Miért baj, ha kimarad a négykézláb mászás? 

(A keresztező mozgás fontossága)

Minden logopédiai felmérésen felteszem a kérdést, hogy rendben alakult-e a gyermek mozgásfejlődése a születés utáni egy évben: hasra fordulás, kúszás, mászás, felülés, felállás, önálló járás. Ha ugyanis kimarad valamelyik, vagy idő előtt siettetve van például az ülés székben, vagy a járás kompban, akkor az akadályozza a gyermek mozgásának természetes fejlődését, és „zavart okoz az Erőben”.

Miért?

Mert az emberi test szimmetrikus. Van egy jobb, és van egy bal oldala, és a kettő között az úgynevezett testközépvonal húzódik. Az agyunk (a nagy agy) két féltekéje keresztező minta alapján irányítja a test mozgását és érzékelését. Ez azt jelenti, hogy a jobb kéz és láb, valamint a jobb szem és fül mozgását és érzékelését a bal agyfélteke irányítja. Ahogyan a jobb oldalról érkező információkat (hideg, meleg, „jaj, megütöttem, fáj”) a bal agyfélteke dolgozza fel. Ha tehát az egész test mozgatva van, és minden érzékszerve dolgozik, akkor a két agyfélteke közötti információcsere aktív, új kapcsolatok keletkeznek, az ember új dolgokat tanul.

Az újszülött már az első hónapokban ezt a keresztmozgást, a testközép átlépését gyakorolja: két szemmel követi a tárgyakat és személyeket maga körül, jobb kézzel nyúl a bal oldalra egy játékért, ide-oda forgatja a fejét, és a hasra forduláshoz a bal vállát és a jobb oldali medencéjét használja. Ezek a keresztező mozgások akkor érik el csúcspontjukat, amikor a gyermek a kúszásból mászásba vált. Amíg a kúszásnál még párhuzamos mozgást végez a kezével, addig mászáskor a jobb kéz a bal lábbal, a bal kéz a jobb lábbal hangolódik össze. Ha nem vált a kisgyerek mászásra, annak oka van: vagy a születés körülményeiben, vagy a mászást megelőző fejlődési szakaszokban – és hatással lesz a következő fejlődési szakaszokra, vagyis a gyermek egész mozgásfejlődésére, így a beszédfejlődésére is, hiszen a beszéd alapvetően mozgásból és érzékelésből áll.

Ezért én mindig megkérdezem: mászott-e a gyermek babakorában? A mászással ugyanis több dolgot is elsajátít: a keresztező mozgást, a szabad döntést (merre menjek), erősíti a karokat, megmozgatja a gerincet, növeli az egyensúlyérzéket. Ha kimarad a mászás, azt a felegyenesedés és az önálló járás sínyli meg, mert sokkal több energiát vesz majd igénybe a gyermektől. Kúszásból két lábra állni borzasztóan nagy ugrás egy kisgyereknek, a súlypont a földről hirtelen egészen magasra kerül, nincsen köztes állapot, mint amilyet a négykézláb mászás kínál. Rengeteg energiát elszív az egyensúly megtartása, és ennek következtében más funkciók lelassulhatnak. Sokszor a beszéd indulását lassítja az, ha a gyermek mozgásfejlődése megtorpan, elbizonytalanodik. Önbizalom nélkül a gyermek nem fog elkezdeni kommunikálni, márpedig ha a mozgásában nem biztos, akkor ez az önbizalom is késni fog. A mozgás és az érzékelés a gyermek egészséges fejlődésének két alappillére, ezzel kezdődik az életük, erre épül rá minden más képesség elsajátítása.

Mit lehet tenni, ha nem akar mászni a baba? Ellentétes mozgásgyakorlással segíteni, a testközépvonal átlépésével: két kis kezét vagy lábát megfogva, mondókázva keresztezni a karokat és lábakat. És hintázni, rengeteget hintázni, a hinta fejleszti a legjobban az egyensúlyérzéket. Valamint jó példával elöl járni: lemenni négykézlábra, és bemutatni, hogyan is kell ezt csinálni.

A járókompokat a legszívesebben betiltanám. Egy ismerősöm az Egyesült Államokban praktizál, gyógytornász, ő mesélte, hogy sok kisgyerek kerül hozzá, akik csak előre tartott kézzel képesek járni, mert így tanulták meg egyensúlyban tartani a testüket a kompban. Utólag leépíteni ezeket a reflexeket hosszú idő, és rengeteg energiát igényel a gyermekektől. Óvjuk meg hát ettől őket. Ha lassan haladnak a fejlődési szakaszokban, azzal nincsen semmi baj. A lényeg, hogy mindegyiket megéljék, és mindegyikben magabiztosak legyenek.

A keresztező mozgásgyakorlatok igazából minden korosztálynak ajánlottak, mert aktivizálják a két agyfélteke közötti kommunikációt, és serkentik a tanulást. Bevezethetnek egy foglalkozást, vagy megmozgathatják a gyerekeket egy iskolai órán egy öt perces szünetet beiktatásával. Ha más nem is jut eszünkbe, csak az indián ugrás és a ritmustapsolás keresztezésekkel, már az is elég. De van egy remek könyv tele gyakorlatokkal Barbara Inneckentől (Kinesiologie. Kinder finden ihr Gleichgewicht, Don Bosco Verlag), amelyet jó szívvel ajánlok.

A nyár tapasztalatai

A nyár a mozgásról és az új élményekről szól. A gyermekek számára különösen fontos, hogy erről szóljon, mert az iskolából kiszabadulván két hónapnyi idejük van azt a tudásanyagot, amelyet a tíz hónap alatt magukról és a körülöttük lévő világról megszereztek, feldolgozni és hasznosításra várón agyukban elraktározni.

Hogy hányféleképpen élhetik meg gyermekeink a nyarat? Sokszor nem is hittem a szememnek és a fülemnek. A közelünkben húzódó tó partján eltöltött hetek alatt egész szociológiai tanulmányra valót láttam szülői viselkedésből, ki hogyan támogatta vagy éppen ásta alá gyermeke önbizalmát. Azt az önbizalmat, amely a gyermekek egészséges fejlődésének alappillérét jelenti. Ha az nem alakul ki, nincs mire építeni.

Összegyűjtöttem pár példát, elgondolkodásra késztetőt.

Alaphelyzet: A tó vize meleg, a víz szintje sekély, a partszakasz füves.

Beállás 1. Két iskolás korú gyermek a vízben játszik, szülők a parton hevernek. Édesanya tíz percenként felkel, és a vízhez közelítvén elkezd kiabálni, nem éppen fenyegetően, tulajdonképpen nulla nyomatékkal a hangjában: „Gyertek ki a vízből, indulunk.” Majd visszaül. Tíz perc múlva újra. És még vagy kétszer. Aztán én is bemegyek a vízbe, és amikor kijövök, cca. háromnegyed óra múlva, az egész család a parton van még. A gyerekek állva alkudoznak, hogy hadd maradjanak még (és hogy játszanak már velük végre, vagy legalább hadd kapjanak lángost), mire édesanyjuk felhívja a figyelmüket arra, hogy ők, vagyis a szülők is nyaralni akarnak (noha édesanyán még fürdőruha sem volt, felöltözve izzadt mártírként a 40 fokban), szóval tessék őket békén hagyni.

Beállás 2. Édesanya háromévesforma kislánnyal a karján közelít a vízhez, kislány sír, nővére a vízben várja a vízi járművel (bele lehet ülni, lábacskáknak van két lyukacska). Mindenki boldog, nevet, jajdejó lesz, jajdejó lesz, csak a kislány visít, mint a malac. Édesanyja beleültetni próbálván egyre hajtogatja neki: „Nagyon jó lesz, nézd csak, nézd csak!”, mire a kislány lábait megveszítvén magasabb frekvenciára kapcsol és visít, most már mint az a malac, akit konkrétan ölnek. Édesanyja gyakorlatilag vésővel feszegeti be a kislányt, én meg ugrásra készen várom, mikor kezd el a kicsi hiperventilálni.

Beállás 3. A visító kislánytól pár méterre alig egy éves kislányát őrzi egy édesanya, nyugodtan, higgadtan, okosan figyeli csemetéjét, aki a vízben mászkál, hol négykézláb, hol két lábon, elesik, feláll, iszapban túr, kóstol, vizet nyel, és láthatóan borzasztó jól elvan. Édesanyja akkor avatkozik csak közbe, ha a gyermek feje a víz alá kerül (akkor is csak lazán kiemeli onnan, és megnézi, minden oké-e), vagy ha olyan dolgot kóstol, ami sérülést okozhat a gyermekben (pl. éles nádszál).

Beállás 4. Négyéves forma kislány a sekély vízben édesanyja elől menekülvén boldogan sikkantgat, édesanya a vízben fókázva üldözi, és mondogatja: „Hát hol van az én kis tengeri csikóm, hol van?” De nem ám tíz percig, hanem erős fél óra múlva is ugyanazzal a játékos kedvvel, legalább századszorra ismétli el a fenti mondatot, mert kislánya csillogó szemmel, lankadatlan lendülettel menekül előle és sikongat boldogan.