Van élet a mondókán túl

Éppen egy előadáson voltam, amikor egy nyelvfejlesztő játék bemutatása keretében az előadó azt találta mondani, hogy a gyerekdalok hallgatása-éneklése nem fejleszti a nyelvet. Majdnem leestem a székről, és miután lopva körbepillantottam, megnyugodva láttam, hogy kolléganőim is tágra nyílt makiszemekkel rázzák a fejüket.

Fiammal sajnos én is keveset hallgattam kiskorában gyerekdalokat, mert nagyon keveset tartok ezek közül hallgathatónak – úgy zenei, mint poétikai szempontból –, de be kell vallanom, fontos szerepük van a nyelvelsajátításban, hogy csak a legfontosabbakat említsem: a hallási differenciálásban (pl. a szófelismerésben), a fonológiai tudatosság kialakulásában (pl. a rímek építésében), a nyelvi ritmus és melódia, valamint a nyelvi szerkezetek elsajátításában. Ma már akkora a választék, hogy lehet találni olyan előadót, amelyik nem nézi konkrétan hülyének a gyereket, én például, ha újra kezdhetném a fiammal, akkor csak Gryllus Vilmost hallgatnánk éjjel-nappal. A kedvencem a Biciklizős lemez (Dalok 3.), a ritmusa weöressándori, a rímei nem kínrímek, a témái igazi gyerektémák. Gazdag szókincset kínál („Nem adom semennyi kincsért / a gyönyörű havasi cincért”) szellemes ötletekkel (a Szúnyog című dal kiváló testérzékelős-vakarózós játék lehet), társítva mindezt összetett és igényes zenei kompozícióval.
Rendszeresen beépítem logopédiai terápiámba a közös éneklést és mellé a táncolást vagy a ritmustapsolást, mert az óvodáskorú gyerekek így egy csomagban kapják meg mindazt, amit amúgy apránként és egyenként szokás fejleszteni. Azt tapasztalom, hogy a különböző nyelvi zavarok külön-külön fejlesztésénél sokkal hatékonyabb az a módszer, amikor több területet fejlesztünk egyszerre: a mozgást a nyelvprodukcióval, az érzékelést a nyelvértéssel. Ezek a területek nem véletlenül vannak egymás mellett az agyban, ha az egyiket húzzuk, az maga után vonja a másik fejlődését is. Nem is beszélve arról, hogy a gyerekek annyira jól szórakoznak, hogy az óra végén csak annyit hallok, hogy „mégmégmégmégmég…”.

Ötlet az artikuláció fejlesztéséhez: Pörög a, forog a…

John Gaylon: Girl int he Swirling Skirt

A dal bevezetéséhez együtt hallgatjuk meg CD-ről a nótát, és engedem, hogy a gyerekek szabadon táncoljanak (eközben remekül meg lehet figyelni, hogy ki mozog ritmusra, kinek összehangoltak egyáltalán a mozdulatai, és ki az, aki azt sem tudja, mit kell csinálni). Utána ritmust is tapsolunk hozzá, gyerektől függően egyszerűbb vagy összetettebb kombinációban (tapsolni, térden tapsolni, felváltva tapsolni, egymással tapsolni), közben a gyerekek már egy-egy sort velem együtt énekelnek, mert ragad rájuk a ritmussal a dallam is, a szöveg is. Végül attól függően, hogy melyik hang artikulációjának a fejlesztését célozzuk, felépítjük a táncot: például a R hanghoz a pörgést, forgást hangsúlyozzuk (a kislányok már eleve pörgős szoknyában jönnek ilyenkor, és csillog a szemük), a NY hanghoz a „szok-nyá”-t úgy énekeljük, hogy a térdünkön tapsolunk egyet-egyet a szótagra. Az a szép ebben a feladatban, hogy az egész test mozgásával a nyelv helyes mozgását erősítjük, ami a R hang esetében a pörgetés, a NY hang esetében a nyomás gyakorlása. Külön öröm, hogy a gyerekek az egész terápiát nem feladatként élik meg, ők csupán játszanak és mozognak, ugrálnak és táncolnak, és észre sem veszik, hogy közben még a beszédük is fejlődik.

Gryllus Vilmos: Dalok 3., Biciklizős lemez

Szövegek itt: http://www.zeneszoveg.hu/album/2332/gryllus-vilmos/dalok-3---biciklizos-lemez-album.html
Lemeztartalom itt: http://www.gryllus.hu/vililemezek.html

Pörög a, forog a… itt: https://www.youtube.com/watch?v=18FDK7pB8Vw

Sok az egyben: a Lego 

Családunkban ma már mindenki legózik. Én tartottam ki a legtovább, inkább csak szemlélődtem, illetve szétszedtem a feleslegessé vált építményeket, amelyek gyakorlatilag óránként nőttek ki a földből. Rendet tartottam, szétválogattam, elpakoltam. Aztán egyik karácsonyra megkaptam a DeLoreant a kedvenc filmemből (Vissza a jövőbe), és nekiláttam: az útmutatót kiterítettem, a darabokat egyenként kiválogattam, és az útmutató szerint összeraktam. Miközben a fiam elnéző mosollyal és parányi irigységgel a tekintetében végigasszisztálta a (szerinte meglehetősen hosszúra nyúlt) folyamatot, én megint rájöttem valamire. Ennél jobb játék nincs a világon. És most nem a saját örömömre utalok, hanem arra, hogy a legózás a gyerekeket rengeteg területen fejleszti. Először is van egy útmutató, amelyet értelmezni kell: kiválasztani az adott darabokat a halomból szín és forma alapján, és még azt is ki kell számolni, hogy melyikből hány darab kell. Aztán jön az összerakási útmutató követése lépésről lépésre. Nem könnyű az absztrakt rajzot összeegyeztetni a valós darabokkal, ez is feladat. Helyes irányban tartani a készülő építményt és az építőkockát, ez is feladat. Egyszóval benne van a vizuális észlelés, mert azonosítani kell a színt, a formát és a mennyiséget; a szérialitás, hogy melyik lépést melyik követi a folyamatban; az ujjak finom mozgása az összerakáskor; a térérzékelés a darabok helyes irányban tartásához – és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Az összerakási útmutatóval rendelkező szetteket iskoláskorú gyerekeknek ajánlják a Lego készítői, de mi van a kisebbekkel? Az óvodásokkal?

Ötlet legózáshoz ovisokkal: Cicák, dínók, madarak

Óvodás korú gyerekeknek a Lego Duplót gyártotta ez a nagyszerű cég, de tapasztalatom szerint az ügyesebb ovisok, főleg az ötévesek megbirkóznak már a normális Lego építőkockákkal is (természetesen szülői felügyelettel, nehogy pajkos ötlettől vezérelve a szájukban kössön ki egy-egy darab, amely onnan annak rendje és módja szerint továbbvándorol lefelé a torok és has irányába).

Én előre megépített állatokkal szoktam játszani ezt a dekonstrukciós játékot: mindegyik gyerek kap egyet-egyet, és megbeszéljük a beazonosítható testrészeket. Aztán mindegyik gyerek szétszedi a sajátját, és kap egy kisebb dobozt (kiválóan megfelelnek a célra a Tejfölösök & Co.), amelybe belepakolhatja a maga darabjait. Aztán elkezdjük különféle csoportokba rendezni az építőkockákat szín (zöld, sárga, kék, fekete, fehér) és forma (négyszög, téglalap, háromszög, kör) alapján. A számolni tudók alkothatnak csoportokat külön a négyeseknek, a ketteseknek és a nyolcasoknak. Végül újra összerakjuk az állatokat, ilyenkor én mutatom előre, hogy melyik lépést melyik követi, és közösen építünk. Zárásképpen még szerepjátékot is lehet kezdeményezni az állatokkal, a gyerekek hamar felveszik a fonalat, és a Lego Állatok pillanatokon belül beszélő állatokká avanzsálnak.

További egyszerűen megépíthető Lego Állatok itt: http://www.playlearnlove.com/2013/06/lego-animal-alphabet-cards.html

 
Még egy ötlet a vizuális memória fejlesztéséhez: Rakd sorrendbe!

Kiválasztok négy egyforma építőkockát különböző színben, egymás mellé rakom őket, és a gyerekekkel többször is elismételjük a színek sorrendjét. Aztán fogok egy könyvet, és a Legók meg a gyerekek közé állítom, hogy ne lássák az építőkockákat. A gyerekeknek az a feladata, hogy a könyv túloldalán megismételjék a sort a Lego kockákkal. Először ki kell válogatniuk a halomból a megfelelő színeket és formát, aztán a megfelelő sorrendbe állítani őket. Ha nem megy, ismételtessük el velük fejből a színek sorrendjét, ha emlékeznek rá, simán megoldják a feladatot akkor is, ha elsőre – beszéd nélkül – nem ment. A nyelv itt egyfajta mankó a vizuális emlékezetnek, de fordítva is ugyanígy működik: a színek nevét előhívja a kép, a Lego elem látványa. Mindkét területet jól fejleszti ez a játék.

Amikor Dooku gróf bejön az oviba… 

Nyolc éves fiam, Z meghívta látogatóba öreg cimbijét, D-t, aki három napot töltött nálunk, és amikor nem a parkban rohangáltak, akkor bevették magukat a gyerekszobában hegyekben álló legók közé. A másik szobából hallgatván a megnyugtatóan folyamatos zümmögést (egészen pontosan a Star Wars űrhajókkal lejátszott csaták hangjait), egyszer csak megütötte a fülemet a fenti mondat: „Amikor Dooku gróf bejön az oviba…” – aztán elhallgattak, és becsukták az ajtót. Sosem tudtam meg, mi történt, amikor Dooku gróf bejött az oviba, de elgondolkodtam a lehetőségeken. És azon, hogy milyen magától értetődő könnyedséggel keverik gyerekeink a különböző világokat.

Az óvodában, ahol logopédusként dolgozom, rendre kiigazítják a gyerekeket, amikor közös képeskönyv-nézegetés zajlik, és az ovisok egymás szavába vágva mesélik a történetet – természetesen a saját variációjukban. Márpedig ha a mesék világa egyfajta tudásanyaggá válik az óvodában, az több szempontból sem jó dolog.

Az óvodáskorú gyerekek fantáziája igazi mix, minden belefér egy térbe és egy időbe, a sárkány és a macska, a lovagi vár és a Star Wars, Hófehérke és Hello Kitty. Nem segítünk azzal, ha egy irányba terelgetjük, és korlátok közé szorítjuk a világukat a felnőtt logika szerint, mondjuk, a történelmi hitelességre hivatkozva, mint például „na de hát a Hunyadiak korában még nem volt telefon!”, vagy hogy Mohácsnál nem a trollok győzték le a magyarokat. Mert nem ez a fontos, hanem az, hogy az innen-onnan összeszedett történetelemekből a gyerekek mesét építenek maguknak, majd eljátsszák, elmesélik, lerajzolják – vagyis a saját logikájuk szerint és a saját koruknak megfelelően feldolgozzák. A tények megtanulása csak később jön, az egy későbbi fejlődési fázis feladata. Azt hagyjuk az iskoláskorra. Az óvodás még nem tudja szétválasztani a valóság és a mese világát, joggal néz ránk tehát értetlenül, ha azt bizonygatjuk neki, hogy „ugye, tudod, hogy ez csak a mesében van így?”. Az óvodáskor a képzelőerő szárnyalásának ideje, és ha mi ezeket a szárnyakat megnyirbáljuk, ha nem fejlődik a kisgyerek fantáziája ebben a korban, később hiába várjuk el tőle, hogy szeressen olvasni, szeresse a történeteket, érdeklődő legyen és össze tudja kapcsolni A-t a B-vel. Menjünk csak bele a mixelésbe, és jöjjön be Dooku gróf az oviba, aztán majd meglátjuk, mit hoz ki gyerekünk a történetből, egyet biztosan ígérhetek: rengeteget fogunk nevetni.

Ötlet a szabad történetépítéshez: Kincsesláda-mesék
Fogjunk egy régi nagymamás faládikót vagy egy régen nem használt ékszeres dobozt, vagy ha egyik sincs, hát egy bonbonos doboz is megteszi, és gyűjtsünk bele a gyerekszobából bármit, ami valahol a babaszem és a tojás mérete között van, és a legszívesebben már rég a szemétbe dobtuk volna, mert folyton csak útban van, a gyerek már nem játszik vele, de valahogy mindig megmenekül a kidobástól. Pl. üveggolyó, kinderfigura, legófigura, ujjbáb, darab masni, érdekes fadarab, üres csigaház… stb. 

Az esti mesénél válasszunk ki közösen öt darabot, és kezdjünk el egy mesét. A feladat, hogy mind az öt tárgy kerüljön bele valahogy a történetbe. A történetet közösen is építhetjük, de próbáljunk meg minél többet a gyerek fantáziájára bízni, mit hoz ki az adott anyagból. A mese végén mindent visszapakolunk a kincsesládába, bezárva vagy átkötve feltesszük a polcra, és várjuk, mikor kunyerálja le a gyerek megint.