Karácsonyi sütikiszúrás mint tevékenység-központú terápia

Amikor a bécsi logopédiai iskolában gyakorlatoztam, éppen térdig jártunk az adventi készülődésben, és a fejlesztő foglalkozáson fahéjas kekszet készültek sütni a gyerekek. Annyi kérdés dolgozott bennem, hogy alig győztem magamban tartani, de főleg az érdekelt nagyon, hogy mitől logopédiai ez a foglalkozás? Három óra múlva – lisztesen-fahéjasan-kalappal a fejemen – tudtam az összes választ.

1. Azzal kezdődött az egész, hogy a hat gyerekkel, a tanító nénivel és kolléganőmmel felvettünk kabátot, sálat és sapkát, és a csendes hóesésben elmentünk vásárolni a közeli Sparba. Szokásos hozzávalókat vettünk, nem untatok senkit a részletekkel, úgyis ki fog derülni minden. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mit fognak vásárolni, volt egy lista is a hozzávalókról, megkeresték ezeket, bepakolták a kosárba, majd sorba álltak, fizettek, és visszakaptak, végül zacskókba pakoltak, és közösen visszamentünk az iskolába.

2. A teremben kipakoltuk az asztalra a hozzávalókat: lisztet, porcukrot, vajat, tojást, fahéjat, őrölt mandulát. És közben a gyerekek szépen elmesélték, hogy mit és hogyan vásároltak a Sparban.
3. Aztán alapos kézmosás után kibontottuk a hozzávalókat a csomagolásból, tálkákba töltöttük, és sorban megkóstoltuk, megszagoltuk, kézbevettük őket. Játszottunk szembekötős kóstolást is, amihez hozzávettük még a sót is, a tojást meg természetesen kihagytuk belőle.
4. Ezután kimértük a hozzávalókat egy nagy tálba, és a gyerekek felváltva nekiálltak összegyúrni a tésztát. Amikor összeállt, kinyújtották.

5. Miután kinyújtották, elővettük a formákat, és megnéztük, miket ábrázolnak, és játszottunk gyorsan egy kitapogatós találósjátékot: betettük az összest egy vászontáskába, és a gyerekek sorban belenyúltak, kiválasztottak egyet, de nem húzták ki, csak tapogatva megpróbálták kitalálni, hogy éppen mi akadt a kezükbe.
6. Aztán nekiálltunk kiszúrni a formákat. Volt csillag (Stern), rénszarvas (Rentier), szív (Herz) és fenyő (Tanne). A kiszúrás közben rengeteg hangot gyakoroltunk: önmagában, szótagban és szóalakban is.

A beszéd ugyanis a hasban kezdődik. Onnan kell elindítani a levegőt, amely továbbáramlik a légcsövön keresztül a szájüregbe/orrüregbe, ahol a hang artikulálódik. De csak akkor lesz erős a hangunk, ha hasból képezzük a hangokat, nem a szájüregből. A nyomdázás vagy bármilyen nyomó mozdulat a kézzel támogatja a hasizom összehúzódását. A legjobban persze a H hangot fejleszti ez a gyakorlat, mert a H hang képzésében vesz részt a rekeszizom a legintenzívebben (ha a hasunkra tesszük a kezünket, és nem érezzük a H produkciója közben a rekeszizom feszülését, nem képezzük jól a hangot). Aztán gyakoroltuk még a S hangot lisztfújással, a R hangot maradéktészta-sodrással – miközben a kekszek vidáman világosbarnára-ropogósra sültek a sütőben.

7. Miután a kekszek elkészültek, kivettük őket a sütőből, és amíg hűltek, a tanító néni a fejébe nyomott egy kalapot, a kezébe vett egy mikrofont, és körbe járva sorban meginterjúvolta a gyerekeket: Te melyik folyamatban vettél részt? És mit csináltál? És miből nassoltál közben?

Mire véget ért a foglalkozás, és az osztályba visszatérve a gyerekekkel közösen elfogyasztottuk a fahéjas kekszeket, azon kaptam magam, hogy ezen az órán a gyerekek bár semmilyen direkt logopédiai feladatot nem kaptak, mégis rengeteg nyelvfejlesztő gyakorlatban vettek részt:

1. térbeli tájékozódás (Sparban a polcok között) 2. szókincs-aktivizálás (bevásárló lista)
3. számolás (fizetés)
4. történetépítés (bevásárlásról)
5. érzékelés: szaglás, ízlelés, tapintás (hozzávalók kipróbálása, sütőformák kitapogatása)
6. finommozgás (tésztagyúrás)
7. artikuláció (kiszúrás)
8. történetépítés (tésztakészítés folyamatáról, saját tapasztalatokról és élményekről)

A foglalkozást úgy hívják, hogy tevékenységközpontú terápia (HOT: Handlungsorientierte Therapie), és a lényege az, hogy életszerűvé tesszük a foglalkozást, nem választjuk le a feladatokat a mindennapi tevékenységekről, hanem azok keretében valósítjuk meg a nyelvi fejlesztést. Nem látványos, nem direkt, viszont nagyon hatékony, mivel a gyerekek azonnal alkalmazzák is a megszerzett tapasztalatokat, ismereteket és élményeket. Megélik és elsajátítják azokat. Mert például a történetmesélést is sokféle módon lehet fejleszteni (képtörténetekkel, képeskönyvvel), de akkor lesz élővé az ismeret, a logikus eseménylánc akkor realizálódik igazán a gyerekben, amikor a saját élményeit meséli el valakinek.

A reformpedagógiák legtöbbje hasonló elven alapul: vonjuk be a gyerekeket minél korábban mindennapi tevékenységeinkbe, mert mennyire kézenfekvő és természetes, nem kell annyi játék és feladatlap. A zöldségpucolástól a teregetésig, a mosogatástól a száraz zoknik párosításáig. Mert mialatt gyerekünk – mondjuk – a konyhában dolgozik, és közben nassol, rengeteg érzékszerve kap ingert: szagokat és ízeket érez, különféle anyagokat tapint a kezével, csak úgy sistereg az agya a sok új információtól. És ha ezt a tevékenységet még beszéddel is kísérjük, nem marad el a hatás. Mert azt leszámítva, hogy tikkel a szemünk az idegességtől, amiért úszik a konyha, ez a legtermészetesebb, legkellemesebb és az egyik leghatékonyabb otthoni nyelvfejlesztés.