Miért baj, ha kimarad a négykézláb mászás? 

(A keresztező mozgás fontossága)

Minden logopédiai felmérésen felteszem a kérdést, hogy rendben alakult-e a gyermek mozgásfejlődése a születés utáni egy évben: hasra fordulás, kúszás, mászás, felülés, felállás, önálló járás. Ha ugyanis kimarad valamelyik, vagy idő előtt siettetve van például az ülés székben, vagy a járás kompban, akkor az akadályozza a gyermek mozgásának természetes fejlődését, és „zavart okoz az Erőben”.

Miért?

Mert az emberi test szimmetrikus. Van egy jobb, és van egy bal oldala, és a kettő között az úgynevezett testközépvonal húzódik. Az agyunk (a nagy agy) két féltekéje keresztező minta alapján irányítja a test mozgását és érzékelését. Ez azt jelenti, hogy a jobb kéz és láb, valamint a jobb szem és fül mozgását és érzékelését a bal agyfélteke irányítja. Ahogyan a jobb oldalról érkező információkat (hideg, meleg, „jaj, megütöttem, fáj”) a bal agyfélteke dolgozza fel. Ha tehát az egész test mozgatva van, és minden érzékszerve dolgozik, akkor a két agyfélteke közötti információcsere aktív, új kapcsolatok keletkeznek, az ember új dolgokat tanul.

Az újszülött már az első hónapokban ezt a keresztmozgást, a testközép átlépését gyakorolja: két szemmel követi a tárgyakat és személyeket maga körül, jobb kézzel nyúl a bal oldalra egy játékért, ide-oda forgatja a fejét, és a hasra forduláshoz a bal vállát és a jobb oldali medencéjét használja. Ezek a keresztező mozgások akkor érik el csúcspontjukat, amikor a gyermek a kúszásból mászásba vált. Amíg a kúszásnál még párhuzamos mozgást végez a kezével, addig mászáskor a jobb kéz a bal lábbal, a bal kéz a jobb lábbal hangolódik össze. Ha nem vált a kisgyerek mászásra, annak oka van: vagy a születés körülményeiben, vagy a mászást megelőző fejlődési szakaszokban – és hatással lesz a következő fejlődési szakaszokra, vagyis a gyermek egész mozgásfejlődésére, így a beszédfejlődésére is, hiszen a beszéd alapvetően mozgásból és érzékelésből áll.

Ezért én mindig megkérdezem: mászott-e a gyermek babakorában? A mászással ugyanis több dolgot is elsajátít: a keresztező mozgást, a szabad döntést (merre menjek), erősíti a karokat, megmozgatja a gerincet, növeli az egyensúlyérzéket. Ha kimarad a mászás, azt a felegyenesedés és az önálló járás sínyli meg, mert sokkal több energiát vesz majd igénybe a gyermektől. Kúszásból két lábra állni borzasztóan nagy ugrás egy kisgyereknek, a súlypont a földről hirtelen egészen magasra kerül, nincsen köztes állapot, mint amilyet a négykézláb mászás kínál. Rengeteg energiát elszív az egyensúly megtartása, és ennek következtében más funkciók lelassulhatnak. Sokszor a beszéd indulását lassítja az, ha a gyermek mozgásfejlődése megtorpan, elbizonytalanodik. Önbizalom nélkül a gyermek nem fog elkezdeni kommunikálni, márpedig ha a mozgásában nem biztos, akkor ez az önbizalom is késni fog. A mozgás és az érzékelés a gyermek egészséges fejlődésének két alappillére, ezzel kezdődik az életük, erre épül rá minden más képesség elsajátítása.

Mit lehet tenni, ha nem akar mászni a baba? Ellentétes mozgásgyakorlással segíteni, a testközépvonal átlépésével: két kis kezét vagy lábát megfogva, mondókázva keresztezni a karokat és lábakat. És hintázni, rengeteget hintázni, a hinta fejleszti a legjobban az egyensúlyérzéket. Valamint jó példával elöl járni: lemenni négykézlábra, és bemutatni, hogyan is kell ezt csinálni.

A járókompokat a legszívesebben betiltanám. Egy ismerősöm az Egyesült Államokban praktizál, gyógytornász, ő mesélte, hogy sok kisgyerek kerül hozzá, akik csak előre tartott kézzel képesek járni, mert így tanulták meg egyensúlyban tartani a testüket a kompban. Utólag leépíteni ezeket a reflexeket hosszú idő, és rengeteg energiát igényel a gyermekektől. Óvjuk meg hát ettől őket. Ha lassan haladnak a fejlődési szakaszokban, azzal nincsen semmi baj. A lényeg, hogy mindegyiket megéljék, és mindegyikben magabiztosak legyenek.

A keresztező mozgásgyakorlatok igazából minden korosztálynak ajánlottak, mert aktivizálják a két agyfélteke közötti kommunikációt, és serkentik a tanulást. Bevezethetnek egy foglalkozást, vagy megmozgathatják a gyerekeket egy iskolai órán egy öt perces szünetet beiktatásával. Ha más nem is jut eszünkbe, csak az indián ugrás és a ritmustapsolás keresztezésekkel, már az is elég. De van egy remek könyv tele gyakorlatokkal Barbara Inneckentől (Kinesiologie. Kinder finden ihr Gleichgewicht, Don Bosco Verlag), amelyet jó szívvel ajánlok.

A nyár tapasztalatai

A nyár a mozgásról és az új élményekről szól. A gyermekek számára különösen fontos, hogy erről szóljon, mert az iskolából kiszabadulván két hónapnyi idejük van azt a tudásanyagot, amelyet a tíz hónap alatt magukról és a körülöttük lévő világról megszereztek, feldolgozni és hasznosításra várón agyukban elraktározni.

Hogy hányféleképpen élhetik meg gyermekeink a nyarat? Sokszor nem is hittem a szememnek és a fülemnek. A közelünkben húzódó tó partján eltöltött hetek alatt egész szociológiai tanulmányra valót láttam szülői viselkedésből, ki hogyan támogatta vagy éppen ásta alá gyermeke önbizalmát. Azt az önbizalmat, amely a gyermekek egészséges fejlődésének alappillérét jelenti. Ha az nem alakul ki, nincs mire építeni.

Összegyűjtöttem pár példát, elgondolkodásra késztetőt.

Alaphelyzet: A tó vize meleg, a víz szintje sekély, a partszakasz füves.

Beállás 1. Két iskolás korú gyermek a vízben játszik, szülők a parton hevernek. Édesanya tíz percenként felkel, és a vízhez közelítvén elkezd kiabálni, nem éppen fenyegetően, tulajdonképpen nulla nyomatékkal a hangjában: „Gyertek ki a vízből, indulunk.” Majd visszaül. Tíz perc múlva újra. És még vagy kétszer. Aztán én is bemegyek a vízbe, és amikor kijövök, cca. háromnegyed óra múlva, az egész család a parton van még. A gyerekek állva alkudoznak, hogy hadd maradjanak még (és hogy játszanak már velük végre, vagy legalább hadd kapjanak lángost), mire édesanyjuk felhívja a figyelmüket arra, hogy ők, vagyis a szülők is nyaralni akarnak (noha édesanyán még fürdőruha sem volt, felöltözve izzadt mártírként a 40 fokban), szóval tessék őket békén hagyni.

Beállás 2. Édesanya háromévesforma kislánnyal a karján közelít a vízhez, kislány sír, nővére a vízben várja a vízi járművel (bele lehet ülni, lábacskáknak van két lyukacska). Mindenki boldog, nevet, jajdejó lesz, jajdejó lesz, csak a kislány visít, mint a malac. Édesanyja beleültetni próbálván egyre hajtogatja neki: „Nagyon jó lesz, nézd csak, nézd csak!”, mire a kislány lábait megveszítvén magasabb frekvenciára kapcsol és visít, most már mint az a malac, akit konkrétan ölnek. Édesanyja gyakorlatilag vésővel feszegeti be a kislányt, én meg ugrásra készen várom, mikor kezd el a kicsi hiperventilálni.

Beállás 3. A visító kislánytól pár méterre alig egy éves kislányát őrzi egy édesanya, nyugodtan, higgadtan, okosan figyeli csemetéjét, aki a vízben mászkál, hol négykézláb, hol két lábon, elesik, feláll, iszapban túr, kóstol, vizet nyel, és láthatóan borzasztó jól elvan. Édesanyja akkor avatkozik csak közbe, ha a gyermek feje a víz alá kerül (akkor is csak lazán kiemeli onnan, és megnézi, minden oké-e), vagy ha olyan dolgot kóstol, ami sérülést okozhat a gyermekben (pl. éles nádszál).

Beállás 4. Négyéves forma kislány a sekély vízben édesanyja elől menekülvén boldogan sikkantgat, édesanya a vízben fókázva üldözi, és mondogatja: „Hát hol van az én kis tengeri csikóm, hol van?” De nem ám tíz percig, hanem erős fél óra múlva is ugyanazzal a játékos kedvvel, legalább századszorra ismétli el a fenti mondatot, mert kislánya csillogó szemmel, lankadatlan lendülettel menekül előle és sikongat boldogan.

Kétnyelvűség és a nyelvek keverése

Terápiás macskáim lustábbika, a cirmos Micike délutánonként minimális előszobánk radiátorán alszik, ami azért jó, mert minden érkező gyerkőc azonnal megsimogatja, és máris megvan az első kommunikációs téma arra a napra. A múlt héten az egyik kislány kacérkodott éppen öltözés közben Micikével, aki addigra már kissé belefáradt terápiás teendőibe, és húzódozott, mire a kislány rám nézett, és kijelentette, hogy „A cica böse arcot vágott”.

Mivel én nagy rajongója vagyok a kisgyermekkori nyelvkeverésnek, nem javítottam ki, viszont a mondat elindított bennem jó pár gondolatot, melyek ennek a posztnak a megszületéséhez vezettek. A nyelvek keverésének nyelvtudományi kulcsfogalma a code-switching, és máris otthon vagyunk. Mert nincsen rá megfelelő magyar szó, a nyelvtudomány is az angolt használja. Miért? Mert ennek az angol fogalomnak a jelentését csak körülírással tudnánk a magyarban visszaadni, ezért egyszerűbb az angolt a mondatba építeni, majd ha valaki nem érti, úgyis elmagyarázzuk neki. Ahogyan én is megteszem az alábbiakban.

A code-switching a kijelentések közötti nyelvváltást jelöli a beszédben (pl. ugyanannak a kijelentésnek a megismétlését egy másik nyelven: „Schnell, schnell! Jalla, jalla!” – utóbbi az óvodánkban egy rendkívül sokat alkalmazott arab eredetű szó). De vonatkozik a kijelentésen belüli nyelvváltásra is (pl. egyetlen idegen szó beemelésére a mondatba, lásd a „böse macska” esetét).

Hogy mi a kiváltó ok? 

1. Hiányzik egy szó vagy fogalom az éppen használt nyelvben (pl. a „túró rudi” bécsi barátoknak történő elmagyarázása papírt és ceruzát is igényel). 

2. Erősíti a szociális identitást (vagyis erősítjük vele egy adott csoporthoz való tartozásunkat, mondjuk, a munkahelyen, ami a gyerekeknek az óvoda, iskola).
3. Segíti a szociális kapcsolatfelvételt (sokszor segít megnyerni a hivatalnokok jóindulatát egy-egy jól elhelyezett német szó és kifejezés, még ha nem is beszéljük tökéletesen a nyelvet). 

4. Figyelemmel vagyunk a nyelvi környezetre (vagyis ha a hallgatóságunk nyelvileg vegyes, udvarias dolog érthetővé tenni a másik fél számára is az elhangzottakat).

Az angol nyelv eleve nyerő helyzetben van, mivel világnyelv, a bécsiek hétköznapi beszéde is rengeteg angol szót, szófordulatot használ, melyek már nem is számítanak idegennek, ugyanakkor tudnak meglepetést okozni.

Például az „– Ich habe dir Frühstück mitgebracht. – Das ist aber nice.” párbeszéd teljesen rendben van. A „Lass uns chillen.” azaz „Lass uns entspannen.” esetében már ott van az angol szó végén a főnévi igenév jele, az -en végződés, de még erre is legyintünk. A következő esetben azonban már emelkedik a szemöldökünk: „Habe es gerade gedownloadet.” vagyis a „Habe es gerade heruntergeladen.”. 

És akkor eljutottunk végre a kisgyermekkori nyelvváltáshoz. A gyermekek óvodás korban még nem tudják tudatosan szétválasztani két nyelv elemeit egymástól, és (szó szerint) szégyentelenül keverik a szavakat a mondatban. Ezt hívják naiv nyelvkeverésnek. A code switching a gyerekek nyelvhasználatában öntudatlanul működik ebben a korban, aminek leggyakoribb oka önmaguk megértetése a gyermekközösségben. Sokszor feltételezik, hogy a másik gyerek is ugyanazt az első nyelvet beszéli, mint ők, ezért sokszor anyanyelven magyaráznak a német nyelvű osztrák gyerekeknek, vagy éppen a török nyelvű gyerekeknek, vagy akármilyen más nyelven beszélő gyerekeknek (én meg ilyenkor lefordulok a székről a nevetéstől, annyira bele tudják hergelni magukat a magyarázatba). Nyelvi interferenciáról akkor beszélünk, amikor az első nyelv grammatika rendszerét alkalmazzák a második nyelvre, pl. ragozásban (lásd a "gedownloadet" esetét), szóalkotásban ("Mama, feljött a félmond."), frazeológiák szó szerinti fordításainak alkalmazásában ("Tele van az orrom a tanárnővel.").

Amíg a gyermek nem tudatos nyelvhasználó, addig naiv nyelvkeverés zajlik. Amint a gyermek az iskolában tudást szerez a nyelvről, annak felépítéséről, a többi nyelv létezéséről, és elkezd tanulni idegen nyelveket, úgy képessé válik arra is, hogy az általa használt nyelveket szétválassza. Ezért iskolás korban egyre ritkul a naiv nyelvkeverés, és a helyét átveszi a tudatos, főleg a szociális interakciókban alkalmazott nyelvváltás, a code-switching. Ugyanis egy felnőtt kétnyelvű is használ az anyanyelvébe keverve a másik nyelvből vett szavakat, kifejezéseket, a kisgyerekek nyelvhasználatával szemben azonban ez egy tudatos döntés. Ahogyan tudatos döntés az is, ha a code-switchinget kiiktatja, és azt választja, hogy nem keveri a nyelvi elemeket (pl. a nemzeti identitás erősítése céljából). A kiváltó ok felnőttek és fiatalok esetében többnyire a közölni akart fogalom teljes hiánya az egyik nyelvben, vagy ha a közölni kívánt fogalom árnyalataiban nem felel meg a közölni kívánt jelentéstartalomnak. Ilyen esetben a másik nyelvhez nyúl az ember, ha tudja, hogy azt a nyelvet a másik is beszéli. A bürokratikus fogalmak például az ország nyelvéhez kötődnek, tehát két bécsi magyar automatikusan német nyelvű szavakhoz nyúl, ha erről beszélget (Meldezettel, Kinderbetreuungsgeld, Genossenschaftswohnung etc.). Buszon gyakran hallani törökül, arabul beszélő felnőtteket, akiknek a beszédében időről-időre német szavak is elhangzanak, ezek szinte minden esetben a bürokrácia szóköréből kerülnek elő. Iskolás gyermekeink beszédébe, mondjuk, két magyar fiúéba gyakran keverednek angol szavak (a minecraftból) és német szavak (a tantárgyak nevei).

Ezeket a jelenségeket azonban nem szabad és én semmiképpen nem javaslom hibának tekinteni, mert a kétnyelvű gyermekek nyelvi fejlődésének szerves részei, szükséges folyamatok. Sokkal inkább a gyermek nyelvi kreativitásának jele, ha keveri a nyelveket, mert ellenkező esetben akár le is fagyhatna, ha nem talál egy-egy szót (ami jelentős nyomás alá helyezné a továbbiakban a többnyelvűségét és az idegennyelv-elsajátítását, szociális képességeiről nem is beszélve). Ehelyett értékelni kell, hogy próbálja megértetni magát, boldogan fürdik a nyelvekben, és beszéd közben oda nyúl, ahol megoldást talál, amelyik nyelven út nyílik előtte ahhoz, hogy a lehető legpontosabban kifejezhesse és megértethesse magát másokkal.

Hogyan reagáljunk tehát a nyelvváltásokra? Javítani a fentiek értelmében nem szerencsés, hiszen éppen a kreativitást öljük meg vele. Ha nagyon zavar valakit, akkor a legjobb, amit tehet, hogy visszakérdezéssel és ismétléssel javít, nem pedig direkt módon rászólással. (Pl. – „A cica böse arcot vágott.” – "Tényleg? A cica mérges arcot vágott?”)

Én semmiképpen sem javaslom ennek a nyelvi kreativitásnak az elfojtását, főleg nem kisgyermekkorban, mert ez nem nyelvi hiba, és nem vezet nyelvvesztéshez, sőt. Ebben a korban csak nyerni tud belőle a gyermek, ha hagyjuk, hogy ugráljon a nyelvek között. A kétnyelvű gyerekek és felnőttek agya kimutathatóan aktívabb munkát végez, mint az egy nyelvet használóké, és minden aktív agymunka fejlődést von maga után. Minden egyes „megteremtett kapcsolat” két nyelv szavai és kifejezései között nyomot hagy az agyban, amely újabb kapcsolatokat nyithat – és ettől a gyermek kétnyelvűsége csak gazdagodni tud, éspedig mindkét nyelv tekintetében.
Nagyobb gyerekekkel, fiatalokkal a legértelmesebb megoldás leülni és megbeszélni a kétnyelvűség és a nyelvváltás problémáját, és őszintén elmondani nekik a véleményünket. A lényeg, hogy éreztessük velük, minden nyelv egyformán fontos, és a választás az egyik mellett nem jelenti a másik nyelv leértékelődését, vagy elvesztését.