Eric Carle és a fonológiai tudatosság

Volt már „Mikulásch”, és most itt a „Farschang”. Iskola és leckeírás után nem szívesen ültetem le a gyereket még egyszer az asztalhoz, hogy gyakoroljuk a magyar helyesírást. Inkább nyúlok a Scrabble után, és lenyomunk egy partit, amelynek nyomán (és megengedő anyai szívemnek köszönhetően) új magyar szavak is keletkeznek, olyanok, mint a féltyúk, a szöszboly, a póklakat és a szójabetű. Egy korábbi posztomban arról írtam, hogy mennyivel többet ér az asztalnálülős-tollbamondós variációnál a fonológiai tudatosság játékos fejlesztése, amely fogalmon lassan annyit lovagolok, hogy félve írom le újra. Pedig ez a kulcsa a helyesírásnak, amire később felépíthetők majd a szabályok is, ezért a legelején igenis a fonológiai tudatosság kialakítása a cél.

Fonológiai tudatosság: a szavak belső szerkezetének felismerése, a szavak szótagokra és hangokra való szétbontása, aztán összerakása és kreatív használata. A különböző szintek fejlődése, egymásutánisága nyelvenként különböző, például az angolban a legkorábbi fonológiai képesség a rímtalálás, a magyarban ez később fejlődik ki. A posztom végén részletesen leírom a szinteket, de most lecövekelek a rímeknél.

Már egészen korán el lehet kezdeni a rímekkel való ismerkedést, nem is írok korhatárt, mert nagyjából a születés utáni első naptól van értelme verseket olvasni, és hozzá ritmusra ringatni, nagyon jók erre a különböző ringató foglalkozások. Az óvodában én már a legkisebbekkel elkezdem a szótagtapsolást és szótagugrálást, minden magyarázat nélkül természetesen, egyszerűen megmutatom, velük ugrálom, velük tapsolom, és ők utánoznak engem. Van, aki már négyévesen ráérez, és van, akinek még iskola előtt sem megy.

A foglalkozások elején bemelegítésként mindig felolvasok egy könyvet, a képeket azonban csak később mutatom meg hozzá, vagy a végén, vagy szakaszonként. Mert vannak könyvek, amelyeket jó, ha a gyerek lapoz, ilyenek a böngészők és a szöveg nélküli képes könyvek. Aztán vannak könyvek, amelyeket mi lapozunk és olvasunk fel, de a gyerek tempójában, hadd időzzön el a képeknél ott, ahol akar, ilyenek a képes történetek. És vannak könyvek, amelyeket jobb, ha előbb mi olvasunk fel, és csak utána adjuk a gyerek kezébe nézegetni, ilyenek a rímes mesék és történetek.

Ha nem látják a képet, a gyerekek csak a fülükre hagyatkoznak a megértésben, majd miután megnézték a képeket is, már képesek elismételni a történetet a saját szavaikkal és a saját értelmezésükben. Fontosnak tartom a képek nélküli felolvasást, mert így én is nyugodtan tudom hangsúlyozni azt, amit szeretnék, anélkül hogy türelmetlen (és rendkívül maszatos!) kis kezek tépnék a lapokat, hogy lapozzak már.

Nagyon szeretem Eric Carle könyveit, főként a mackósakat: a Kismackót (Baby bear, Kleiner Bär), a Barna medvét (Brown bear, Brauner Bär) és a Jeges medvét (Polar bear, Lieber Eisbär). Sajnos magyarul ezek még nem jelentek meg, de ez nem nagy baj, legtöbbször úgyis angolul olvasom fel először, ahol a rímek elviszik a hátukon az egész történetet. Ilyenkor látom a kis arcokon, hogy ugyan egy kukkot sem értenek belőle, mégis lenyűgözve hallgatják a mesét, amelyben sokkal jobban érvényesül a rím, a ritmus és a dallam, mint mondjuk a németben. (Alig várom, hogy magyarul is megjelenjen, és csak szurkolni tudok, hogy a kiadó tehetséges költőt válasszon a fordításra.)

Álljon itt egy példa arra, hogy miért nyúlok szívesebben az angol kiadás után:

„Lieber Eisbär, hör gut zu! Sag mir, Eisbär, was hörst du?
Ich hör, wie ganz laut und wild, irgendwo ein Löwe brüllt.”

„Polar Bear, Polar Bear, what do you hear?

I hear a lion roaring in my ear.”

A rímes szövegek felolvasása akkor működik jól, ha eleve kettéválasztjuk a teret: szemben ülök le a gyerekekkel, ők a földön, én egy kis széken. Így nem akkora a kísértés, hogy a képeket nézegessék, nyugodtan tudnak a fülükre hagyatkozni. A rímes szöveg ritmusát második, harmadik felolvasásra tapssal vagy lábdobogással követjük, ilyenkor egy-két gyerek már pár szót felismer és velem ismétel. A végén pedig, az utolsó felolvasásnál bal kézzel feltartom a könyvet, és jobb kézzel lapozva/mutogatva képekkel is kísérem a szöveget. Az angol (idegen) nyelvű felolvasásból is sokat megértenek a gyerekek anélkül, hogy értenék a szavak jelentését:

• felismerik az ismétlődő nyelvi szekvenciákat (looking at me)
• hallják a rímeket (see – me; hear – ear)
• érzik a ritmust
• a nyelvi melódiából megértik a feszültséget (mi jön vajon következőnek?)

Az anyanyelvű vagy a második nyelvű (jelen esetben német) felolvasásból aztán hozzájön még ehhez a lexikális tudás és a szövegszintű megértés:

• színek (rot, blau, braun)
• állatok (Bär, Ente, Pferd)

• hangok (brüllt, trompetiert)

• mozgások (rennt, fliegt, stolziert)

• a sorrendiség

És ígértem még a fonológiai tudatosság elsajátításának szintjeit, ami a magyar nyelvben a következőképpen néz ki:

(1) szótagszintézis (a magyar nyelv ritmusa megkönnyíti a gyerekeknek a szótagolást, már 3 éves korban képesek lehetnek szótagot tapsolni)
(2) szótagelhagyás (pl. a toldalékleválasztás)
(3) hangizolálás (pl. hol hallja a gyerek az adott hangot: szó elején, közepén, végén)
(4) kezdő hangcsoport-leválasztás (a szó első hangját leválasztani)

(5) hangszegmentálás (egy szóban a hangokat megszámolni, FONTOS: nem a betűket!)
(6) hangszintézis (betűkből szavakat kirakni hallás alapján, ld. Scrabble)
(7) rímkeresés (felismerni a rímpárokat)
(8) hanghosszúság-megnevezés (hosszú-rövid magánhangzó és mássalhangzó megkülönböztetése)
(9) hangmanipuláció (pl. visszafelé elmondani a szavakat)

Tapasztalatom szerint az első négy szintet elérhetik nagycsoportos korra a magyar anyanyelvű gyerekek, de az általános az első két szint, a szótagok felismerésének képessége óvodás korban; a többi szintet kisiskoláskorban érik el az olvasás- és írástanulással egy időben.

Az angolban a legkorábban a rímképzést sajátítják el a gyerekek (3 éves korban), majd a mondatokban a szavak szegmentálásának, ezután a szótagok szegmentálásának és szintézisének a képességét. Ezt követi a szótag szintjén először a szótag kezdőhangjának és végződésének (a rímnek) a leválasztása (4-5 éves korban), majd beszédhangokra bontása. Az angol és az amerikai oktatásban már 5 éves kortól elkezdik a gyerekeknek az ábécét tanítani.

A német nyelvre vonatkozó részletes összehasonlító kutatás erről a témáról még nem készült, de annyi bizonyosan megállapítható, hogy a szótagfelismerés az első ott is, a rímfelismerés a második, és a hangfelismerés a harmadik. Iskolás kor előtt a szótag és rímfelismerés képességével sok gyerek rendelkezik már, a hangok felismerése azonban csak az iskoláskorban általános. A további műveletek pedig, mint a szegmentálás (szétszedés), szintetizálás (összerakás) és manipuláció (kreatív használat), csak iskoláskorban az olvasás és írás tanulásával egy időben alakulnak ki.

Tipp a végére: egy finom mozgást fejlesztő, kreatív feladat Eric Carle mackós könyveihez. Mivel Carle, aki a képek alkotásáért felelős (nem a szövegért), kollázsokkal dolgozott, ráadásul papírból, ezért adja magát, hogy a gyerekekkel utánacsináljuk:

http://www.littlerunningteacher.com/eric-carle-collage-in-brown-bear-brown-bear/