Kétnyelvűség, többnyelvűség és nyelvi zavarok I.

Facebook posztokból és bejegyzésekből látom, hogy sokakban felmerült már kérdésként, vajon hogyan hat a két- és többnyelvűség a gyermekek nyelvi fejlődésére. Voltak már konkrét kérdések a dadogásról, a megkésett beszédindulásról, de kiejtési (artikulációs) zavarokról is, főleg a magyar, a nyelvheggyel pörgetett R elsajátításáról.

Előástam hát a könyveimet e tárgyakban, és igyekeztem összeszedni a legfontosabbakat a témákról.

Elsőként a dadogásról írok, mert ezt kérdezték tőlem a legutóbb a legtöbben.

Többnyelvűség és dadogás

 A dadogás eredete a mai napig kutatási fázisban van, az eddigi vizsgálatok és felmérések alapján az már valószínű, hogy genetikai ok áll a háttérben, amennyiben a dadogás gyermekkorban lép fel – de minden esetben egyéni kiváltó oka van. A későbbi (iskoláskorban és felnőttkorban) jelentkező dadogásnak a legtöbbször lelki oka van, azaz egy trauma áll a háttérben.

A dadogás valójában egy beszédfolytonossági zavar, amely bármely nyelven lépjen is fel, ugyanazok a szimptómák jelölik:

1. hangok és szótagok ismétlése
2. megakadás
3. hangelnyújtás
4. a fentiek kombinált megjelenése
5. ideges feszültség és sajátos gesztusok, mimika (tikkelések) kísérik a beszédet
6. elkerülő stratégiák alkalmazása

A többnyelvűség szempontjából a legfontosabb eredmény, hogy az eddigi vizsgálatok és felmérések szerint önmagában a két-vagy többnyelvűség nem lehet kiváltó oka a dadogásnak a fenti szimptómák értelmében.

Mi az az átmeneti dadogás?

Előfordul, ráadásul nem is ritkán, hogy a kisgyermek életében összejönnek a dolgok, ahogyan a felnőttekében is, és átmeneti (egy-két hónapos időtartamú) dadogás lép fel, de ezt a dadogást nem jellemzik az összes fentebb felsorolt tünetek, csak egy vagy kettő. Egy kisfiú például az iskolai stressz és a nyelvváltás hatására, illetve mindig csak a hazafelé úton és még pár órával utána produkált szótagismétléseket beszéd közben, ráadásul sajátos módon nem az első, hanem az utolsó szóban. A dadogása fél év után teljesen és nyomtalanul megszűnt.

Melyik nyelven dadog az ember?

A többnyelvű dadogó jellemzően nem mindegyik nyelven dadog. A tankönyvek szerint a többnyelvű gyermekek a második, harmadik nyelven dadognak, mivel a kutatók azt feltételezik, hogy egy gyermek az anyanyelvet kompetensebben használja.  Az én környezetemben azonban él egy kisfiú, aki németül folyékonyan beszél, az apa és az anya nyelvén azonban dadog. Az számít ugyanis, hogy melyik nyelv az erősebb, melyik nyelven magabiztos a gyermek, és ez nem minden esetben az anyanyelv, ha többnyelvű gyermekekről van szó. Egyéni a megoszlás, itt nincsen tankönyvminta.

Melyik nyelv a domináns?
Tapasztalatom szerint Bécsben a török anyanyelvű gyermekeknél fordul elő a többször, hogy egy bizonyos kor után németül pontosabban ki tudják fejezni magukat, mint törökül. Sok török iskolás gyermeknél veszi át a német az elsődleges nyelv funkcióját, még akkor is, ha otthon a szülők törökül beszélnek. A testvérek egymás között viszont már németül kommunikálnak. Ennek oka abban rejlik, hogy az a nyelv, amelyiken a gyermek a világot tanulja, óhatatlanul erősebb lesz a másiknál. Az oktatás, a képzés nyelve könnyen felülkerekedhet az anyanyelven, ha nincsen meg az állandó nyelvi visszacsatolás: otthoni beszélgetésekben, anyanyelvi könyvek olvasásában és filmek nézésében, valamint egyéb kulturális tevékenységekben.

Nyelvfejlődési zavar kiválthat dadogást?

Az akadályozott nyelvi fejlődés és a dadogás között szoros összefüggést nem állapítottak meg a kutatók, vagyis ha a nyelvfejlődés egésze valamiért lassúbb (mert például megkésett a beszédfejlődés) vagy bizonyos területeken zavarokkal teli (például a gyermeknek kiejtési problémái vannak), az önmagában még nem aktiválja a dadogást. A másik irányban azonban tapasztalható kölcsönhatás, vagyis a dadogó gyermek nyelvi fejlődése több téren is lelassulhat (nem feltétlenül történik meg, de lehetséges).

Mi a különbség a dadogás és normális beszédfolytonossági törések között? 

Sok esetben nincs is szó dadogásról, csak a tünetek hasonlóak, ugyanis nem könnyű megkülönböztetni a dadogástól a normális beszédfolytonossági töréseket. Ezek minden beszélőnél előfordulhatnak, főleg akkor, ha az illető többnyelvű. Ilyenek például a szókeresés következtében fellépő szótagismétlések, korrekciók, szünetek, az indulatszavak használata és a törések a mondatban.

Régi és új álláspontok 

Régebben azt javasolták a többnyelvű gyermeket nevelő szülőknek, hogy iktassák ki azt a nyelvet az életükből, amelyiken a gyermek dadog. Ami több szempontból is problémás, elsőként azért, mert ezzel olyan feszültség keletkezik a gyermekben, ami csak rontani fogja a a dadogását, és még más, további problémákat is okozhat a beszédében, valamint az érzelmi életében és a társas viselkedésében. Másodszor könnyen lehet, hogy a gyermek egyébként minden általa használt nyelven dadog, csak egyes nyelveket ügyesebben és kompetensebben használ, ezért jobban tudja alkalmazni az elkerülő stratégiákat, így aztán azokon a nyelveken nem veszik észre a dadogását.

Hogyan zajlik a dadogás felmérése?

A dadogás felmérése és diagnosztizálása annyira összetett, hogy mindig legalább két szakember dolga lenne. Egy logopédusé és egy gyermekpszichológusé, akik összedolgoznak. A dadogás diagnosztizálásának egyik fele a tünetek mennyiségi felmérésére irányul: például hányszor ismétli a szótagokat és a hangokat, hány gesztusbeli és mimikai kísérő tünete van a dadogásnak. A másik fele a körülményeket méri fel, például hogy melyik nyelven és milyen szituációkban dadog a gyermek/felnőtt, valamint szükséges még egy nagyon alapos anamnézis a nyelvfejlődésről és a család nyelvhasználati szokásairól. (Súlyos dadogás esetében neurológus bevonására is szükséges lehet.)

A kétnyelvűség, többnyelvűség és nyelvi zavarok összefüggése témakörében tervezek még írni:
a nyelvek között eltérő fejlődési tempóról,
a második nyelven történő beszédindulásról
az artikuláció fejlődéséről többnyelvű környezetben.

Örömmel veszek kívánságokat is, kit milyen téma érdekel, szívesen írok azokról is.

Fejlesztő játék? Csak játék? Melyik a jobb?

Ha kisgyermekekről van szó, játékot már nem is érdemes venni, csakis fejlesztő játékot, mintha a sima játék már nem lenne elegendő.  

Ezt a posztot annak szentelem, hogy bebizonyítsam: a legegyszerűbb játékok a legjobb fejlesztő játékok anélkül, hogy címkét ragasztottak volna rájuk: „fejlesztő játék”. És a legjobb játékokért még csak boltba sem kell elmenni, mert már eleve otthon vannak.

Jó játék az, ami kiindulási alapot ad a játékhoz, de emellett variálható: egyszerűsíthető, bővíthető és kombinálható. Ugyanazzal az egy játékkal játszva több dolgot is megtapasztalhat a gyermek.

Egy egyszerű kártyapakli jó játék, mert ezerféleképpen lehet használni: rendeltetésszerűen kártyajátékot játszani vele, vagy szétválogatni és párosítani, memoryzni, körberajzolni és lemásolni, csipesszel a szárítóra akasztgatni, kígyót vagy várat építeni belőle… csak a fantázia szab határt. Ezzel szemben nem jó játék a legtöbb műanyag kütyü, amelyen gombokat kell nyomogatni, és akkor zenél, hangot ad, akármi. Ez nem játék. Ugyanazt ismétli vele a gyermek századszorra is, és nem tapasztal meg semmi újat. Első pillantásra természetesen elkápráztatja a gyermeket a (szó szerinti és nem metaforikus) sokszínűsége, de ezek a játékok, ha valamire jók, hát akkor csak arra, hogy egy csavarhúzó segítségével elemeire szedjünk, és megnézzük, milyen belülről.

Axióma 1.
„Kisgyermekkorban a tanulás játék, ergo minden játék fejleszt.”

Ha szeretnénk tehát jól választani, úgy válasszunk, hogy a következőket gondoljuk végig: (1) melyik területet akarjuk, hogy igénybe vegye, (2) mi érdekli gyermekünket az adott pillanatban, (3) miben akarjuk támogatni: mozgás, finommozgás, érzékelés, gondolkodás/kreativitás, nyelvhasználat/kommunikáció.

A játékokat területek szerint csoportokba osztottam (egy játék sokszor több kategóriába is beférhet). Minden játékhoz odaírtam, hogy hány éves kortól ajánlom, ami természetesen a gyermek fejlődésétől nagyban függ. Ha még nem megy neki egy játék, ne erőltessük, próbáljuk meg egy-két hónap múlva újra. Ha viszont egy játék láthatóan nem kihívás már neki, akkor léphetünk tovább, és kínálhatunk a gyermeknek egy érettebb játékot.

A játékok továbbgondolhatók, más anyagok is bevezethetők (pl. építeni lehet dominóból is; fa gyöngy helyett apróra vágott szívószál-darabokat is fonálra fűzhetünk; csipesszel teregetni nem csak a kimosott ruhákat lehet, hanem fiókból elővett zoknikat és babaruhákat is stb.). A szülő pontosan tudja, hogy mi az, amit még nem adhat a gyermekének, mert veszélyes (pl. ha hajlamos apró darabokat az orrába feldugni, rizst és lencsét válogatni nem célszerű), ezekre én nem tértem ki külön.

Axióma 2.
„Sokkal jobb a saját magunk készítette játék, mint a bolti.”

A saját készítésű játékkal a gyermekek garantáltan akarnak majd másodszorra és harmadszorra is játszani, mert büszkék rá. Mindennap levetetik a polcról. Pár év alatt egész gyűjteményünk lehet különböző kártyákból, barkácsolt játékokból, még a dobozokat is magunk barkácsolhatjuk hozzá, melyekben a játékokat tartjuk.

Azt is érdemes fejben tartani, hogy a gyermekek utánzással tanulnak. Minket utánoznak. (Ami dermesztő szülői tapasztalat, ha jobban belegondolunk.) A játékokat tehát ne csak magyarázzuk nekik, hanem mutassuk is meg, játsszuk együtt, és amikor már értik, akkor vonjuk ki magunkat a játékból. Ha mi éppen valami érdekes dolgot művelünk a konyhában (és lássuk be, nekik még minden érdekes, amit mi csinálunk), akkor érdemes bevonni a gyermeket is abban a formában, ahogyan a korának megfelelően lehetséges (ha még csak ül, mászik, kaphat fakanalakat, műanyag eszközöket, edényeket; ha már óvodás, kaphat egyszerű feladatot, mondjuk, zöldséghámozást kerámiapucolóval; és bármekkora, kóstolgathat alapanyagokat a konyhában, szagolgathat fűszereket, fogdoshatja a zöldségeket, gyümölcsöket), de ne küldjük el a szobájába játszani. Mert úgysem fog menni, csak jön a sírás. És mert tőlünk sokkal többet tanul, mint a legtutibb „fejlesztőjátékból”.

Mozgás 

- gerendán/földre tett kötélen egyensúlyozás (kézen fogva vagy egyedül) 2+

- ugrókötelezés 5+
- labdázás 1+
- célba dobás (labdával flakonokra) 5+
- ugróiskola (csak aszfaltkréta és egy kavics kell hozzá) 3+
- fogócska 2+

- kidobós (célba dobás és a fogócska mixelve) 5+
- akadálypályák rögtönzése (karika, bója, kötél segítségével: átugrani, beleugrani, fél lábon ugrálni, végigmenni, kikerülni, átlépni) 3+
- (futó)biciklizés-rollerezés-(gör)korcsolyázás 2+

Finommozgás

- rajzolás minél többféle anyaggal (ceruza, kréta, festék, filctoll) 2+

- gyöngyfűzés (nagy szemű fagyöngyökkel) 3+

- rizs és lencse szétválogatása 3+

- teregetés csipesszel (zoknikat, papírlapokat, kártyákat, plüssöket) 3+

- vágás ollóval (újságot/katalógust apró darabokra, vagy vonal mentén) 3+

- papír tépkedése (a darabokat fel lehet használni később kollázskészítésre) 2+

- zöldséghámozás 5+

- tojáspucolás 5+

- csipesszel/kiskanállal válogatás (pl. pomponokat, vasalható gyöngyöket, színek szerint) 3+

Érzékelés

- homokozás 1+

- gyurmázás 3+

- puzzle (10 db: 3+ 20 db: 4+ 40db: 5+ 50 db: 6+ 100˃ db: iskoláskor)

- zenehallgatás 0+

- hang-memory (kindertojás-dobozba vagy filmdobozba rizs, pénz, gyöngy, homok stb., mindig két egyforma dobozt készítsünk) 3+

- szemétválogatás 5+

- hintázás 0+

- zoknipárosítás 3+

- rizs és lencse szétválogatása 3+

- színes ceruzák szétválogatása (a színek nevét tisztázzuk előtte) 3+

- borotvahabba rajzolás 3+

- tésztagyúrás és sütikészítés 4+

- mezítláb járkálás (különböző felületeken) 2+

Gondolkodás/kreativitás

- képeskönyv nézegetés 1+
- szobában lévő dolgok szortírozása nagyság, mennyiség és színek szerint (három pokrócot leterítünk a földre, vagy dobozokba és kosarakba pakolunk) 3+ ugyanez fogalomkörök szerint (pl. játékok, edények, könyvek, ceruzák) 5+
- mesehallgatás (felolvasás, hangos cd) 0+

- építés legó- vagy fakockákból (fakocka, lego primo: 2+ lego duplo 3+ normál lego 5+)

- unatkozás (az egyik legfontosabb tevékenység a gondolkodás fejlődéséhez, ilyenkor legyen szem elé kitéve kettő-három játék a gyermeknek, aztán hagyjuk magára) 2+

- papírhajtogatás (origami) 5+

- barkácsolás papírból, filcből, tojástartóból, műanyag flaskákból (pl. kartondobozból babaházat) 5+

Nyelvhasználat/kommunikáció

- társasjáték (memory, quartett-kártya, figurás-lépkedős-feladatmegoldós) 5+

- szerepjáték (állatokkal, babákkal vagy magunk alakítunk) 2+

- beszélgetés a napunkról (ha esti tevékenység, mese is lehet; napközben rajzzal is lehet kísérni) 2+

- mondókázás/éneklés 1+
- játéktelefon (felhívni a nagyit) 3+
- szóláncok alkotása (a szó utolsó hangja legyen az következő szó első hangja; melyik másik szó jut eszedbe egy szóról) 5+
- barchobázás (fogalomkörök alapján kérdezni, igen/nem válaszokkal) 5+
- nyelvtörőket gyűjteni (kártyákra felírni, dobozba tenni) 5+
- találós kérdéseket gyűjteni (kártyákra felírni, dobozba tenni) 4+

Komplex játékok

- lego szett összerakása útmutató alapján 5+

- segítés a házimunkában (teregetés, mosogatógépből az evőeszközök kipakolása és szortírozása) 3+

- közös főzés 5+

Posztomat (egy kivételével) vintage képekkel illusztráltam, hogy történelmi dimenziót is adjak az érdeklődőknek, akik itt kitérőt tehetnek Szécsi Noémi 19. századi gyermekjátékokról szóló posztjához (katt: Maci még sehol).

A presszókávés üvegpohár esete a logopédiával 

Amióta az eszemet tudom, édesanyám lépten-nyomon azzal dicsekedett, hogy „az én lányom már féléves korában pohárból ivott.” Sokáig hittem, hogy ez csak egy urbánus legenda, ameddig meg nem született a fiam, és be nem köszöntött az első igazán forró nyár a globális felmelegedés történetében. A két hónapos fél óránként megszomjazott, az orvos azonban belém verte, hogy etetni márpedig csak háromóránként szabad, amivel teoretikusan nem is volt baj, de hát mindenki tikkadt a harmincnyolc fokban, ezért a szoptatások között vízzel itattam. De nem ám csőrösből, hanem abból a kis presszókávés üvegpohárból, amelyből egykoron én is ittam, és amelyet édesanyám rám hagyott. Legnagyobb meglepetésemre működött. Ment ugyan a víz mindenhová, de jutott a gyerek szájába is elég, és attól kezdve nem volt kérdés: féléves korára pohárból fog inni ő is. 

A beszéd az evéssel kezdődik

1. A beszédtanulás az evéssel/ivással kezdődik, hiszen a szájizmokat használjuk a beszédhez is, és ha az egyik nem megy, akkor nagy valószínűséggel a másikkal is gondok lesznek. Ha az újszülött a világra jön, enni kezd el először, mielőtt beszélni kezdene. És úgy fog beszélni is, ahogyan enni kezdett. Önállóan, kézzel-lábbal – vagy nagy szemekkel várva, hogy a falat a szájába hulljon. És rajtunk áll, hogy melyiket választjuk.

Az első érzékszerv, amelyet a baba akarttal használ, a szája. A látás és a hallás akaratlanul történik vele. De a szándékolt megismerés első otthona a száj: mindent a szájához emel, letapogatja, kóstolgatja. Az a jó, ha ezt hagyjuk. Ha állandóan az a reakció, hogy „fúj, koszos”, akkor elmegy tőle a kedve és egy nagyon fontos korai tapasztalatszerzéstől esik el. Igyekezzünk inkább olyan környezetet teremteni, hogy ezt elkerüljük. Hadd vegyen a szájába minél többféle anyagú és formájú játékot, dolgot. Lehet az egy ártalmatlan fakanál, vagy egy tisztára mosott, kis fedő a konyhából, egy műanyag pohár, kanál, gyakran mosott rongyok, fajátékok, műanyag lapozgatók. Az már az anyai idegrendszertől függ, hogy a kertben, játszótéren mit engedünk meg neki kóstolni. Mert fog. Ott is.

A pohárból ivásra azért jó nagyon korán, már csecsemőkorban megtanítani a gyermeket, mert amellett hogy rengeteg költséget megspórolunk vele, megszokja a gyermek a helyes nyelési technikát (a nyelvhát feldomborítását), ami elengedhetetlen a beszédhangok produkciójához. A nyelvlökéses nyelést (vagyis a nyelvheggyel való hátralökést) alkalmazó gyermekek se enni, se beszélni nem tudnak rendesen, és speciális terápiára szorulnak. Érdemes ezt megelőzni a helytelen étkezési szokások minél előbbi felszámolásával: a kizárólag pürésített ételek fogyasztásával, az állandó cumizással és a szoptatási korszak utáni cumisüvegből etetéssel.

2. Amint képes a gyermek kézzel fogni és szilárd ételt fogyasztani – ami akadályozatlan fejlődés esetén akár már tíz hónapos kortól lehetséges –, adjunk a kezébe ártalmatlan rágcsálnivalókat: a legjobbak a könnyen porladó és pépesedő ételek, mint például a kifli és az alma. Egy éves korára teljesen elhagyható a pürésített ételek kategóriája, és jöhet a kis darabos ételek korszaka: a villával szétnyomott krumpli és apró kockákra vágott husi.

Ami a beszéd szempontjából fontos, az egyrészről az ízlelés mint tapasztalatszerzés, az ajkakkal és a nyelvvel történő érzékelés, az ízek, formák, halmazállapotok megkülönböztetése; másrészről pedig a szájizmok dolgoztatása. Ha csak pürét kap a gyermek, nem tanul meg rágni, és gyengék lesznek a szájizmok a beszédhez is. Ha csak pürét kap a gyermek, ellustul ez az érzékszerve, és nem tudja majd szépen artikulálni a hangokat, mert nem elég mozgékonyak az ajkak és a nyelv. A pürével nincs sok feladat, azt csak nyelni kell, de a szilárd falatot forgatni kell a szájában, ide-oda tologatni, fogakkal megőrölni, nyelvvel összenyomni stb.

Van egy kisfiú az óvodámban, aki élénken kommunikál, imád beszélni, fantasztikus történeteket talál ki nem létező kistestvérével közös kalandjaikról, de nagyjából ennél többet nem is értek meg az egészből, annyira artikulálatlanul ejti a hangokat. Kérdeztem, jár-e logopédushoz, jár. Hm. És mit eszik, jött a következő kérdés. Mert az óvodában alig valamit, azt is órákig. Megfigyeltem: nem rág, inkább nyammog, a leves soha nem fogy el, a zöldségek és a saláta tőle ott fonnyadhat évekig a tányérján, a tejbegríz viszont gyorsan lecsúszik. Aztán kiderült, hogy amikor az édesanyja érte jön, akkor a kisfiú azonnal a mamája táskájához rohan, mert abban lapul a cumisüveg a finom meleg-cukros tejjel. A kisfiú öt éves. Tavaly nyár elején ültünk le a mamájával beszélni az szilárd ételek bevezetéséről. Azóta sokat tisztult a kisfiú beszéde, láthatóan rág, és noha még unszolni kell, és a mamája táskájában is lapul mindig egy pizzaszelet, az otthoni egészséges étkezéséről már nem tudunk gondoskodni. Azóta viszont megértem a történeteit, és mivel közben ötéves lett, végre a karmaim közé kaparintottam fejlesztésre.

3. Aztán jön a kanál korszaka. Sok szülő tanítja meg gyermekét már egészen kicsi korban kanállal enni, ami nagyon jó dolog, mert fejleszti a kézügyességet (étel kikanalazása a tálból) és a térbeli tájékozódást (szájba történő bevezetése, mondjuk, az orr helyett). De semmiképpen ne hagyjuk el a kézzel evést. Sőt, két éves kortól kifejezetten hasznos bevezetni napi egy játékos étkezést, ahol nyelvvel kell felszedni a tányérból a csokigolyót, vagy szívószállal kivenni a dobozból, és egyenként a tányérra rakni, majd onnan kifújni, és egyáltalán: szívószállal inni, italba buborékot fújni. Tudom, hogy maszatol asztalt, terítőt és gyereket, és játszásba fullad az evés, de megint csak rajtunk múlik, hogy ezt hogyan vezetjük be. Állandóan mindenhol, vagy egy adott időpontban és szűk családi körben. Ezek a játékos evésgyakorlatok a beszédfejlődést segítik, a szép artikulációt, tudatosítják és ügyesítik az ajkak és a nyelv mozgását. Amúgy nem biztos, hogy a gyermeknek kedve van együttműködni a beszédfejlesztésben, és a „Gyere, kicsim, gyakoroljuk azt a nyomorult S-t” mondattól valószínűleg a másik irányba fog futni – joggal. De melyik gyermek mondott már nemet egy kis csokigolyóevésre? Amely nyilván helyettesíthető mézes felfújt biotönkölyszemekkel is, ha azt akarjuk, a lényeg, hogy evéssel erősítse a beszédszerveit.

És végül egy nagyon fontos összefüggés az evési szokások és a beszédfejlődés között, amely leginkább a társas viselkedést szabályozza és a gyermek nyitottságát készíti elő a kommunikációra.

Mindenképpen kerüljük az evést tévénézés közben (teljesen más ügy a pattogatott kukorica családi mozizáskor), valamint a kiskanállal rohangálást a játszó gyermek után – ez senkinek sem jó, de legkevésbé a gyermeknek, mert elrontja evési szokásait, és hátráltatja beszédfejlődését (hogy a többi rossz szokás kialakításáról már ne is beszéljünk).
Ehelyett üljön le az egész család az asztalhoz minden nap legalább egyszer, és hétvégén többször is. A családi étkezések fontos rituálék, ám a legkevésbé az evésről szólnak. A közös étkezés lehetőség a kommunikációra, az a hely és az az idő, ahol mindenkire figyelnek, amikor mindenkit meghallgatnak. Ha az ilyen alkalmak a gyermek életében rendszeressé válnak, akkor a gyermek beszédfejlődése látványosan és garantáltan megugrik, az egészséges étkezési szokásokat pedig egyszerűen csomagban kapjuk vele, nem kell külön dolgozni rajta.  

Rendhagyó nap az óvodában: a Nyitott Ház

Kosztümpartit rendeztünk az óvodában, és ennek okán -- ha már kibújunk a bőrünkből (és belebújunk valaki vagy valami máséba) -- legyen az egész nap merőben új és szokatlan, próbáljunk ki valami egészen mást, mint a hagyományos óvodanap, legyen más a tér-, és legyen más az időbeosztás.

Fogtuk magunkat, és a csoportszobák mindegyikét más és más tevékenységre rendeztük be. Volt büfészoba, ahol a gyerekek kedvükre ehettek-ihattak, és az asztalra rakott ételekből-italokból szabadon válogathattak. Volt táncszoba, ahol gyerekdalokra rázhattak, felváltva lassú és gyors számokra, félhomályban, lampionok társaságában. Volt tornaterem ügyességi játékokkal felszerelve. Volt színezőszoba, amely a legcsendesebb tevékenységet garantálva egy pihenősarkot is felkínált a gyerekeknek. Volt barkácsolószoba, ahol apró kis projektekkel készültek a pedagógusok, illetve itt ült egy sminkes is az asztal mellett, aki a gyerekek kosztüméhez passzoló arcot festett nekik. És volt az érzékek birodalma, ahol én vártam a kíváncsi gyerekeket, és ahol minden érzékszervüket próbára téve kísérletezhettek kedvükre.

Lehetett hallás után memoryt játszani. A kis fehér dobozokban párosával különféle anyagokat rejtettem: darált kávét, lencsét, babot, apróra vágott szívószálat, sót, papírfecniket. Otthonra kindertojás-dobozokat ajánlok megtölteni, ha nincsen más doboz kéznél.

Lehetett illat-memoryt játszani: illatpárokat találni. Gyümölcs- és virágillatokkal dolgoztam. A megnevezésük már csak hab volt a tortán, éppen elég feladatnak bizonyult párokat találni. A gyerekek szaglószerve ritkán van kitéve fejlesztő feladatoknak, pedig nagyon kényes ám. A legtöbb étel visszautasítása az illatának köszönhető, már ott eldönti a gyermek, hogy meg akarja-e enni, vagy sem. Érdemes többször szagoltatni velük ételeket és virágokat.

Lehetett gyümölcsöket kóstolni bekötött szemmel. Ez volt a harmadik legnépszerűbb stáció a szobában. A kiwi és az ananász kivételével a gyermekek minden gyümölcsöt azonnal felismertek, amire természetesen roppant büszkék voltunk. A jelek szerint működik az egészséges ételekre nevelés programja is.









A második legnépszerűbb stáció a tapogatós memory volt. Két játék közül is választhattak a gyerekek. Én különböző anyagokból apró kis korongokat készítettem a számukra, a kolléganőm viszont gombokból készítette el ennek egy változatát. A feladat ugyanaz volt. Bekötött szemmel párokat találni.

És a legnépszerűbb stáció az Érzékek utcája volt (erről már írtam itt: Az Érzékek Utcája), ahová sajnos nem mindenki juthatott be, mert az utca több időt vett igénybe gyermektől, pedagógustól. Ketten kellettünk hozzá: egyikünk egyesével végigkísérte a bekötött szemű gyerekeket az utcán, másikunk a végén várta, letörölte a lábát, és meghallgatta a benyomásait. Az én utcámban most a következő anyagok voltak: ugrálókötél, vattakorong, legóalaplap, alufólia, fagyöngy, hullámpapír, kinetikus homok, borotvahab, víz.





Az érzékeket igénybe vevő bármilyen játék és tevékenység azt a részét fejleszti az agynak, amely igen közel áll a nyelvi központokhoz, ezért észrevétlenül fejleszti azokat is. Logopédiai terápiámnak mindig része egy-egy érzékszerv középpontba állítása, kitűnő belemelegítő játékok ezek.

A Nyitott Ház koncepcióját egyre több nyitott szellemű óvoda alkalmazza. Lényege a gyermekek önállóságának fejlesztése, és az önálló tevékenységre való nevelés. A gyermek maga választhatja ki, mivel akar foglalkozni, kivel akar játszani, és a pedagógus ebben támogatja. Ez az óvodakoncepció is tartalmazza a rendszerességet és a közös foglalkozásokat, de jóval nagyobb teret ad a saját tevékenységnek. Óvodától és pedagógusoktól függ aztán, hogy káoszba fullad-e. Nálunk a három óra soknak bizonyult, de két órán keresztül nagyon jól működött: a gyerekek hangyaként vándoroltak egyik szobából a másikba, és szorgalmasan gyűjtögették a matricákat, melyeket egy-egy szoba meglátogatásakor kaptak. És ebéd után mindegyikük aludt, mint a tej, még a legélénkebb duracellnyuszik is.

Suttog a fenyves – Az S-terápia rejtelmei

Az S hang elsajátítása kisgyermekkorban szokott némi gondot okozni, a leggyakoribb beszédhibák egyike a pöszítés, amikor a kiscica még kiszisza és sapka szapka. Igazából nagyon bájos korszak ez, én egy kicsit mindig bánom, amikor elmúlik, de az S-nek sajnos susognia kell, nem pedig sziszegnie. Az elsajátítás azért sem könnyű, mert nem elég, hogy szépen csücsörítünk, a nyelvünknek is hátrébb kell húzódnia, nem maradhat a fogak között/mögött, és ez az, amit kisgyerekeknek nagyon nehéz akár elmagyarázni, akár a nyelvüket erre a nyelvállásra rászoktatni. A fiam például fél évig fütyült minden S-nél, mert a lapos nyelv helyett ő felpöndörítette, és ettől aztán sípolt, mint Thomas a kis mozdony. Mi meg dőltünk a nevetéstől, mert minél jobban belemelegedett a beszédébe, annál jobban fütyült/sípolt. Szép időszak volt, aztán hirtelen elmúlt.

A logopédus ilyen esetben két dolgot tehet. Megfeszülve dolgozik a helyes ajak- és nyelvállás kialakításán és a célhang artikulációján; vagy a gyermek egész habitusát figyelembe véve játékos gyakorlatokkal felkészíti az ajkakat és a nyelvet a helyes mozdulatsorra, hogy ha majd odajut a gyermek, akkor minden a helyére kattanjon, és megszülessen a szépen susogó S.

Én az utóbbit preferálom, ezért kedvenc bloggerem ötletét alkalmazva (Gyereketető) előkaptam egy nagy kartonlapot, ahol kellett, bevágtam, ahol kellett, összehajtottam, végül lett belőle egy mappa, amelyet Annamarival hétről-hétre bővítünk különböző játékokkal. Elneveztük S-mappának, Annamari szépen feldíszítette az elejét, és pedig gondoskodtam a belekerülő játékokról. Végül pedig engedélyt adott arra, hogy a mappáját lefotózzam és a fotókat közkinccsé tegyem.

Mik kerültek eddig az S-mappába?

– Kis borítékokban képek a hangdifferenciáláshoz „S vagy SZ”.
– Egy képes feladatlap a „Hol hallod?” játékhoz, ehhez a fiam épített egy kis legóvonatot három kocsival, és Annamari oda teszi be a színes kis pomponokat, ahol az S hangot hallja: az első kocsiba, a középső kocsiba vagy a végén lévő kocsiba.
– Egy színes toll a fújáshoz, a cél ugyanis az, hogy a tollat az S hang artikulációjával minél messzebbre repítsük.
– A helyes ajakállást (csücsörítést) rúzslenyomatokkal is gyakoroltuk, hogy Annamari lássa a száját, mennyire szépen csücsörít. (Sokkal izgalmasabb, mint a tükörbe bámulás!)
– Társasjátékok fújás gyakorlásához: az egyikben sárkányokat kell eregetni, lehetőleg minél messzebbre; a másikban a kisegeret kell eljuttatni a sajthoz, és állandóan figyelmeztetni a csendben lopakodásra (Sssssss!).
– A szóeleji S gyakorlásához kis képeket használunk, melyekkel vagy Nanu-t játszunk (Nanu), vagy kiszámolót.

Jó tudni

A hangterápia egy többlépcsős folyamat, amely minden esetben a következő lépésekből épül fel:
– Hangdifferenciálás: célhang megkülönböztetése hallás alapján más hangoktól (Mit hallasz: S-t vagy SZ-t?), célhang azonosítása egy szóban (Hol hallod?)
– Ajak- és nyelvtorna a testtudatosság/testérzékelés fejlesztéséért és a helyes artikulációért
– A hang helyes artikulációjának rögzítése
– A hang szótagban rögzítése
– A hang szóban rögzítése (szó elején, közepén, végén, esetenként mássalhangzó-kapcsolatban)
– A hang rögzítése mondatban
– A hang rögzítése spontán beszédben

"Jépa, jetek, modojó" 

Betekintés az raccsolók terápiájába

Vannak hangok, amelyek elsajátítása nélkül rendkívül kínos helyzetben találhatják magukat gyermekeink. Ha nem megy a répa, retek, mogyoró, nagy kaland, de ha a „francba!” helyett egy „fhancba!” bukik ki a szájukon, mennyire lesznek hitelesek anyanyelvi környezetben otthon, Magyarországon? Mert szerintem a szitkozódás raccsolva nem hiteles. Osztrák logopédus kollégám például igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az S hang minél előbb meglegyen a gyermek hangzókészletében, hogy a „sájsze”-t rendesen ki tudják mondani, és ne legyen belőle „szájsze”, mert az milyen már. Az megint más kérdés, hogy ki hogyan áll a szitkozódás kérdéséhez, de valljuk be, előbb-utóbb ez a döntés is kicsúszik a kezünkből, és akkor a legjobb, amit remélhetünk, hogy legalább hiteles lesz a gyermekünk.

Melyik R-t tanulják meg gyermekeink német nyelvterületen?

Német nyelvterületen a magyar anyanyelvű gyermek néha bizony előbb sajátítja el az uvuláris (vagyis torokban, nyelvcsappal képzett) R-t, és ad ki tüdőbeteg dinoszauruszokat is megszégyenítő hangokat, mint a nyelvheggyel pörgetett, magyar R-t, illetve tanulja meg lenyelni a szó végén (és lesz a „Péter”-ből „Péta”). Ráadásul az R általában az egyik legutolsó hang, amelyet a gyermek elsajátít, néha csak 5-6 éves kor táján történik meg. És ha van alternatíva, akkor bizony ki is maradhat, hiszen az uvuláris és a lenyelt R képzése sokkal egyszerűbb.

Gyakran keresnek meg édesanyák azzal, hogy szeretnék, ha gyermekük megtanulná a magyar, nyelvheggyel pörgetett R-t, és én csak helyeselni tudok. Ilyenkor fogunk bele az R-terápiába.

Az első és sorsdöntő kérdés a nyelvheggyel pörgetett R szempontjából, hogy milyen hanggal helyettesíti a gyermek: L vagy J?

Ha L, akkor az eset egyszerűbb, mert az L képzésében a nyelv már ott van, ahol lennie kell, a felső fogsor mögött, és jöhet a pörgetés.
Ha J, akkor kicsit bonyolultabb, mert előbb oda kell szoktatni a nyelvet az L helyére, aztán jöhet csak a pörgetés.

Van olyan is, hogy a gyermek már produkálja a torokban képzett német R-t, az a legnehezebb eset. Mert már pörget, csak nem ott, ahol kellene.

Egyik eset sem reménytelen. 

Megtanulható felnőtt korban is?

"Bahátaim, hómaiak" (Brian élete)

A jó hír az, hogy a nyelvheggyel pörgetett R minden korban megtanulható.

Volt már felnőtt esetem is, és rengeteget nevettünk. Felnőttekkel azért egyszerűbb, mert értelemszerűen fejlettebb a testtudatuk, hamarabb megértik, ha elmagyarázom, mit a feladat. Az öt-hatéves gyermeket játékosan próbálom rávezetni a helyes nyelvtartásra, mozdulatra, valamint arra a testérzetre, ami a pörgetéssel jár. Mert az bizony elsőre csiklandós. Ilyenkor is sokat nevetünk, mert fröcsög a nyál és bizsereg a száj.

A pálcikamódszer

Amikor kicsi voltam, nekem is járnom kellett R-terápiára, és a legmaradandóbb emlékem az, hogy egy pálcikát a nyelvem tartva alá megyek hazafelé és a DR-t ismételgetem. Azt hittem, ma már nem használnak pálcikát a terápián, de mint kiderült, a pálcika jó módszer, viszont sok gyermek tart tőle, amit nem is csodálok. Ugyanakkor a nyelv felső fogsor mögött tartása elsőre nehezen megy nekik. Ezért én ropival szoktam kezdeni, és bár könnyen törik, meg idő előtt megeszik, legalább nem félnek tőle, és onnan könnyebb áttérni a pálcikára, ha szükséges.

Egy R-terápia akadálytalan nyelvfejlődés esetén fél év és egy év között eredményes tud lenni.

A nyelvheggyel pörgetett R elsajátítása nem könnyű feladat, ez az a hang, amely a legnagyobb támogatást igényli. Amíg a többi hang esetében hajlamos vagyok több időt adni a gyermekeknek, addig a pörgetésnél ezt 5 éves kortól ezt már nem javaslom. Inkább időben kezdjük el a terápiát, átsegítem a gyermeket a hang, a szótag és a szó szintjén, belekezdünk a mondatszintbe, és a legtöbbször úgy siklunk át a spontán beszédbe, mint kés a vajon. Végül jöhetnek a nyelvtörők, de ezeket már otthoni környezetben szülőkkel is lehet gyakorolni.

Amit jó tudni:

Kik használnak még nyelvheggyel pörgetett R-t? Például a magyar, török, spanyol, olasz, finn, arab és portugál nyelvet beszélők. A német nyelvhasználatban a 19. században még a nyelvheggyel pörgetett R volt a domináns, és csak a 20. századtól terjedt el az uvuláris R használata, de a bajorok között még ma is hallható nyelvheggyel pörgetett R, ahogy az ausztriai Dél-Tirolban és Vorarlbergben is.

A beszéd otthona nem a logopédusnál van – A szülőtréningről

Sok a megkésett beszédfejlődésű gyermek napjainkban (erről egyszer már más összefüggésben itt: Megkésett vagy akadályozott beszédfejlődés?), aminek számos oka lehet, mivel mindegyik gyerek más. 

Egy dolog azonban, ahogy látom, minden esetben közös a megkésett beszédfejlődésű gyermekek életében, és az a technikai eszközök túlságosan is hangsúlyos jelenléte.

Ezért az én legeslegelső javaslatom  a technikai eszközök elhagyása és a nyelvi kommunikáció előtérbe helyezése. Sokan kérdezik ilyenkor, hogy de hát miért? A mai világban szükség van rájuk, mondják. Amit nem is vitatok. De csak az után, hogy a gyermek már megtanult beszélni.

Nézzük csak, miért hátráltatja a beszédfejlődést, ha a gyermek a nap nagy részét technikai eszközök társaságában tölti:

1. A technikai eszközök (okostelefon, tablet) nem kommunikálnak, hiába hívják őket kommunikációs eszközöknek. Ha felteszem nekik a kérdést, hogy mi a kedvenc színed, nem tudnak rá válaszolni. Mert az nem kommunikáció, hogy megnyom a gyerek egy gombot, és arra valamilyen vizuális vagy akusztikus effektet kap válaszként. Ez csak programozott reakció. Ez nem kommunikáció. Nem ösztönzi a gyermeket arra, hogy kifejezze magát, kifejezze az érzéseit, megossza a gondolatait.

2. A filmnézés akkor jó, ha a szülővel együtt történik, és utána beszélgetés követi: mi történt a filmben, mit érzett a gyerek, miközben nézte, stb. Ez esetben közös az élményfeldolgozás, és nincs egyedül hagyva a gyermek a rengeteg, számára sokszor érthetetlen benyomással. A filmnézésből is elég hetente egy-két alkalom. A meseolvasás ugyanis sokkal jobban fejleszti a gyermekek agyát. Amikor az agy csak képzelt mozgásformákkal, képzelt képekkel, képzelt érzékekkel manipulál, ezerszer több neuron dolgozik, mint filmnézés közben. Ha le akarjuk kötni a gyermek figyelmét valamivel, akkor a hangos könyv jó alternatíva: fejleszti a hallás utáni értést, a koncentrációt.

A megkésett beszédfejlődés terápiája nem nagy ördöngösség, alapvetően két axiómája van:
1. Minden gyermek arra vágyik, hogy a szüleivel/nevelőivel játszhasson és beszélgethessen. 

2. Minden gyermek a szüleitől/nevelőitől tanul meg beszélni, nem gépektől.

Ha csak ez a kettő megvalósul, a normális beszédindulásra minden esély adott.

Sokszor azonban már késve érkeznek hozzám a szülők a gyermekekkel, akik 3-4-5 évesen még csak pár szóval kommunikálnak, a kiejtésük nem tiszta, mondatot nem tudnak összerakni. Félénkek, visszahúzódóak, vagy éppen támadóak, agresszívak, mert nem sikerül nyelvileg megfogalmazniuk vágyaikat, akaratukat, érzéseiket. Az óvodában nehezen illeszkednek be, szívesebben játszanak egyedül, és nehezen kezelhetők a csoportos foglalkozásokon.

Nekik segíteni kell; de ha a beszédfejlődés nem akadályozott, akkor ez első körben nem a logopédus feladata. Hanem a szülőé/nevelőé. Én is először a szülőknek szoktam segíteni, és meghívom őket egy szülőtréningre, ahol közösen keressük meg azokat a pontokat a gyermek életében, ahol a szülők segíteni tudják a beszédfejlődését.

A szülőtréning három alappillére:
-- A szülői figyelem: rendszeresen játszani, beszélgetni, olvasni kell a gyermekkel, gyermeknek.
-- Ritulék kialakítsa a gyermek életében: közös étkezések, közös játék, közös esti meseolvasás.
-- Nyelvi mintává válni, amelyet a gyermek követhet: beszéddel kísérni a hétköznapi tevékenységeket, alkalmat adni a gyermeknek a beszédre.

Például: Szülőként gyakran esünk abba a csapdába, hogy hamar kitaláljuk, mit akar a gyermekünk, és attól kezdve a kérdéseink költőivé válnak: „Mit szeretnél enni?” Mielőtt még válaszolhatna, mi már tudjuk is rá a választ, mert ismerjük, vagy mert megmutatja a gyermek. Valójában nem is várunk tőle választ. Ezzel viszont nem is motiváljuk a beszédre. Ha mindig megértjük a pillantását vagy a gesztusát, nincsen miért megszólalnia. Ezért célszerűbb úgy feltenni a kérdést, hogy kénytelen legyen válaszolni, és ne fogadjuk el a rámutatást meg a nyöszörgést. „Mit kérsz inni, teát vagy kakaót?” Válaszként pedig csak ezt a kettőt fogadjuk el, és várjuk meg, hogy kimondja. Nem kell sürgetni, csak türelmesen megvárni.

A szülőtréningen számos ilyen nyelvi stratégiát kipróbálunk a szülőkkel, ezek mind beszédre motiválják a gyermeket. Mivel a nyelvi stratégiákat a szülőknek kell megtanulnia, időre van szükségük ahhoz, hogy otthon is alkalmazni tudják, hiszen a viselkedés megváltoztatása nem megy egyik pillanatról a másikra.

Emellett játékokat is kipróbálunk és könyveket is ajánlok az otthoni beszédfejlődés támogatásához. Kapnak még a szülők egy szkriptet a foglalkozásról emlékeztetőül, valamint egy listát, ahol folyamatosan követhetik a gyermek beszédfejlődését, és kipipálhatják, ami már teljesült.

Általában fél évvel az első találkozás után újabbat javaslok, hogy megnézzük, hol tart a beszédfejlődés, kell-e valamelyik nyelvi területen logopédiai segítség, vagy elég az otthoni szülői támogatás. Én akkor vagyok a legboldogabb, ha szülői segítséggel minden visszazökken a rendes kerékvágásba, mert ez a természetes helye a nyelvelsajátításnak: az otthon.