Van élet a mondókán túl II.: Rímeket egy csapásra

A heti kedvenc az oviban a légycsapózás. Amikor először jelentem meg reggel a csoportban úgy, hogy a táskámból öt légycsapó nyele lógott ki, az óvó nénik kerek szemmel kérdezgették, mik a terveim. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, mi lenne, ha pókerarccal azt felelném, elegem lett a sok kis duracellnyusziból, és mától ezzel tartok rendet, de tapasztalatom szerint az osztrák társadalom nem vevő a fekete humorra. Inkább megmutattam nekik a játékot.

Kiterítek a szőnyegre vagy az asztalra rímkártyákat (képeket, nem szókártyákat!), de csak a párok egyik felét. A másik felét sorban hívom, és a játékban lévő gyerekek (max. három-négy, különben pillanatok alatt tömegverekedésbe fullad a játék!), ha megtalálták a rím párját, lecsapnak rá. Szó szerint. A légycsapóval.

Német nyelvterületen elképesztő mennyiségű rímképzés-fejlesztő társasjátékot lehet kapni, kerestem otthon ezeknek a magyar változatát, de sajnos nem találtam, tehát vagy el kell készíteni a képkártyákat otthon, vagy egyszerűen szavakat kell írni képek helyett, és csak olvasni tudó gyerekekkel játszani (aztán elmagyarázni a kisebbeknek, akik jogosan tartják majd diszkriminatív döntésnek a dolgot, hogy miért is történik velük mindez).

A Logico Piccolo nevű általam nagyon kedvelt játéknak van egy Rímelő című kötete, amely képekkel dolgozik (elsősorban magányos tevékenységet kínálva a gyereknek), ezt fénymásolva-laminálva-szétvágva remek rímelő képpárokhoz lehet jutni. A magyarországi piac mai kínálata szerint egyébként fonológiai tudatosságot és ezen belül is a rímképzést fejleszteni szigorúan könyvek útján lehetséges, kizárólag mondóka és gyermekvers kategóriában. Nem vagyok ellene a mondókáknak, csak nagyon nem szeretem a kizárólagosságot, ezért is gondolkodtam el azon, hogyan lehet a fonológiai tudatosságot fejleszteni gyerekkorban, azt a képességet, amelyik a szavak belső szerkezetének felismeréséhez olyannyira szükséges (pl. első hang, utolsó hang felismerése a szóban; szótagolás és rímképzés). Mert ez nagyon fontos ahhoz, hogy az olvasás és az írás megtanulása később akadálytalan legyen az iskolában.

A mondókázás a legkisebbekkel (0-4 évesekkel) kiváló alapozást ad a rímekhez, mert hallás útján felépít bennük egy rímszótárt, amely előkészíti a szókincsüket a későbbi önálló rímképzésre. A nagycsoportosokkal és a kisiskolásokkal már lehet olyan játékokat játszani, ahol ők maguk képezik a rímeket. Például úgy, hogy a már ismert mondókákkal, gyerekversekkel visszhangot játszunk: felolvassuk a verset, de a válaszrímet mindig a gyerek egészíti ki a hívórím alapján. Lássuk példaként az egyik kedvencemet:

Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén

Hajnali csillag peremén

várjuk a reggelt, te meg én:

harmatozó fény a házunk,

mélybe kalimpál a lábunk.

Vacsoracsillag peremén

lessük az estét, te meg én:

elsuhanó fény a házunk,

reszket a mélyben a lábunk.

Földre bukó fény: te meg én.

Éjbe hunyó fény: te meg én.

Lobban a sóhaj-uszályunk:

csönd ciripelget utánunk.

A válaszrím első (aláhúzott) szótagját ha még mi mondjuk, könnyebben megtalálja a gyerek a szókincsében a párját (a dőlt betűset). Az ismétlések egyébként csak számunkra unalmasak, a gyerekeket nem zavarja, hogy minden versszakban ugyanaz a rím várja őket (hiszen ettől van a versnek ritmusa és dallama), viszont kiválóan fejleszti őket, és később bármilyen szövegviszonyban képesek lesznek alkalmazni ezeket a rímpárokat – vagy ezek alapján hasonlókat. Ha pedig segíteni kell nekik a válaszrím megtalálásában, azt mozgással és a vers dramatizálásával lehet megtenni: mutogatni rád és rám, lábbal kalimpálni, kézzel uszályt játszani.

Visszatérve a légycsapós játékra: a vizuális segítők, vagyis a képek arra hivatottak ebben a játékban, hogy előhívják a szót, és amikor a gyerek magában (vagy hangosan, sőt az óvodában a versenyhelyzetnek megfelelően leginkább üvöltve) kimondja, akkor csap rá a rímre.
Hallás alapú variációja is létezik ennek a játéknak, amelyet nem véletlenül neveztek el Visszhang Rímnek. Ezt legalább hat gyerekkel érdemes játszani, ebben az esetben három rímpárt lehet szétosztani a gyerekek közt. Nem szabad megmutatniuk egymásnak a kapott képet, viszont mindegyikükkel megbeszélem játék előtt, hogy mi van rajta (hiszen az absztrakt ábra nagyon könnyen félreviheti őket, ahogy egyébként sokszor még engem is). Aztán leülünk egy körben, de háttal egymásnak. Én körbe járok, és megérintem az egyik gyerek vállát, aki elkezdi hívni a rímet: kimondja a szót, amely az ő képén van, és a párjának felelnie kell rá.