A nyár tapasztalatai

A nyár a mozgásról és az új élményekről szól. A gyermekek számára különösen fontos, hogy erről szóljon, mert az iskolából kiszabadulván két hónapnyi idejük van azt a tudásanyagot, amelyet a tíz hónap alatt magukról és a körülöttük lévő világról megszereztek, feldolgozni és hasznosításra várón agyukban elraktározni.

Hogy hányféleképpen élhetik meg gyermekeink a nyarat? Sokszor nem is hittem a szememnek és a fülemnek. A közelünkben húzódó tó partján eltöltött hetek alatt egész szociológiai tanulmányra valót láttam szülői viselkedésből, ki hogyan támogatta vagy éppen ásta alá gyermeke önbizalmát. Azt az önbizalmat, amely a gyermekek egészséges fejlődésének alappillérét jelenti. Ha az nem alakul ki, nincs mire építeni.

Összegyűjtöttem pár példát, elgondolkodásra késztetőt.

Alaphelyzet: A tó vize meleg, a víz szintje sekély, a partszakasz füves.

Beállás 1. Két iskolás korú gyermek a vízben játszik, szülők a parton hevernek. Édesanya tíz percenként felkel, és a vízhez közelítvén elkezd kiabálni, nem éppen fenyegetően, tulajdonképpen nulla nyomatékkal a hangjában: „Gyertek ki a vízből, indulunk.” Majd visszaül. Tíz perc múlva újra. És még vagy kétszer. Aztán én is bemegyek a vízbe, és amikor kijövök, cca. háromnegyed óra múlva, az egész család a parton van még. A gyerekek állva alkudoznak, hogy hadd maradjanak még (és hogy játszanak már velük végre, vagy legalább hadd kapjanak lángost), mire édesanyjuk felhívja a figyelmüket arra, hogy ők, vagyis a szülők is nyaralni akarnak (noha édesanyán még fürdőruha sem volt, felöltözve izzadt mártírként a 40 fokban), szóval tessék őket békén hagyni.

Beállás 2. Édesanya háromévesforma kislánnyal a karján közelít a vízhez, kislány sír, nővére a vízben várja a vízi járművel (bele lehet ülni, lábacskáknak van két lyukacska). Mindenki boldog, nevet, jajdejó lesz, jajdejó lesz, csak a kislány visít, mint a malac. Édesanyja beleültetni próbálván egyre hajtogatja neki: „Nagyon jó lesz, nézd csak, nézd csak!”, mire a kislány lábait megveszítvén magasabb frekvenciára kapcsol és visít, most már mint az a malac, akit konkrétan ölnek. Édesanyja gyakorlatilag vésővel feszegeti be a kislányt, én meg ugrásra készen várom, mikor kezd el a kicsi hiperventilálni.

Beállás 3. A visító kislánytól pár méterre alig egy éves kislányát őrzi egy édesanya, nyugodtan, higgadtan, okosan figyeli csemetéjét, aki a vízben mászkál, hol négykézláb, hol két lábon, elesik, feláll, iszapban túr, kóstol, vizet nyel, és láthatóan borzasztó jól elvan. Édesanyja akkor avatkozik csak közbe, ha a gyermek feje a víz alá kerül (akkor is csak lazán kiemeli onnan, és megnézi, minden oké-e), vagy ha olyan dolgot kóstol, ami sérülést okozhat a gyermekben (pl. éles nádszál).

Beállás 4. Négyéves forma kislány a sekély vízben édesanyja elől menekülvén boldogan sikkantgat, édesanya a vízben fókázva üldözi, és mondogatja: „Hát hol van az én kis tengeri csikóm, hol van?” De nem ám tíz percig, hanem erős fél óra múlva is ugyanazzal a játékos kedvvel, legalább századszorra ismétli el a fenti mondatot, mert kislánya csillogó szemmel, lankadatlan lendülettel menekül előle és sikongat boldogan.