Miért egyensúlyozzunk sokat fél lábon?

Nyáron kerekeken, télen éleken egyensúlyozunk, merészebbek csúszós deszkákon lejtőn lefelé, ami számomra lefedi az „elit öngyilkos kommandó” kifejezés egész jelentéstartományát. De az bizonyos, hogy nem találni jobb mozgásformát a beszédfejlesztésre (és ezen túl még az általános szellemi frissesség fenntartására is), mint az egyensúlyozás. Hogy miért? Mert a beszéd is egy mozgásforma. Ráadásul közel száz izmot megmozgató mozgásforma. És mivel a beszédben közreműködő területek szorosan egymás mellett vannak az agyban, egymással kapcsolatban, ha az egyiket stimuláljuk, az magával húzza a másikat is. A két beszédcentrum mozgás- és érzékelésközpontokkal van körbevéve, így ha a beszédfejlesztést mozgásos és érzékelős játékok kísérik, rögtön megduplázódik a siker esélye.

Újabban azzal kísérletezem, hogy kitaláljam, melyik gyerkőcnél melyik mozgásforma segíti legjobban a beszédfejlesztést. Fontos, hogy szívesen csinálja, és hogy legalább egy kicsit ügyes legyen benne. Íme három példa:

1. Myofunkcionális terápia

Ez a terápia a nyelvet és az ajkakat tornáztatja intenzíven, valamint a nyelv és az ajkak nyugalmi állapotban lévő helyén tartását és a helyes nyelési folyamatot tanítja. Magyarul, ha a gyermek elmélyülten néz valamit, és a szája közben nyitva van, a nyelve pedig az alsó ajkán ül, vagy a fogak között látszik, akkor a gyermek nem jó helyen tartja a nyelvét. Ha pedig evés közben több étel potyog a földre, mint kerül a nyelőcsövébe, és ezt a performanszot még kevéske nyálfolyás is kíséri, akkor a gyermek nem az anatómiailag megfelelő módon nyel (amit nyelvlökéses nyelésnek hívnak). Ilyenkor a myofunkcionális terápia segít, és mint a többi logopédiai munka, ez is akkor a legsikeresebb, ha az egész test együttműködik a helyes mozgásforma elsajátításában.

A nyelvnek a helye a kemény szájpadláson van, a felső fogsor mögött. Sok gyereknek azonban nehéz fenn tartani a nyelvét a szájpadlásán, és legtöbbször azért, mert a nyelvizomzata egyszerűen gyenge. Ezért edzést tartok neki. Az egyik nyelverősítő feladat arról szól, hogy a gyermek egy kis darab ostyát felragaszt a kemény szájpadlására, a fogsora mögé, majd letérdel a földre, én mögé állok, kinyújtom a karomat tenyérrel lefelé, gyermeknek pedig kinyújtott karral felfelé kell nyomnia a tenyeremet, miközben a nyelvével is a szájpadlását nyomja felfelé (ott, ahol az ostya van). A nyelv felfelé irányuló mozgását mint feladatot egyértelművé teszi a karmunka, és még az erőkifejtést is segíti. Sokkal hamarabb ráérez a gyermek nyelvének helyes mozgására, ha közben az egész testével is elvégzi ugyanezt a feladatot. 

2. Munkamemória-fejlesztés

A munkamemória a rövid távú emlékezet, amely összeköttetésben áll a hosszú távú emlékezettel (tehát ahhoz hozzáfér), és a figyelem központjaként is működik. Nagyon fontos feladatokat lát el tehát a tanulás folyamatában, figyelemzavaros gyermekeknél ezért mindenképpen fejlesztendő.

Az egyik kedvenc játéka a gyerekeknek a szólánc-építés. Az egyik szócsoport, amellyel játszani szoktuk, a színek. Mindenki mond egy új színt a lánc végére, de úgy, hogy először elismétli az egész láncot az elejétől kezdve, majd a végéhez kapcsolja az új láncszemet, vagyis színt. Nyilván lehetne ezt ülve az asztalnál is játszani, de én úgy szeretem, ha a gyermekek közben fél lábon egyensúlyoznak (addig kell fél lábon állni, amíg végigmondja a szóláncot), vagy karkörzést végeznek mindkét karral, ellentétes irányban. Mindkét mozgásforma erősen igénybe veszi a figyelmüket. A két feladatra (beszédre és mozgásra) való szimultán összpontosítás nagyon jól támogatja egymást. Ha nem megy elsőre, akkor először egyszerűbb mozgásformával gyakorolunk: ugrálunk, vagy mindkét karral egy irányban körzünk. Idővel aztán nehezítem a mozgásformát, amíg végül eljutunk a fél lábig és az ellentétes irányú karkörzésig.

3. R-terápia

A magyarban használt, nyelvheggyel pörgetett R megtanulásában első lépés a nyelv helyének rögzítése. A nyelv hegye a felső fogsor mögötti kemény szájpadhoz ér. Itt a helye a nyelvnek az L, a T, a D és az N helyes képzése során is. Ahhoz, hogy az R megperdüljön, erős nyelvre és erős levegőáramra van szükség. Ezért a nyelvmunkát és a levegőprést erőteljes labdadobással kísérem. Leülünk egymással szemben, és egy puha plüsslabdát dobálunk egymásnak. Én mondom előre a szótagot, pl. LÁ/TÁ/DÁ/NÁ, és az L ejtésekor dobom el a labdát, amikor is a karmunka ereje és a nyelvmunka ereje összegződik, egymást erősíti. A gyermekben a játék során rögzül a nyelv erőteljes mozgása és az erőteljes levegőprés, ami segíti a nyelv megperdülését.

A hallásteszt fontosságáról

A beszédfejlődés legfontosabb alappillére a hallás. Ha nincsen ép hallás, nem alakul ki a beszéd sem. Minden egyes alkalommal megkérdezem az édesanyákat, amikor gyermekükkel logopédiai felmérésre jönnek, hogy volt-e hallásvizsgálat, mikor volt, és hogy rendben volt-e. Mert a hallásra épül a beszédészlelés, arra épül a beszédértés, arra pedig a beszédprodukció. Ha tehát a beszédprodukcióban valamelyik területen zavar lép fel, visszafelé kell felfejteni a szálakat.

A legokosabb rögtön a szülés után teszteltetni a babát. Ha nem lehet a kórházban már az első napokban hallásvizsgálatot kérni, első lépésként otthon is meg lehet figyelni a csecsemőt, hiszen minden baba megijed a hangos zajoktól, és már ennek információértéke van. Ha elmarad a kórházi hallásvizsgálat, akkor később az erre szakosodott orr-fül-gégész végezze el a tesztet. Minél korábban megtörténik a vizsgálat, annál jobb. Bécsben ma már a rutinvizsgálatok közé tartozik, de végre Budapesten és Pest megyében is elérhető a ma használatos legmodernebb vizsgálati módszer (erről bővebben itt: Újszülött hallásvizsgálat Magyarországon).

A baba nyelvi fejlődése (főleg receptív, tehát a nyelv érzékelésének fejlődése) az első évben

Az első három hónapban minimális reakció figyelhető meg a zajokra.

A 3. és 5. hónap között kezd el a baba hangokat produkálni, és hangokat lokalizálni (honnan jön), melyekre szemmozgással és fejfordítással reagál.

A 6. és 8. hónap között már a (közepesen erős) zajforrás irányába is fordul.

A 9. és 11. hónap között az érdekes és új hangokra már meglehetősen gyorsan reagál.

Ami a hallás hiányát jelezheti

Nincsen előrelépés, vagy megakad a baba nyelvi fejlődése (messze elmarad a korának megfelelőtől). Ha például elkezdődik a gügyögés, de aztán lassan elmarad, végül teljesen abbamarad.

Nem érti meg a nyelvi közléseket (nem reagál rájuk).

Hangos zajoktól nem ébred fel, nem ijed meg, nem reagál rájuk.

Egyáltalán nem gajdol, gagyarászik (nem kísérletezik a saját hangjával).

Nem tudja elhelyezni a zaj forrását (például nem fordítja abba az irányba a fejét, a szemét, ahonnan a zaj jön).

Nem reagál zajokra, amelyek egy másik szobából jönnek (tehát onnan, amit nem lát).

A baba sokat „álmodozik” és nem játszik más gyermekekkel.

Gyakran van fülgyulladása.

Nagyobb gyerekeknél a halláskárosodás jelei

Ha néha probléma nélkül meghall dolgokat, máskor viszont nem.

Ha állandóan felcsavarja a hangerőt a tévékészüléken, ami a többieknek viszont már túl hangos.

Ha gyakran kérdez vissza: „mi van?”/„mit mondtál?”.

Ha az egyik fülét előre fordítja/előrébb tolja, ha beszélnek hozzá.

Ha az iskolai teljesítménye romlik, vagy ha a tanárai panaszkodnak, hogy egy ideje már nem figyel az órán.

Ha a gyermeke gyakran mondja, hogy nem hallotta, amit mondtak neki. Sok szülő ezt nem hiszi el a gyermeknek, és azt hiszi, csak nem figyel.

Ha gyakran úgy látszik, mintha nem figyelne.

Ha túl hangosan beszél.

Ha úgy veszi észre, hogy erősen koncentrál, amikor beszélnek hozzá.

Nagyon fontos tehát, hogy ne csak csecsemő- és kisgyermekkorban figyeljünk oda a kötelező hallástesztekre, hanem folyamatosan teszteljük gyermekünk hallását minden korban, és a legkisebb jelre is menjünk utána, teszteltessük, mert az egész beszédfejlődésünk alapja a hallás.  

Kétnyelvűség, többnyelvűség és nyelvi zavarok II.

Folytatom a sorozatom arról a kérdésről, hogy miként hat a két- és többnyelvűség a gyermekek nyelvi fejlődésére. Legutóbb a dadogásról írtam (itt: Többnyelvűség és dadogás), most az anyanyelvi fejlődést teszem fókuszba, mert sokan kérdezték már: vajon hatással van-e a második nyelv elsajátítása az anyanyelvi fejlődésre? 

Először is nézzük végig az alapeseteket:

Egynyelvű gyermek nyelvi fejlődése / Mindkét szülő ugyanazt a nyelvet beszéli, valamint a környezet nyelv is azonos

A magyar nyelv esetében ez a következőképpen alakul – a tankönyv szerint (vagyis lehetnek eltérések):

Hathónaposan egyre árnyaltabban gagyog, gurgulázik, nyögdécsel, „beszélgetést” kezdeményez.
Nyolchónaposan kicsit tagoltabb a gagyogása, megismétel hallott hangokat, s megjegyzi a leggyakrabban hallottakat. Harap és rág. Hangokat utánoz, bu-ma-da-ba szótagokat jól ejt ki, a „nem” -re reagál időnként, mam-mam-ot is mond (főleg síráskor).

Egy évesen kétszavas mondatot használ, két szótagot is kiejt, 3-4 szót mond, kommunikálni akar.

Másfél évesen egyszerű bővített mondatokat használ, az enni-innivalót megnevezve kéri, 10-30 szava van, 2-3 szavas mondatokat használ, visszamond két szót.
Két évesen összetett mondatokat használ, kb. 50 szavas szókincse van, háromlépéses utasítást végrehajt, elkezd személyes névmásokat használni.
Három éves korára többes számot használ, összetett mondatokban beszél, teljes nevét ismeri és mondja, dallamokat ismer, 5-ig számolhat, 3-4 szavas ragozott mondatokat használ.

Kétnyelvű gyermek nyelvi fejlődése I. / A szülők más-más anyanyelvet beszélnek, ebből egyik a környezet nyelve is

Ebben az esetben az az aranyszabály, hogy minden szülő a maga anyanyelvén beszél a gyermekhez, vagyis az „egy személy – egy nyelv” elv érvényesül.

Ez esetben mindkét nyelv úgy fejlődik, ahogyan az egynyelvű gyermekeknél az anyanyelv, de lehetnek eltérések a fent leírtaktól. Lehetséges, hogy a két nyelv nem azonos tempóban fejlődik, egyik lassabban, másik gyorsabban. Lehetséges, hogy egy-egy nyelvterület lassul csak le a fejlődésben, például a többes szám fogalma és jelölése. A gyermek eleinte gyakran keveri a két nyelv elemeit, iskoláskortól már csak ritkán.

Kétnyelvű gyermek nyelvi fejlődése II. / A szülők azonos anyanyelvet beszélnek, de a környezet nyelve más

Ez esetben a gyermek csak a második, harmadik, vagy negyedik életévében találkozik először a második nyelvvel az óvodában.

A második nyelv elsajátításában a gyermek legtöbbször azokhoz a tudat alatt működő struktúrákhoz nyúl, amelyet az anyanyelv elsajátításánál is használt: beszéddallamból és intonációból fejti meg a jelentést, onnan lesi el a kiejtést, a szavakat és a grammatikát. Amikor bekerül (jelen esetünkben) a német nyelvű óvodai közösségbe, kb. fél évig nem beszél, csak figyel és tanul. Leginkább a többi gyerektől, nem pedig az óvónőtől. A legtöbbet egyébként attól az óvónőtől tanul, aki csak játszik vele, miközben tevékenységét nyelvvel kíséri („most leültetem a babát erre a székre”, „adok neki enni”), de nem tanítja direkt módon („mondd szépen: autó”; „mondd szépen: kérem”). Fél év múlva aztán elkezdi a tanultakat használni, és két-háromszavas mondatokkal indít, elsőként saját szükségleteit kifejezve: „ich auch malen”, „auf Toilette gehen”, „ich essen”.

Mivel a gyermek megkésve találkozott először a második nyelvvel, ezért a második nyelv fejlődése természetesen késik az első/anyanyelv fejlődéséhez képest.

Jelenleg minket azonban nem a második nyelv fejlődése érdekel, mert a legtöbb kérdést azzal kapcsolatban kaptam, hogy lehet-e hatással a második, harmadik nyelv az anyanyelv fejlődésére, hogy egyáltalán lassulhat-e az anyanyelvi fejlődés a többnyelvűség miatt, és ha igen, miért.

A szakemberek állítják, hogy akadályozatlan nyelvi fejlődés esetén nem lassítja az anyanyelvet a második, harmadik nyelv használata.

Az én tapasztalatom viszont az, hogy igenis vannak gyermekek, akik másként reagálnak, érzékenyebbek a helyzetre, és náluk a második, harmadik nyelv használata meglassítja az anyanyelvi fejlődés menetét. A nyelvek nincsenek ugyanis külön dobozokban az agyban, a gyermek váltogat a nyelvek között („switching”), ezért van az, hogy egy mondataton vagy akár szóalakon belül is előfordulhatnak két nyelv elemei („félmond”-ot mond a félhold vagy a Halbmond helyett, „szeretem az apfelt”).

Az anyanyelvi fejlődés lelassulása a szókincsgyarapodásra hat erősen (mert több nyelv szavai keverednek a nyelvhasználatban), az artikulációra (mert minden nyelv artikulációs bázisa más, tehát pl. az S-t sem ejti egy németajkú és egy magyar ajkú ugyanúgy, holott ugyanarról a hangról van szó) és a grammatikára (pl. az igeragozásra, a szóképzésre).

Fontos azt is tudomásul venni, hogy a nyelvi fejlődés nem elszigetelten zajlik, hanem a szociális és emocionális fejlődéssel párhuzamosan és azzal kölcsönhatásban. A többnyelvű gyermekek helyzetükből fakadóan jobban ki vannak téve a változásnak, és a változást mint olyat eleve nehezen viselik. Ha tehát egy gyermek országot vált, óvodát vált, szülők válnak el, nagyszülők távoznak az életükből, az már önmagában kihat a nyelvi fejlődésre, nem kell oda második és harmadik nyelv ahhoz, hogy az anyanyelvi fejlődés megtorpanjon, hiszen olyan érzésekkel találkoznak, amelyeket életükben először próbálnak megfogalmazni még maguknak is, nemhogy a külvilágnak. Ilyen esetben nem ritka az időszakos dadogás, a kommunikáció hiánya, az egyik nyelv elhagyása sem.

Az anyanyelvi fejlődésre tehát minden esetben hat egy második (és néha még egy harmadik) nyelv használata, csak éppen gyermektől függ, hogy ezt egyáltalán észrevesszük-e: zavartalanul és szinte észrevétlenül lezajlik, vagy a gyermek jelzi nekünk, hogy időre és segítségre van szüksége.

Kétnyelvűség, többnyelvűség és nyelvi zavarok I.

Facebook posztokból és bejegyzésekből látom, hogy sokakban felmerült már kérdésként, vajon hogyan hat a két- és többnyelvűség a gyermekek nyelvi fejlődésére. Voltak már konkrét kérdések a dadogásról, a megkésett beszédindulásról, de kiejtési (artikulációs) zavarokról is, főleg a magyar, a nyelvheggyel pörgetett R elsajátításáról.

Előástam hát a könyveimet e tárgyakban, és igyekeztem összeszedni a legfontosabbakat a témákról.

Elsőként a dadogásról írok, mert ezt kérdezték tőlem a legutóbb a legtöbben.

Többnyelvűség és dadogás

 A dadogás eredete a mai napig kutatási fázisban van, az eddigi vizsgálatok és felmérések alapján az már valószínű, hogy genetikai ok áll a háttérben, amennyiben a dadogás gyermekkorban lép fel – de minden esetben egyéni kiváltó oka van. A későbbi (iskoláskorban és felnőttkorban) jelentkező dadogásnak a legtöbbször lelki oka van, azaz egy trauma áll a háttérben.

A dadogás valójában egy beszédfolytonossági zavar, amely bármely nyelven lépjen is fel, ugyanazok a szimptómák jelölik:

1. hangok és szótagok ismétlése
2. megakadás
3. hangelnyújtás
4. a fentiek kombinált megjelenése
5. ideges feszültség és sajátos gesztusok, mimika (tikkelések) kísérik a beszédet
6. elkerülő stratégiák alkalmazása

A többnyelvűség szempontjából a legfontosabb eredmény, hogy az eddigi vizsgálatok és felmérések szerint önmagában a két-vagy többnyelvűség nem lehet kiváltó oka a dadogásnak a fenti szimptómák értelmében.

Mi az az átmeneti dadogás?

Előfordul, ráadásul nem is ritkán, hogy a kisgyermek életében összejönnek a dolgok, ahogyan a felnőttekében is, és átmeneti (egy-két hónapos időtartamú) dadogás lép fel, de ezt a dadogást nem jellemzik az összes fentebb felsorolt tünetek, csak egy vagy kettő. Egy kisfiú például az iskolai stressz és a nyelvváltás hatására, illetve mindig csak a hazafelé úton és még pár órával utána produkált szótagismétléseket beszéd közben, ráadásul sajátos módon nem az első, hanem az utolsó szóban. A dadogása fél év után teljesen és nyomtalanul megszűnt.

Melyik nyelven dadog az ember?

A többnyelvű dadogó jellemzően nem mindegyik nyelven dadog. A tankönyvek szerint a többnyelvű gyermekek a második, harmadik nyelven dadognak, mivel a kutatók azt feltételezik, hogy egy gyermek az anyanyelvet kompetensebben használja.  Az én környezetemben azonban él egy kisfiú, aki németül folyékonyan beszél, az apa és az anya nyelvén azonban dadog. Az számít ugyanis, hogy melyik nyelv az erősebb, melyik nyelven magabiztos a gyermek, és ez nem minden esetben az anyanyelv, ha többnyelvű gyermekekről van szó. Egyéni a megoszlás, itt nincsen tankönyvminta.

Melyik nyelv a domináns?
Tapasztalatom szerint Bécsben a török anyanyelvű gyermekeknél fordul elő a többször, hogy egy bizonyos kor után németül pontosabban ki tudják fejezni magukat, mint törökül. Sok török iskolás gyermeknél veszi át a német az elsődleges nyelv funkcióját, még akkor is, ha otthon a szülők törökül beszélnek. A testvérek egymás között viszont már németül kommunikálnak. Ennek oka abban rejlik, hogy az a nyelv, amelyiken a gyermek a világot tanulja, óhatatlanul erősebb lesz a másiknál. Az oktatás, a képzés nyelve könnyen felülkerekedhet az anyanyelven, ha nincsen meg az állandó nyelvi visszacsatolás: otthoni beszélgetésekben, anyanyelvi könyvek olvasásában és filmek nézésében, valamint egyéb kulturális tevékenységekben.

Nyelvfejlődési zavar kiválthat dadogást?

Az akadályozott nyelvi fejlődés és a dadogás között szoros összefüggést nem állapítottak meg a kutatók, vagyis ha a nyelvfejlődés egésze valamiért lassúbb (mert például megkésett a beszédfejlődés) vagy bizonyos területeken zavarokkal teli (például a gyermeknek kiejtési problémái vannak), az önmagában még nem aktiválja a dadogást. A másik irányban azonban tapasztalható kölcsönhatás, vagyis a dadogó gyermek nyelvi fejlődése több téren is lelassulhat (nem feltétlenül történik meg, de lehetséges).

Mi a különbség a dadogás és normális beszédfolytonossági törések között? 

Sok esetben nincs is szó dadogásról, csak a tünetek hasonlóak, ugyanis nem könnyű megkülönböztetni a dadogástól a normális beszédfolytonossági töréseket. Ezek minden beszélőnél előfordulhatnak, főleg akkor, ha az illető többnyelvű. Ilyenek például a szókeresés következtében fellépő szótagismétlések, korrekciók, szünetek, az indulatszavak használata és a törések a mondatban.

Régi és új álláspontok 

Régebben azt javasolták a többnyelvű gyermeket nevelő szülőknek, hogy iktassák ki azt a nyelvet az életükből, amelyiken a gyermek dadog. Ami több szempontból is problémás, elsőként azért, mert ezzel olyan feszültség keletkezik a gyermekben, ami csak rontani fogja a a dadogását, és még más, további problémákat is okozhat a beszédében, valamint az érzelmi életében és a társas viselkedésében. Másodszor könnyen lehet, hogy a gyermek egyébként minden általa használt nyelven dadog, csak egyes nyelveket ügyesebben és kompetensebben használ, ezért jobban tudja alkalmazni az elkerülő stratégiákat, így aztán azokon a nyelveken nem veszik észre a dadogását.

Hogyan zajlik a dadogás felmérése?

A dadogás felmérése és diagnosztizálása annyira összetett, hogy mindig legalább két szakember dolga lenne. Egy logopédusé és egy gyermekpszichológusé, akik összedolgoznak. A dadogás diagnosztizálásának egyik fele a tünetek mennyiségi felmérésére irányul: például hányszor ismétli a szótagokat és a hangokat, hány gesztusbeli és mimikai kísérő tünete van a dadogásnak. A másik fele a körülményeket méri fel, például hogy melyik nyelven és milyen szituációkban dadog a gyermek/felnőtt, valamint szükséges még egy nagyon alapos anamnézis a nyelvfejlődésről és a család nyelvhasználati szokásairól. (Súlyos dadogás esetében neurológus bevonására is szükséges lehet.)

A kétnyelvűség, többnyelvűség és nyelvi zavarok összefüggése témakörében tervezek még írni:
a nyelvek között eltérő fejlődési tempóról,
a második nyelven történő beszédindulásról
az artikuláció fejlődéséről többnyelvű környezetben.

Örömmel veszek kívánságokat is, kit milyen téma érdekel, szívesen írok azokról is.

Fejlesztő játék? Csak játék? Melyik a jobb?

Ha kisgyermekekről van szó, játékot már nem is érdemes venni, csakis fejlesztő játékot, mintha a sima játék már nem lenne elegendő.  

Ezt a posztot annak szentelem, hogy bebizonyítsam: a legegyszerűbb játékok a legjobb fejlesztő játékok anélkül, hogy címkét ragasztottak volna rájuk: „fejlesztő játék”. És a legjobb játékokért még csak boltba sem kell elmenni, mert már eleve otthon vannak.

Jó játék az, ami kiindulási alapot ad a játékhoz, de emellett variálható: egyszerűsíthető, bővíthető és kombinálható. Ugyanazzal az egy játékkal játszva több dolgot is megtapasztalhat a gyermek.

Egy egyszerű kártyapakli jó játék, mert ezerféleképpen lehet használni: rendeltetésszerűen kártyajátékot játszani vele, vagy szétválogatni és párosítani, memoryzni, körberajzolni és lemásolni, csipesszel a szárítóra akasztgatni, kígyót vagy várat építeni belőle… csak a fantázia szab határt. Ezzel szemben nem jó játék a legtöbb műanyag kütyü, amelyen gombokat kell nyomogatni, és akkor zenél, hangot ad, akármi. Ez nem játék. Ugyanazt ismétli vele a gyermek századszorra is, és nem tapasztal meg semmi újat. Első pillantásra természetesen elkápráztatja a gyermeket a (szó szerinti és nem metaforikus) sokszínűsége, de ezek a játékok, ha valamire jók, hát akkor csak arra, hogy egy csavarhúzó segítségével elemeire szedjünk, és megnézzük, milyen belülről.

Axióma 1.
„Kisgyermekkorban a tanulás játék, ergo minden játék fejleszt.”

Ha szeretnénk tehát jól választani, úgy válasszunk, hogy a következőket gondoljuk végig: (1) melyik területet akarjuk, hogy igénybe vegye, (2) mi érdekli gyermekünket az adott pillanatban, (3) miben akarjuk támogatni: mozgás, finommozgás, érzékelés, gondolkodás/kreativitás, nyelvhasználat/kommunikáció.

A játékokat területek szerint csoportokba osztottam (egy játék sokszor több kategóriába is beférhet). Minden játékhoz odaírtam, hogy hány éves kortól ajánlom, ami természetesen a gyermek fejlődésétől nagyban függ. Ha még nem megy neki egy játék, ne erőltessük, próbáljuk meg egy-két hónap múlva újra. Ha viszont egy játék láthatóan nem kihívás már neki, akkor léphetünk tovább, és kínálhatunk a gyermeknek egy érettebb játékot.

A játékok továbbgondolhatók, más anyagok is bevezethetők (pl. építeni lehet dominóból is; fa gyöngy helyett apróra vágott szívószál-darabokat is fonálra fűzhetünk; csipesszel teregetni nem csak a kimosott ruhákat lehet, hanem fiókból elővett zoknikat és babaruhákat is stb.). A szülő pontosan tudja, hogy mi az, amit még nem adhat a gyermekének, mert veszélyes (pl. ha hajlamos apró darabokat az orrába feldugni, rizst és lencsét válogatni nem célszerű), ezekre én nem tértem ki külön.

Axióma 2.
„Sokkal jobb a saját magunk készítette játék, mint a bolti.”

A saját készítésű játékkal a gyermekek garantáltan akarnak majd másodszorra és harmadszorra is játszani, mert büszkék rá. Mindennap levetetik a polcról. Pár év alatt egész gyűjteményünk lehet különböző kártyákból, barkácsolt játékokból, még a dobozokat is magunk barkácsolhatjuk hozzá, melyekben a játékokat tartjuk.

Azt is érdemes fejben tartani, hogy a gyermekek utánzással tanulnak. Minket utánoznak. (Ami dermesztő szülői tapasztalat, ha jobban belegondolunk.) A játékokat tehát ne csak magyarázzuk nekik, hanem mutassuk is meg, játsszuk együtt, és amikor már értik, akkor vonjuk ki magunkat a játékból. Ha mi éppen valami érdekes dolgot művelünk a konyhában (és lássuk be, nekik még minden érdekes, amit mi csinálunk), akkor érdemes bevonni a gyermeket is abban a formában, ahogyan a korának megfelelően lehetséges (ha még csak ül, mászik, kaphat fakanalakat, műanyag eszközöket, edényeket; ha már óvodás, kaphat egyszerű feladatot, mondjuk, zöldséghámozást kerámiapucolóval; és bármekkora, kóstolgathat alapanyagokat a konyhában, szagolgathat fűszereket, fogdoshatja a zöldségeket, gyümölcsöket), de ne küldjük el a szobájába játszani. Mert úgysem fog menni, csak jön a sírás. És mert tőlünk sokkal többet tanul, mint a legtutibb „fejlesztőjátékból”.

Mozgás 

- gerendán/földre tett kötélen egyensúlyozás (kézen fogva vagy egyedül) 2+

- ugrókötelezés 5+
- labdázás 1+
- célba dobás (labdával flakonokra) 5+
- ugróiskola (csak aszfaltkréta és egy kavics kell hozzá) 3+
- fogócska 2+

- kidobós (célba dobás és a fogócska mixelve) 5+
- akadálypályák rögtönzése (karika, bója, kötél segítségével: átugrani, beleugrani, fél lábon ugrálni, végigmenni, kikerülni, átlépni) 3+
- (futó)biciklizés-rollerezés-(gör)korcsolyázás 2+

Finommozgás

- rajzolás minél többféle anyaggal (ceruza, kréta, festék, filctoll) 2+

- gyöngyfűzés (nagy szemű fagyöngyökkel) 3+

- rizs és lencse szétválogatása 3+

- teregetés csipesszel (zoknikat, papírlapokat, kártyákat, plüssöket) 3+

- vágás ollóval (újságot/katalógust apró darabokra, vagy vonal mentén) 3+

- papír tépkedése (a darabokat fel lehet használni később kollázskészítésre) 2+

- zöldséghámozás 5+

- tojáspucolás 5+

- csipesszel/kiskanállal válogatás (pl. pomponokat, vasalható gyöngyöket, színek szerint) 3+

Érzékelés

- homokozás 1+

- gyurmázás 3+

- puzzle (10 db: 3+ 20 db: 4+ 40db: 5+ 50 db: 6+ 100˃ db: iskoláskor)

- zenehallgatás 0+

- hang-memory (kindertojás-dobozba vagy filmdobozba rizs, pénz, gyöngy, homok stb., mindig két egyforma dobozt készítsünk) 3+

- szemétválogatás 5+

- hintázás 0+

- zoknipárosítás 3+

- rizs és lencse szétválogatása 3+

- színes ceruzák szétválogatása (a színek nevét tisztázzuk előtte) 3+

- borotvahabba rajzolás 3+

- tésztagyúrás és sütikészítés 4+

- mezítláb járkálás (különböző felületeken) 2+

Gondolkodás/kreativitás

- képeskönyv nézegetés 1+
- szobában lévő dolgok szortírozása nagyság, mennyiség és színek szerint (három pokrócot leterítünk a földre, vagy dobozokba és kosarakba pakolunk) 3+ ugyanez fogalomkörök szerint (pl. játékok, edények, könyvek, ceruzák) 5+
- mesehallgatás (felolvasás, hangos cd) 0+

- építés legó- vagy fakockákból (fakocka, lego primo: 2+ lego duplo 3+ normál lego 5+)

- unatkozás (az egyik legfontosabb tevékenység a gondolkodás fejlődéséhez, ilyenkor legyen szem elé kitéve kettő-három játék a gyermeknek, aztán hagyjuk magára) 2+

- papírhajtogatás (origami) 5+

- barkácsolás papírból, filcből, tojástartóból, műanyag flaskákból (pl. kartondobozból babaházat) 5+

Nyelvhasználat/kommunikáció

- társasjáték (memory, quartett-kártya, figurás-lépkedős-feladatmegoldós) 5+

- szerepjáték (állatokkal, babákkal vagy magunk alakítunk) 2+

- beszélgetés a napunkról (ha esti tevékenység, mese is lehet; napközben rajzzal is lehet kísérni) 2+

- mondókázás/éneklés 1+
- játéktelefon (felhívni a nagyit) 3+
- szóláncok alkotása (a szó utolsó hangja legyen az következő szó első hangja; melyik másik szó jut eszedbe egy szóról) 5+
- barchobázás (fogalomkörök alapján kérdezni, igen/nem válaszokkal) 5+
- nyelvtörőket gyűjteni (kártyákra felírni, dobozba tenni) 5+
- találós kérdéseket gyűjteni (kártyákra felírni, dobozba tenni) 4+

Komplex játékok

- lego szett összerakása útmutató alapján 5+

- segítés a házimunkában (teregetés, mosogatógépből az evőeszközök kipakolása és szortírozása) 3+

- közös főzés 5+

Posztomat (egy kivételével) vintage képekkel illusztráltam, hogy történelmi dimenziót is adjak az érdeklődőknek, akik itt kitérőt tehetnek Szécsi Noémi 19. századi gyermekjátékokról szóló posztjához (katt: Maci még sehol).

A presszókávés üvegpohár esete a logopédiával 

Amióta az eszemet tudom, édesanyám lépten-nyomon azzal dicsekedett, hogy „az én lányom már féléves korában pohárból ivott.” Sokáig hittem, hogy ez csak egy urbánus legenda, ameddig meg nem született a fiam, és be nem köszöntött az első igazán forró nyár a globális felmelegedés történetében. A két hónapos fél óránként megszomjazott, az orvos azonban belém verte, hogy etetni márpedig csak háromóránként szabad, amivel teoretikusan nem is volt baj, de hát mindenki tikkadt a harmincnyolc fokban, ezért a szoptatások között vízzel itattam. De nem ám csőrösből, hanem abból a kis presszókávés üvegpohárból, amelyből egykoron én is ittam, és amelyet édesanyám rám hagyott. Legnagyobb meglepetésemre működött. Ment ugyan a víz mindenhová, de jutott a gyerek szájába is elég, és attól kezdve nem volt kérdés: féléves korára pohárból fog inni ő is. 

A beszéd az evéssel kezdődik

1. A beszédtanulás az evéssel/ivással kezdődik, hiszen a szájizmokat használjuk a beszédhez is, és ha az egyik nem megy, akkor nagy valószínűséggel a másikkal is gondok lesznek. Ha az újszülött a világra jön, enni kezd el először, mielőtt beszélni kezdene. És úgy fog beszélni is, ahogyan enni kezdett. Önállóan, kézzel-lábbal – vagy nagy szemekkel várva, hogy a falat a szájába hulljon. És rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.

Az első érzékszerv, amelyet a baba akarttal használ, a szája. A látás és a hallás akaratlanul történik vele. De a szándékolt megismerés első otthona a száj: mindent a szájához emel, letapogatja, kóstolgatja. Az a jó, ha ezt hagyjuk. Ha állandóan az a reakció, hogy „fúj, koszos”, akkor elmegy tőle a kedve és egy nagyon fontos korai tapasztalatszerzéstől esik el. Igyekezzünk inkább olyan környezetet teremteni, hogy ezt elkerüljük. Hadd vegyen a szájába minél többféle anyagú és formájú játékot, dolgot. Lehet az egy ártalmatlan fakanál, vagy egy tisztára mosott, kis fedő a konyhából, egy műanyag pohár, kanál, gyakran mosott rongyok, fajátékok, műanyag lapozgatók. Az már az anyai idegrendszertől függ, hogy a kertben, játszótéren mit engedünk meg neki kóstolni. Mert fog. Ott is.

A pohárból ivásra azért jó nagyon korán, már csecsemőkorban megtanítani a gyermeket, mert amellett hogy rengeteg költséget megspórolunk vele, megszokja a gyermek a helyes nyelési technikát (a nyelvhát feldomborítását), ami elengedhetetlen a beszédhangok produkciójához. A nyelvlökéses nyelést (vagyis a nyelvheggyel való hátralökést) alkalmazó gyermekek se enni, se beszélni nem tudnak rendesen, és speciális terápiára szorulnak. Érdemes ezt megelőzni a helytelen étkezési szokások minél előbbi felszámolásával: a kizárólag pürésített ételek fogyasztásával, az állandó cumizással és a szoptatási korszak utáni cumisüvegből etetéssel.

2. Amint képes a gyermek kézzel fogni és szilárd ételt fogyasztani – ami akadályozatlan fejlődés esetén akár már tíz hónapos kortól lehetséges –, adjunk a kezébe ártalmatlan rágcsálnivalókat: a legjobbak a könnyen porladó és pépesedő ételek, mint például a kifli és az alma. Egy éves korára teljesen elhagyható a pürésített ételek kategóriája, és jöhet a kis darabos ételek korszaka: a villával szétnyomott krumpli és apró kockákra vágott husi.

Ami a beszéd szempontjából fontos, az egyrészről az ízlelés mint tapasztalatszerzés, az ajkakkal és a nyelvvel történő érzékelés, az ízek, formák, halmazállapotok megkülönböztetése; másrészről pedig a szájizmok dolgoztatása. Ha csak pürét kap a gyermek, nem tanul meg rágni, és gyengék lesznek a szájizmok a beszédhez is. Ha csak pürét kap a gyermek, ellustul ez az érzékszerve, és nem tudja majd szépen artikulálni a hangokat, mert nem elég mozgékonyak az ajkak és a nyelv. A pürével nincs sok feladat, azt csak nyelni kell, de a szilárd falatot forgatni kell a szájában, ide-oda tologatni, fogakkal megőrölni, nyelvvel összenyomni stb.

Van egy kisfiú az óvodámban, aki élénken kommunikál, imád beszélni, fantasztikus történeteket talál ki nem létező kistestvérével közös kalandjaikról, de nagyjából ennél többet nem is értek meg az egészből, annyira artikulálatlanul ejti a hangokat. Kérdeztem, jár-e logopédushoz, jár. Hm. És mit eszik, jött a következő kérdés. Mert az óvodában alig valamit, azt is órákig. Megfigyeltem: nem rág, inkább nyammog, a leves soha nem fogy el, a zöldségek és a saláta tőle ott fonnyadhat évekig a tányérján, a tejbegríz viszont gyorsan lecsúszik. Aztán kiderült, hogy amikor az édesanyja érte jön, akkor a kisfiú azonnal a mamája táskájához rohan, mert abban lapul a cumisüveg a finom meleg-cukros tejjel. A kisfiú öt éves. Tavaly nyár elején ültünk le a mamájával beszélni az szilárd ételek bevezetéséről. Azóta sokat tisztult a kisfiú beszéde, láthatóan rág, és noha még unszolni kell, és a mamája táskájában is lapul mindig egy pizzaszelet, az otthoni egészséges étkezéséről már nem tudunk gondoskodni. Azóta viszont megértem a történeteit, és mivel közben ötéves lett, végre a karmaim közé kaparintottam fejlesztésre.

3. Aztán jön a kanál korszaka. Sok szülő tanítja meg gyermekét már egészen kicsi korban kanállal enni, ami nagyon jó dolog, mert fejleszti a kézügyességet (étel kikanalazása a tálból) és a térbeli tájékozódást (szájba történő bevezetése, mondjuk, az orr helyett). De semmiképpen ne hagyjuk el a kézzel evést. Sőt, két éves kortól kifejezetten hasznos bevezetni napi egy játékos étkezést, ahol nyelvvel kell felszedni a tányérból a csokigolyót, vagy szívószállal kivenni a dobozból, és egyenként a tányérra rakni, majd onnan kifújni, és egyáltalán: szívószállal inni, italba buborékot fújni. Tudom, hogy maszatol asztalt, terítőt és gyereket, és játszásba fullad az evés, de megint csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan vezetjük be. Állandóan mindenhol, vagy egy adott időpontban és szűk családi körben. Ezek a játékos evésgyakorlatok a beszédfejlődést segítik, a szép artikulációt, tudatosítják és ügyesítik az ajkak és a nyelv mozgását. Amúgy nem biztos, hogy a gyermeknek kedve van együttműködni a beszédfejlesztésben, és a „Gyere, kicsim, gyakoroljuk azt a nyomorult S-t” mondattól valószínűleg a másik irányba fog futni – joggal. De melyik gyermek mondott már nemet egy kis csokigolyóevésre? Amely nyilván helyettesíthető mézes felfújt biotönkölyszemekkel is, ha azt akarjuk, a lényeg, hogy evéssel erősítse a beszédszerveit.

És végül egy nagyon fontos összefüggés az evési szokások és a beszédfejlődés között, amely leginkább a társas viselkedést szabályozza és a gyermek nyitottságát készíti elő a kommunikációra.

Mindenképpen kerüljük az evést tévénézés közben (teljesen más ügy a pattogatott kukorica családi mozizáskor), valamint a kiskanállal rohangálást a játszó gyermek után – ez senkinek sem jó, de legkevésbé a gyermeknek, mert elrontja evési szokásait, és hátráltatja beszédfejlődését (hogy a többi rossz szokás kialakításáról már ne is beszéljünk).
Ehelyett üljön le az egész család az asztalhoz minden nap legalább egyszer, és hétvégén többször is. A családi étkezések fontos rituálék, ám a legkevésbé az evésről szólnak. A közös étkezés lehetőség a kommunikációra, az a hely és az az idő, ahol mindenkire figyelnek, amikor mindenkit meghallgatnak. Ha az ilyen alkalmak a gyermek életében rendszeressé válnak, akkor a gyermek beszédfejlődése látványosan és garantáltan megugrik, az egészséges étkezési szokásokat pedig egyszerűen csomagban kapjuk vele, nem kell külön dolgozni rajta.  

Rendhagyó nap az óvodában: a Nyitott Ház

Kosztümpartit rendeztünk az óvodában, és ennek okán -- ha már kibújunk a bőrünkből (és belebújunk valaki vagy valami máséba) -- legyen az egész nap merőben új és szokatlan, próbáljunk ki valami egészen mást, mint a hagyományos óvodanap, legyen más a tér-, és legyen más az időbeosztás.

Fogtuk magunkat, és a csoportszobák mindegyikét más és más tevékenységre rendeztük be. Volt büfészoba, ahol a gyerekek kedvükre ehettek-ihattak, és az asztalra rakott ételekből-italokból szabadon válogathattak. Volt táncszoba, ahol gyerekdalokra rázhattak, felváltva lassú és gyors számokra, félhomályban, lampionok társaságában. Volt tornaterem ügyességi játékokkal felszerelve. Volt színezőszoba, amely a legcsendesebb tevékenységet garantálva egy pihenősarkot is felkínált a gyerekeknek. Volt barkácsolószoba, ahol apró kis projektekkel készültek a pedagógusok, illetve itt ült egy sminkes is az asztal mellett, aki a gyerekek kosztüméhez passzoló arcot festett nekik. És volt az érzékek birodalma, ahol én vártam a kíváncsi gyerekeket, és ahol minden érzékszervüket próbára téve kísérletezhettek kedvükre.

Lehetett hallás után memoryt játszani. A kis fehér dobozokban párosával különféle anyagokat rejtettem: darált kávét, lencsét, babot, apróra vágott szívószálat, sót, papírfecniket. Otthonra kindertojás-dobozokat ajánlok megtölteni, ha nincsen más doboz kéznél.

Lehetett illat-memoryt játszani: illatpárokat találni. Gyümölcs- és virágillatokkal dolgoztam. A megnevezésük már csak hab volt a tortán, éppen elég feladatnak bizonyult párokat találni. A gyerekek szaglószerve ritkán van kitéve fejlesztő feladatoknak, pedig nagyon kényes ám. A legtöbb étel visszautasítása az illatának köszönhető, már ott eldönti a gyermek, hogy meg akarja-e enni, vagy sem. Érdemes többször szagoltatni velük ételeket és virágokat.

Lehetett gyümölcsöket kóstolni bekötött szemmel. Ez volt a harmadik legnépszerűbb stáció a szobában. A kiwi és az ananász kivételével a gyermekek minden gyümölcsöt azonnal felismertek, amire természetesen roppant büszkék voltunk. A jelek szerint működik az egészséges ételekre nevelés programja is.









A második legnépszerűbb stáció a tapogatós memory volt. Két játék közül is választhattak a gyerekek. Én különböző anyagokból apró kis korongokat készítettem a számukra, a kolléganőm viszont gombokból készítette el ennek egy változatát. A feladat ugyanaz volt. Bekötött szemmel párokat találni.

És a legnépszerűbb stáció az Érzékek utcája volt (erről már írtam itt: Az Érzékek Utcája), ahová sajnos nem mindenki juthatott be, mert az utca több időt vett igénybe gyermektől, pedagógustól. Ketten kellettünk hozzá: egyikünk egyesével végigkísérte a bekötött szemű gyerekeket az utcán, másikunk a végén várta, letörölte a lábát, és meghallgatta a benyomásait. Az én utcámban most a következő anyagok voltak: ugrálókötél, vattakorong, legóalaplap, alufólia, fagyöngy, hullámpapír, kinetikus homok, borotvahab, víz.





Az érzékeket igénybe vevő bármilyen játék és tevékenység azt a részét fejleszti az agynak, amely igen közel áll a nyelvi központokhoz, ezért észrevétlenül fejleszti azokat is. Logopédiai terápiámnak mindig része egy-egy érzékszerv középpontba állítása, kitűnő belemelegítő játékok ezek.

A Nyitott Ház koncepcióját egyre több nyitott szellemű óvoda alkalmazza. Lényege a gyermekek önállóságának fejlesztése, és az önálló tevékenységre való nevelés. A gyermek maga választhatja ki, mivel akar foglalkozni, kivel akar játszani, és a pedagógus ebben támogatja. Ez az óvodakoncepció is tartalmazza a rendszerességet és a közös foglalkozásokat, de jóval nagyobb teret ad a saját tevékenységnek. Óvodától és pedagógusoktól függ aztán, hogy káoszba fullad-e. Nálunk a három óra soknak bizonyult, de két órán keresztül nagyon jól működött: a gyerekek hangyaként vándoroltak egyik szobából a másikba, és szorgalmasan gyűjtögették a matricákat, melyeket egy-egy szoba meglátogatásakor kaptak. És ebéd után mindegyikük aludt, mint a tej, még a legélénkebb duracellnyuszik is.