Amikor Dooku gróf bejön az oviba… 

Nyolc éves fiam, Z meghívta látogatóba öreg cimbijét, D-t, aki három napot töltött nálunk, és amikor nem a parkban rohangáltak, akkor bevették magukat a gyerekszobában hegyekben álló legók közé. A másik szobából hallgatván a megnyugtatóan folyamatos zümmögést (egészen pontosan a Star Wars űrhajókkal lejátszott csaták hangjait), egyszer csak megütötte a fülemet a fenti mondat: „Amikor Dooku gróf bejön az oviba…” – aztán elhallgattak, és becsukták az ajtót. Sosem tudtam meg, mi történt, amikor Dooku gróf bejött az oviba, de elgondolkodtam a lehetőségeken. És azon, hogy milyen magától értetődő könnyedséggel keverik gyerekeink a különböző világokat.

Az óvodában, ahol logopédusként dolgozom, rendre kiigazítják a gyerekeket, amikor közös képeskönyv-nézegetés zajlik, és az ovisok egymás szavába vágva mesélik a történetet – természetesen a saját variációjukban. Márpedig ha a mesék világa egyfajta tudásanyaggá válik az óvodában, az több szempontból sem jó dolog.

Az óvodáskorú gyerekek fantáziája igazi mix, minden belefér egy térbe és egy időbe, a sárkány és a macska, a lovagi vár és a Star Wars, Hófehérke és Hello Kitty. Nem segítünk azzal, ha egy irányba terelgetjük, és korlátok közé szorítjuk a világukat a felnőtt logika szerint, mondjuk, a történelmi hitelességre hivatkozva, mint például „na de hát a Hunyadiak korában még nem volt telefon!”, vagy hogy Mohácsnál nem a trollok győzték le a magyarokat. Mert nem ez a fontos, hanem az, hogy az innen-onnan összeszedett történetelemekből a gyerekek mesét építenek maguknak, majd eljátsszák, elmesélik, lerajzolják – vagyis a saját logikájuk szerint és a saját koruknak megfelelően feldolgozzák. A tények megtanulása csak később jön, az egy későbbi fejlődési fázis feladata. Azt hagyjuk az iskoláskorra. Az óvodás még nem tudja szétválasztani a valóság és a mese világát, joggal néz ránk tehát értetlenül, ha azt bizonygatjuk neki, hogy „ugye, tudod, hogy ez csak a mesében van így?”. Az óvodáskor a képzelőerő szárnyalásának ideje, és ha mi ezeket a szárnyakat megnyirbáljuk, ha nem fejlődik a kisgyerek fantáziája ebben a korban, később hiába várjuk el tőle, hogy szeressen olvasni, szeresse a történeteket, érdeklődő legyen és össze tudja kapcsolni A-t a B-vel. Menjünk csak bele a mixelésbe, és jöjjön be Dooku gróf az oviba, aztán majd meglátjuk, mit hoz ki gyerekünk a történetből, egyet biztosan ígérhetek: rengeteget fogunk nevetni.

Ötlet a szabad történetépítéshez: Kincsesláda-mesék
Fogjunk egy régi nagymamás faládikót vagy egy régen nem használt ékszeres dobozt, vagy ha egyik sincs, hát egy bonbonos doboz is megteszi, és gyűjtsünk bele a gyerekszobából bármit, ami valahol a babaszem és a tojás mérete között van, és a legszívesebben már rég a szemétbe dobtuk volna, mert folyton csak útban van, a gyerek már nem játszik vele, de valahogy mindig megmenekül a kidobástól. Pl. üveggolyó, kinderfigura, legófigura, ujjbáb, darab masni, érdekes fadarab, üres csigaház… stb. 

Az esti mesénél válasszunk ki közösen öt darabot, és kezdjünk el egy mesét. A feladat, hogy mind az öt tárgy kerüljön bele valahogy a történetbe. A történetet közösen is építhetjük, de próbáljunk meg minél többet a gyerek fantáziájára bízni, mit hoz ki az adott anyagból. A mese végén mindent visszapakolunk a kincsesládába, bezárva vagy átkötve feltesszük a polcra, és várjuk, mikor kunyerálja le a gyerek megint.