfű
gesztenyék
nagyobb szőrmedarab
fakéreg

hullámpapír

borotvahab

víz

Legalább hat-nyolcféle tálcát érdemes összeállítanunk, az utolsó előtti a borotvahab, az utolsó a víz. Ha nem sikerül a fenti alapanyagokat beszerezni, természetesen helyettesíthetjük hasonlókkal.

Kérdezzük a gyerekeket, hogy milyen a felület, amelyre/amelybe léptek:

-- hideg, meleg, langyos
-- érdes, lágy, sima, rücskös
-- csúszik, tapad
-- csiklandoz, simogat, szúr

A bőrön keresztül szerzett információk segítenek a gyereknek abban, hogy megtanulják érzelmeit megérteni és kifejezni, hogy képes legyenek megbízni másokban; ezen kívül fejleszti az intelligenciát és a mozgáskoordinációt is.

Eric Carle és a fonológiai tudatosság

Volt már „Mikulásch”, és most itt a „Farschang”. Iskola és leckeírás után nem szívesen ültetem le a gyereket még egyszer az asztalhoz, hogy gyakoroljuk a magyar helyesírást. Inkább nyúlok a Scrabble után, és lenyomunk egy partit, amelynek nyomán (és megengedő anyai szívemnek köszönhetően) új magyar szavak is keletkeznek, olyanok, mint a féltyúk, a szöszboly, a póklakat és a szójabetű. Egy korábbi posztomban arról írtam, hogy mennyivel többet ér az asztalnálülős-tollbamondós variációnál a fonológiai tudatosság játékos fejlesztése, amely fogalmon lassan annyit lovagolok, hogy félve írom le újra. Pedig ez a kulcsa a helyesírásnak, amire később felépíthetők majd a szabályok is, ezért a legelején igenis a fonológiai tudatosság kialakítása a cél.

Fonológiai tudatosság: a szavak belső szerkezetének felismerése, a szavak szótagokra és hangokra való szétbontása, aztán összerakása és kreatív használata. A különböző szintek fejlődése, egymásutánisága nyelvenként különböző, például az angolban a legkorábbi fonológiai képesség a rímtalálás, a magyarban ez később fejlődik ki. A posztom végén részletesen leírom a szinteket, de most lecövekelek a rímeknél.

Már egészen korán el lehet kezdeni a rímekkel való ismerkedést, nem is írok korhatárt, mert nagyjából a születés utáni első naptól van értelme verseket olvasni, és hozzá ritmusra ringatni, nagyon jók erre a különböző ringató foglalkozások. Az óvodában én már a legkisebbekkel elkezdem a szótagtapsolást és szótagugrálást, minden magyarázat nélkül természetesen, egyszerűen megmutatom, velük ugrálom, velük tapsolom, és ők utánoznak engem. Van, aki már négyévesen ráérez, és van, akinek még iskola előtt sem megy.

A foglalkozások elején bemelegítésként mindig felolvasok egy könyvet, a képeket azonban csak később mutatom meg hozzá, vagy a végén, vagy szakaszonként. Mert vannak könyvek, amelyeket jó, ha a gyerek lapoz, ilyenek a böngészők és a szöveg nélküli képes könyvek. Aztán vannak könyvek, amelyeket mi lapozunk és olvasunk fel, de a gyerek tempójában, hadd időzzön el a képeknél ott, ahol akar, ilyenek a képes történetek. És vannak könyvek, amelyeket jobb, ha előbb mi olvasunk fel, és csak utána adjuk a gyerek kezébe nézegetni, ilyenek a rímes mesék és történetek.

Ha nem látják a képet, a gyerekek csak a fülükre hagyatkoznak a megértésben, majd miután megnézték a képeket is, már képesek elismételni a történetet a saját szavaikkal és a saját értelmezésükben. Fontosnak tartom a képek nélküli felolvasást, mert így én is nyugodtan tudom hangsúlyozni azt, amit szeretnék, anélkül hogy türelmetlen (és rendkívül maszatos!) kis kezek tépnék a lapokat, hogy lapozzak már.

Nagyon szeretem Eric Carle könyveit, főként a mackósakat: a Kismackót (Baby bear, Kleiner Bär), a Barna medvét (Brown bear, Brauner Bär) és a Jeges medvét (Polar bear, Lieber Eisbär). Sajnos magyarul ezek még nem jelentek meg, de ez nem nagy baj, legtöbbször úgyis angolul olvasom fel először, ahol a rímek elviszik a hátukon az egész történetet. Ilyenkor látom a kis arcokon, hogy ugyan egy kukkot sem értenek belőle, mégis lenyűgözve hallgatják a mesét, amelyben sokkal jobban érvényesül a rím, a ritmus és a dallam, mint mondjuk a németben. (Alig várom, hogy magyarul is megjelenjen, és csak szurkolni tudok, hogy a kiadó tehetséges költőt válasszon a fordításra.)

Álljon itt egy példa arra, hogy miért nyúlok szívesebben az angol kiadás után:

„Lieber Eisbär, hör gut zu! Sag mir, Eisbär, was hörst du?
Ich hör, wie ganz laut und wild, irgendwo ein Löwe brüllt.”

„Polar Bear, Polar Bear, what do you hear?

I hear a lion roaring in my ear.”

A rímes szövegek felolvasása akkor működik jól, ha eleve kettéválasztjuk a teret: szemben ülök le a gyerekekkel, ők a földön, én egy kis széken. Így nem akkora a kísértés, hogy a képeket nézegessék, nyugodtan tudnak a fülükre hagyatkozni. A rímes szöveg ritmusát második, harmadik felolvasásra tapssal vagy lábdobogással követjük, ilyenkor egy-két gyerek már pár szót felismer és velem ismétel. A végén pedig, az utolsó felolvasásnál bal kézzel feltartom a könyvet, és jobb kézzel lapozva/mutogatva képekkel is kísérem a szöveget. Az angol (idegen) nyelvű felolvasásból is sokat megértenek a gyerekek anélkül, hogy értenék a szavak jelentését:

• felismerik az ismétlődő nyelvi szekvenciákat (looking at me)
• hallják a rímeket (see – me; hear – ear)
• érzik a ritmust
• a nyelvi melódiából megértik a feszültséget (mi jön vajon következőnek?)

Az anyanyelvű vagy a második nyelvű (jelen esetben német) felolvasásból aztán hozzájön még ehhez a lexikális tudás és a szövegszintű megértés:

• színek (rot, blau, braun)
• állatok (Bär, Ente, Pferd)

• hangok (brüllt, trompetiert)

• mozgások (rennt, fliegt, stolziert)

• a sorrendiség

És ígértem még a fonológiai tudatosság elsajátításának szintjeit, ami a magyar nyelvben a következőképpen néz ki:

(1) szótagszintézis (a magyar nyelv ritmusa megkönnyíti a gyerekeknek a szótagolást, már 3 éves korban képesek lehetnek szótagot tapsolni)
(2) szótagelhagyás (pl. a toldalékleválasztás)
(3) hangizolálás (pl. hol hallja a gyerek az adott hangot: szó elején, közepén, végén)
(4) kezdő hangcsoport-leválasztás (a szó első hangját leválasztani)

(5) hangszegmentálás (egy szóban a hangokat megszámolni, FONTOS: nem a betűket!)
(6) hangszintézis (betűkből szavakat kirakni hallás alapján, ld. Scrabble)
(7) rímkeresés (felismerni a rímpárokat)
(8) hanghosszúság-megnevezés (hosszú-rövid magánhangzó és mássalhangzó megkülönböztetése)
(9) hangmanipuláció (pl. visszafelé elmondani a szavakat)

Tapasztalatom szerint az első négy szintet elérhetik nagycsoportos korra a magyar anyanyelvű gyerekek, de az általános az első két szint, a szótagok felismerésének képessége óvodás korban; a többi szintet kisiskoláskorban érik el az olvasás- és írástanulással egy időben.

Az angolban a legkorábban a rímképzést sajátítják el a gyerekek (3 éves korban), majd a mondatokban a szavak szegmentálásának, ezután a szótagok szegmentálásának és szintézisének a képességét. Ezt követi a szótag szintjén először a szótag kezdőhangjának és végződésének (a rímnek) a leválasztása (4-5 éves korban), majd beszédhangokra bontása. Az angol és az amerikai oktatásban már 5 éves kortól elkezdik a gyerekeknek az ábécét tanítani.

A német nyelvre vonatkozó részletes összehasonlító kutatás erről a témáról még nem készült, de annyi bizonyosan megállapítható, hogy a szótagfelismerés az első ott is, a rímfelismerés a második, és a hangfelismerés a harmadik. Iskolás kor előtt a szótag és rímfelismerés képességével sok gyerek rendelkezik már, a hangok felismerése azonban csak az iskoláskorban általános. A további műveletek pedig, mint a szegmentálás (szétszedés), szintetizálás (összerakás) és manipuláció (kreatív használat), csak iskoláskorban az olvasás és írás tanulásával egy időben alakulnak ki.

Tipp a végére: egy finom mozgást fejlesztő, kreatív feladat Eric Carle mackós könyveihez. Mivel Carle, aki a képek alkotásáért felelős (nem a szövegért), kollázsokkal dolgozott, ráadásul papírból, ezért adja magát, hogy a gyerekekkel utánacsináljuk:

http://www.littlerunningteacher.com/eric-carle-collage-in-brown-bear-brown-bear/