Teszteljük otthon a beszédészlelést!

Gyerekkoromban imádtam a Mary Poppinst, kívülről tudtam az egész filmet, és Julie Andrewszal énekeltem minden dalt (attól félek, még ma is menne). Azt is, hogy szuperkálifrájdzsilisztikexpiálidósösz (avagy, ahogy ezt rendesen írni kell: supercalifrigilisticexpialidocious). Mivel VHS-en néztem a filmet, a szalag bizony rendesen megkopott, annyit tekertem vissza, hogy „mi vaaaan?”, mire megtanultam a bűvös szót.

A beszédészlelés kialakulása megelőzi a beszédértést, és nagyon fontos mozzanata a nyelvelsajátítás folyamatának, mind az anyanyelv, mind a második nyelv szempontjából. A kisbabák az anyjuk szájáról olvasva tanulnak meg hangokat utánozni, és mielőtt megszólalnának, rengeteg dolgot megtanulnak az anyanyelvről. Megtanulják, hogy hol vannak a határok, megtanulják, milyen hangok követhetik egymást egy szóban, megtanulják a mondatlejtések megkülönböztetését. Aztán eljön a pillanat, amikor nekiállnak halandzsázni. A hangkapcsolatok a szavakban anyanyelvi minta alapján alakulnak, a mondatlejtés kísértetiesen hasonlít a miénkhez – és ez már beszéd. Még nem értelmes, de már alkalmas a kommunikációra. Aztán ha ez jól megy, ha a beszédészlelés zavartalanul fejlődött, akkor a halandzsa nagyon hamar átalakul értelmes beszéddé.

Egy bizonyíték arra, hogy halandzsanyelven is lehet kommunikálni: párbeszéd egy egyéves ikerpár között. (A feliratozást érdemes figyelmen kívül hagyni. Sőt!)

Amikor a gyermek már tud beszélni, onnantól a kettő szétválaszthatatlan, de a második nyelv elsajátításában ismét fontos szerephez jut a beszédészlelés képessége. Az óvodában, az iskola első osztályában megint olyan környezetbe kerül a gyermek, ahol mindenki körülötte érthetetlen nyelven beszél, és neki újra meg kell tanulnia egy nyelvet, amely körülveszi. És ilyenkor a régi stratégiához nyúl vissza: hallgat és figyel. Mint babakorában. Még nincsen fogalma a nyelvről, nem ismeri a szerkezetét, nem ismeri a kategóriáit. Nem úgy tanul tehát, mint mi a nyelvtanfolyamon. Hanem utánzással. Így jut megint kitüntetett szerephez az életében a beszédészlelés.

Ezért nem árt, ha otthon is teszteljük, fejlesztjük ezt a képességet.

1. Suttogott szavak visszamondása

Kb. egy méter/fél méter távolságból suttogunk szavakat a gyermeknek, melyeket vissza kell mondania. Először két-három szótagosakkal próbálkozzunk, az egy szótagos ugyanis nehezebb ezeknél. Próbáljuk meg úgy is, hogy a gyermek vagy becsukja a szemét, vagy a háta mögé állunk, hogy ne lássa a szánkat.

Érdemes kipróbálni a képen látható kísérletet is a madzaggal összekötött konzervdobozokkal. Működik.

2. Hangtalanul artikulált szavak visszamondása

A fentihez hasonló, de most csak artikulálunk, hang nélkül, és ennél a feladatnál szemben kell állnunk vagy ülnünk a gyermekkel. Két szótagos szavakkal kezdjük, aztán jöhetnek a három szótagosak, végül az egy.

3. Exotikus nyelvű gyerekdalok éneklése

A feladat egyszerű, és igen kellemes. Hallgassunk olyan idegen nyelvű gyerekdalokat, amelyek messzi országok nyelvén szólnak, olyan nyelveken, amelyekkel még nem találkozhatott a gyermek, amelyekről még nem lehet tapasztalata. Ezért választottam mintaként afrikai zenét. Próbáljunk meg közösen kihallani belőle szavakat, és aztán együtt énekelhetjük, amikor ismét meghalljuk.

Africa is a beautiful lullaby:
https://www.youtube.com/watch?v=fBYFgOv_3nY

Songs from the Baobab:
https://www.youtube.com/watch?v=CvS3JQ7qGcc

Putumayo African Playground:
https://www.youtube.com/watch?v=GVEGNNg6ifs

 4. Értelmetlen (halandzsa)szavak visszamondása

 Olyan értelmetlenekre gondolok, mint Mary Poppins varázsszava, amely nyilvánvalóan túlságosan hosszú, és elég nehéz is, de biztosan találunk rövidebbeket. Alkothatunk magunktól is, vagy kölcsönözhetünk szavakat egy másik nyelvből, például lapozzuk fel Afrika térképét, ahol olyan településneveket találunk, mint Bulimba, Mombasa, Gamboma, Kinkala, Tamale, Takoradi. Az afrikai nyelvek gyerekbarát nyelvek, könnyű hangzókkal, dallamos mondatlejtéssel.

Hogy mi mindenre nem jók ezek a nyelvtörő mondókák!

Tapasztalatom szerint akkor érnek valamit a nyelvtörő mondókák, ha a gyerekek pontosan értik, amit mondanak. Ennek kibogarászása pedig számtalan kacaj forrása.
Nézzünk néhány példát!

Csóré csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve fent leng,
de a csalán nem tűri, csóré csiga csupasz csápját megcsípi.

A történet igazán nem bonyolult, lefordítva mégis sokkal prózaibban hangzik. Ugyanakkor remek képes történetet lehet készíteni belőle, hogy a gyerekek maguk előtt lássák, amiről beszélnek.

1. A csiga felmászott a csalán tetejére.
2. Elkezdte enni.
3. A szél lengeti a csalánt, és a csiga nem tud rendesen kapaszkodni.

4. A csalán kegyetlen, és megcsípi a szegény csiga egyik fedetlen csápját.

A következő nyelvtörőt egy egész urbánus legenda övezi.

Limpopói Pimpógyökeret szopó Puhapopójú Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó.

Íme a legenda:
„A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökereket-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú Pónilópopó-lopó Pótpápua Puapó.”

A következőn a fiammal hetekig fetrengtünk a nevetéstől, és nyáron mindenhol ezt mesélte, ahol csak megfordultunk a Balatontól kezdve a fővároson át egészen az Alföld keleti határáig.

Potyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó!

Hogy mindenki tisztán lássa: Adott egy koros, régen ugyan szép napokat látott, mára azonban meglehetősen lelakott hölgy. Düledező parasztházban lakik, amelybe nem építettek vécét, ezért a kert végébe jár a dolgát végezni, a pottyantósnak nevezett faházikóba. Történik egyszer, hogy gyomorrontást szenvedvén hasmenést kap. Siet, siet a kert végében álló pottyantósnak nevezett faházikó felé, koránál fogva azonban nem halad valami sebesen. A végzetes balesetet előre jelzi a nadrág fenékrésze felől előtörő, puskaropogásra emlékeztető hang. Végül a baleset is megtörténik, amelynek eredményeképpen apró kakidarabok jelzik a kertben a faházikóhoz vezető utat.

A következő nyelvtörő cselekménysoráért Gogol sírva könyörgött volna.

Roppant bottal koppantottam szöcském csacskán szökkent,
pap nadrágban kappant fogtam, macskám fecskét hökkent.

Ha jól értem: Túlméretezett fadorongommal a földre vágtam, mire első számú háziállatom, a szöcske nagyot ugrott. Aztán előttem is érthetetlen oknál fogva magamra húztam a pap nadrágját, és elmentem herélt kakast fogni. Amikor hazaértem, második számú háziállatom, a macska úgy megdöbbent, hogy egy fecske esett ki a nyitott szájából. Hm.

Ezt a nyelvtörőt gyerekkoromban magam is rengeteget elemeztem. Ekkor tettem szert arra a tapasztalatra, hogy csak azt tudom rendesen elmondani, amit értek is.

E tettetett tettet te tetted, tehát e te tetted tettetett tettnek a tettese te vagy.

Tehát: Mivel te követted el a nevezetes bűncselekményt, ráadásul úgy, hogy mindenkit jól átvertél közben, ezért ennek az általad elkövetett, álnoki bűncselekménynek bizony te, és egyedül csakis te vagy az elkövetője.

A következő nyelvtörőt egyetlen tömör mondatban össze lehet foglalni.

Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot.

Két apró termetű pocok bunyózik. Ennyi!

Nyelvtörők még itt:

http://mondokatar.blogspot.co.at/2008/11/nyelvtrk.html

http://velvet.hu/trend/2013/12/22/melyik_a_legnehezebb_magyar_nyelvtoro/

Ha valakinek kedve van további nyelvtörőket magyarázni, gyerekekkel közösen elmesélni, lerajzolni, írjon nekem kommentben, vagy a fb-on, boldogan összeállítok belőlük egy újabb posztot.

A mindennapi talpi információszerzés és az Érzékek Utcája

Talpunk elképesztő mennyiségű információt képes felvenni, ha hagyjuk, hogy letapogasson. Felnőttként sokkal kevesebbet járunk mezítláb, mint gyerekként tettük. Gyerekeink mezítlábazására ma már jobban odafigyelünk, nehogy lúdtalpa legyen, vagy bokasüllyedése, de nem csak emiatt jó, ha mezítláb járnak.

A talpon keresztül kapott információk egészen új idegpályákat tudnak összekapcsolni, és ez által még a felnőtt agy is képes a fejlődésre, hát még a gyerekeké! Minél több felülettel találkozik a talpunk, annál több impulzust kap, annál jobban dolgoztatja az agyat. A lebetonozott városok és az állandó cipőben járás azonban megakadályoz bennünket a mindennapi talpi információszerzésben, tehát le a cipőkkel meg a zoknikkal, és ha nincs a közelben egy mező vagy kavicsos tengerpart, készítsük el a talpunknak az Érzékek Utcáját.

Érzékek Utcája (Hugo Kükelhaus: Fußfeld)

Nagy méretű és magas falú tálcákba különböző anyagokat töltünk, majd a gyerekeket egymás után mezítláb végigvezetjük rajta. A gyerekek csukott szemmel lépnek egyik tálcából a másikba, ahol mindig elidőznek egy kicsit, és a talpukkal érzett információkat nyelvileg is megerősítik. Ha tudják, azt is megmondhatják, hogy éppen mi az az anyag, amelyre/amelybe rá- vagy beleléptek.

A tálcák tartalma Kükelhaus nyomán:

vattagolyók
száraz falevelek
szivacsos törlőkendő (pl. vileda wettex)
száraztészta (fussili)
szivacs (kb. 6 darab)
alufólia

selyempapír (kb. 6 ív)

ugrókötelek (kb. 3 darab)
műfű
gesztenyék
nagyobb szőrmedarab
fakéreg

hullámpapír

borotvahab

víz

Legalább hat-nyolcféle tálcát érdemes összeállítanunk, az utolsó előtti a borotvahab, az utolsó a víz. Ha nem sikerül a fenti alapanyagokat beszerezni, természetesen helyettesíthetjük hasonlókkal.

Kérdezzük a gyerekeket, hogy milyen a felület, amelyre/amelybe léptek:

-- hideg, meleg, langyos
-- érdes, lágy, sima, rücskös
-- csúszik, tapad
-- csiklandoz, simogat, szúr

A bőrön keresztül szerzett információk segítenek a gyereknek abban, hogy megtanulják érzelmeit megérteni és kifejezni, hogy képes legyenek megbízni másokban; ezen kívül fejleszti az intelligenciát és a mozgáskoordinációt is.

Eric Carle és a fonológiai tudatosság

Volt már „Mikulásch”, és most itt a „Farschang”. Iskola és leckeírás után nem szívesen ültetem le a gyereket még egyszer az asztalhoz, hogy gyakoroljuk a magyar helyesírást. Inkább nyúlok a Scrabble után, és lenyomunk egy partit, amelynek nyomán (és megengedő anyai szívemnek köszönhetően) új magyar szavak is keletkeznek, olyanok, mint a féltyúk, a szöszboly, a póklakat és a szójabetű. Egy korábbi posztomban arról írtam, hogy mennyivel többet ér az asztalnálülős-tollbamondós variációnál a fonológiai tudatosság játékos fejlesztése, amely fogalmon lassan annyit lovagolok, hogy félve írom le újra. Pedig ez a kulcsa a helyesírásnak, amire később felépíthetők majd a szabályok is, ezért a legelején igenis a fonológiai tudatosság kialakítása a cél.

Fonológiai tudatosság: a szavak belső szerkezetének felismerése, a szavak szótagokra és hangokra való szétbontása, aztán összerakása és kreatív használata. A különböző szintek fejlődése, egymásutánisága nyelvenként különböző, például az angolban a legkorábbi fonológiai képesség a rímtalálás, a magyarban ez később fejlődik ki. A posztom végén részletesen leírom a szinteket, de most lecövekelek a rímeknél.

Már egészen korán el lehet kezdeni a rímekkel való ismerkedést, nem is írok korhatárt, mert nagyjából a születés utáni első naptól van értelme verseket olvasni, és hozzá ritmusra ringatni, nagyon jók erre a különböző ringató foglalkozások. Az óvodában én már a legkisebbekkel elkezdem a szótagtapsolást és szótagugrálást, minden magyarázat nélkül természetesen, egyszerűen megmutatom, velük ugrálom, velük tapsolom, és ők utánoznak engem. Van, aki már négyévesen ráérez, és van, akinek még iskola előtt sem megy.

A foglalkozások elején bemelegítésként mindig felolvasok egy könyvet, a képeket azonban csak később mutatom meg hozzá, vagy a végén, vagy szakaszonként. Mert vannak könyvek, amelyeket jó, ha a gyerek lapoz, ilyenek a böngészők és a szöveg nélküli képes könyvek. Aztán vannak könyvek, amelyeket mi lapozunk és olvasunk fel, de a gyerek tempójában, hadd időzzön el a képeknél ott, ahol akar, ilyenek a képes történetek. És vannak könyvek, amelyeket jobb, ha előbb mi olvasunk fel, és csak utána adjuk a gyerek kezébe nézegetni, ilyenek a rímes mesék és történetek.

Ha nem látják a képet, a gyerekek csak a fülükre hagyatkoznak a megértésben, majd miután megnézték a képeket is, már képesek elismételni a történetet a saját szavaikkal és a saját értelmezésükben. Fontosnak tartom a képek nélküli felolvasást, mert így én is nyugodtan tudom hangsúlyozni azt, amit szeretnék, anélkül hogy türelmetlen (és rendkívül maszatos!) kis kezek tépnék a lapokat, hogy lapozzak már.

Nagyon szeretem Eric Carle könyveit, főként a mackósakat: a Kismackót (Baby bear, Kleiner Bär), a Barna medvét (Brown bear, Brauner Bär) és a Jeges medvét (Polar bear, Lieber Eisbär). Sajnos magyarul ezek még nem jelentek meg, de ez nem nagy baj, legtöbbször úgyis angolul olvasom fel először, ahol a rímek elviszik a hátukon az egész történetet. Ilyenkor látom a kis arcokon, hogy ugyan egy kukkot sem értenek belőle, mégis lenyűgözve hallgatják a mesét, amelyben sokkal jobban érvényesül a rím, a ritmus és a dallam, mint mondjuk a németben. (Alig várom, hogy magyarul is megjelenjen, és csak szurkolni tudok, hogy a kiadó tehetséges költőt válasszon a fordításra.)

Álljon itt egy példa arra, hogy miért nyúlok szívesebben az angol kiadás után:

„Lieber Eisbär, hör gut zu! Sag mir, Eisbär, was hörst du?
Ich hör, wie ganz laut und wild, irgendwo ein Löwe brüllt.”

„Polar Bear, Polar Bear, what do you hear?

I hear a lion roaring in my ear.”

A rímes szövegek felolvasása akkor működik jól, ha eleve kettéválasztjuk a teret: szemben ülök le a gyerekekkel, ők a földön, én egy kis széken. Így nem akkora a kísértés, hogy a képeket nézegessék, nyugodtan tudnak a fülükre hagyatkozni. A rímes szöveg ritmusát második, harmadik felolvasásra tapssal vagy lábdobogással követjük, ilyenkor egy-két gyerek már pár szót felismer és velem ismétel. A végén pedig, az utolsó felolvasásnál bal kézzel feltartom a könyvet, és jobb kézzel lapozva/mutogatva képekkel is kísérem a szöveget. Az angol (idegen) nyelvű felolvasásból is sokat megértenek a gyerekek anélkül, hogy értenék a szavak jelentését:

• felismerik az ismétlődő nyelvi szekvenciákat (looking at me)
• hallják a rímeket (see – me; hear – ear)
• érzik a ritmust
• a nyelvi melódiából megértik a feszültséget (mi jön vajon következőnek?)

Az anyanyelvű vagy a második nyelvű (jelen esetben német) felolvasásból aztán hozzájön még ehhez a lexikális tudás és a szövegszintű megértés:

• színek (rot, blau, braun)
• állatok (Bär, Ente, Pferd)

• hangok (brüllt, trompetiert)

• mozgások (rennt, fliegt, stolziert)

• a sorrendiség

És ígértem még a fonológiai tudatosság elsajátításának szintjeit, ami a magyar nyelvben a következőképpen néz ki:

(1) szótagszintézis (a magyar nyelv ritmusa megkönnyíti a gyerekeknek a szótagolást, már 3 éves korban képesek lehetnek szótagot tapsolni)
(2) szótagelhagyás (pl. a toldalékleválasztás)
(3) hangizolálás (pl. hol hallja a gyerek az adott hangot: szó elején, közepén, végén)
(4) kezdő hangcsoport-leválasztás (a szó első hangját leválasztani)

(5) hangszegmentálás (egy szóban a hangokat megszámolni, FONTOS: nem a betűket!)
(6) hangszintézis (betűkből szavakat kirakni hallás alapján, ld. Scrabble)
(7) rímkeresés (felismerni a rímpárokat)
(8) hanghosszúság-megnevezés (hosszú-rövid magánhangzó és mássalhangzó megkülönböztetése)
(9) hangmanipuláció (pl. visszafelé elmondani a szavakat)

Tapasztalatom szerint az első négy szintet elérhetik nagycsoportos korra a magyar anyanyelvű gyerekek, de az általános az első két szint, a szótagok felismerésének képessége óvodás korban; a többi szintet kisiskoláskorban érik el az olvasás- és írástanulással egy időben.

Az angolban a legkorábban a rímképzést sajátítják el a gyerekek (3 éves korban), majd a mondatokban a szavak szegmentálásának, ezután a szótagok szegmentálásának és szintézisének a képességét. Ezt követi a szótag szintjén először a szótag kezdőhangjának és végződésének (a rímnek) a leválasztása (4-5 éves korban), majd beszédhangokra bontása. Az angol és az amerikai oktatásban már 5 éves kortól elkezdik a gyerekeknek az ábécét tanítani.

A német nyelvre vonatkozó részletes összehasonlító kutatás erről a témáról még nem készült, de annyi bizonyosan megállapítható, hogy a szótagfelismerés az első ott is, a rímfelismerés a második, és a hangfelismerés a harmadik. Iskolás kor előtt a szótag és rímfelismerés képességével sok gyerek rendelkezik már, a hangok felismerése azonban csak az iskoláskorban általános. A további műveletek pedig, mint a szegmentálás (szétszedés), szintetizálás (összerakás) és manipuláció (kreatív használat), csak iskoláskorban az olvasás és írás tanulásával egy időben alakulnak ki.

Tipp a végére: egy finom mozgást fejlesztő, kreatív feladat Eric Carle mackós könyveihez. Mivel Carle, aki a képek alkotásáért felelős (nem a szövegért), kollázsokkal dolgozott, ráadásul papírból, ezért adja magát, hogy a gyerekekkel utánacsináljuk:

http://www.littlerunningteacher.com/eric-carle-collage-in-brown-bear-brown-bear/

Megkésett vagy akadályozott beszédfejlődés? Terápia vagy szülőtréning?

Nem szeretem a vicceket, de van egy régi kedvencem, amikor a grófcsemete szülei azért aggódnak, hogy hiába hat éves már a kis miniarisztokrata, még mindig nem beszél. Éppen elkönyvelik magukban a megváltoztathatatlant, amikor egyik nap reggeli közben váratlanul megszólal a grófcsemete: „Édesanyám, ez a tojás büdös.” Mire az anyja nem győz csodálkozni: „Hát mégis beszélsz, drága fiam? De hát miért nem szólaltál meg eddig?” Meg is kapja a választ: „Azért, édesanyám, mert eddig nem volt büdös a tojás.”

A következtetés, amely szerint akkor szólal meg a gyerek, ha van mondanivalója, nyilván egyfajta leegyszerűsítése a történetnek, de sok igazság van benne. A legnagyobb az, hogy a kommunikációnak is, meg a nyelvelsajátításnak is része a csend. A csend nem csak a semmit jelenti. Az esetek többségében a csend annak a jele, hogy valami valahol máshol zajlik, nem a hangzó beszédben. Vannak kisgyerekek, akik már akkor gagyognak és „beszéddel” kommunikálnak, amikor még járni is alig tudnak; vannak gyerekek, akik tankönyv szerint produkálják a fejlődési szakaszokat; és vannak gyerekek, akik később szólalnak meg, csak akkor, amikor már összeállt a fejükben, aminek össze kellett állnia a nyelvhasználathoz, a hangprodukciótól kezdve a ragozáson át egészen a mondatépítésig. 

El kell fogadnunk, hogy ha mi különbözőek vagyunk, miért lennének mások a gyerekeink? A tankönyvekben álló fejlődési szakaszok nem kőbe vésett törvények, és az eltérés sem mindig csak hetekben és hónapokban mérhető, bizony belefér néha az egy év is. Ezért fontos szülői feladat a gyerek állandó megfigyelése, és mindig a saját fejlődési tempójához mérten. Ha félévvel vagy egy évvel később kezdett el megfordulni, felülni és négykézlábazni, akkor nagyon valószínű, hogy beszélni is félévvel vagy egy évvel később kezd el majd. Ha a fejlődése minden szakaszon átmegy, amin át kell mennie, és nem marad el egyik terület sem látványosan a többitől, akkor ez a lassú tempó iskoláskorra fejlesztéssel általában behozható. De fel kell készülni arra, hogy a gyerek egész habitusához hozzátartozik a lassabb tempó, és folyamatos figyelmet és támogatást igényel majd a gyerek egész fejlődése során. Ha azonban egy-egy fejlődési szakasz kimarad, vagy az egyik terület fejlődése látványosan elmarad a többitől, akkor számolni kell nyelvfejlődési zavarral (más néven akadályozott nyelvfejlődéssel) is. Ennek pedig számos oka lehet, ennek felméréséhez és diagnosztizálásához mindenképpen szakember segítségét kell kérni.

Vannak azonban fogódzók, melyek segítenek a szülőknek a későn beszélni kezdő gyerekek nyelvfejlődését otthon felmérni, hogy el lehessen dönteni: szakemberhez kell fordulni, vagy türelemmel ki kell várni a beszéd elindulását. 

1. Működik-e a kommunikáció más csatornákon?

Kezdeményez-e kommunikációt? Odahoz-e például egy könyvet, és az orrunk alá dugja?

2. Kialakult-e már a szimbolikus gondolkodás, játszik-e a gyerek szerepjátékot, vagyis csinál-e úgy, „mintha”? Mintha inna, vagy enne valamit, mintha etetné a babáját, mintha szerelné az autóját. A nyelv hangsorhoz rendelt jelentésen alapul, ezért a nyelvértéséhez, valamint a nyelvprodukcióhoz elengedhetetlen a szimbolikus gondolkodás megléte: a dolognak nem kell jelen lennie ahhoz, hogy utaljunk rá. Kimondjuk, hogy szék, és nem kell széknek ott lennie ahhoz, hogy megértsük, mert egyszer már láttuk, amikor kimondtuk, és attól fogva értjük, hogy mi az a szék, és ennek megfelelően használni is tudjuk a szót. A babát nem kell igazi étellel összemaszatolni és a kisautót sem kell kalapáccsal szétverni ahhoz, hogy játsszunk, elég úgy csinálni, mintha etetnénk, és mintha szerelnénk. A kisgyerekek játék közben sajátítják el ezt a gondolkodásmódot, és ez fontos alapja a nyelvelsajátításnak is.

3. Felveszi-e a szemkontaktust, amikor beszélnek hozzá, vagy amikor ő akar valamit közölni? A szemkontaktus felvétele a kommunikáció első lépése. Az első „Gyere, játssz a kisautómmal!” felszólítás úgy zajlik, hogy a gyermek elénk tolja a kisautót, ránk néz, aztán a kisautóra, és megint ránk. Ha én ekkor szintén a kisautóra nézek, majd a gyermekre, és kimondom a szót, hogy „autó”, a gyermek ezt a szót összekapcsolja a fogalommal, mert a tekintet elmondta már neki, hogy a kettő összetartozik. A kommunikáció tekintet nélkül tehát el sem tud kezdődni.

4. Mennyire fejlett a nyelvértése: érti-e a körülötte zajló és a hozzá intézett beszédet?
A nyelvelsajátítás két szinten zajlik: értjük a nyelvet és beszéljük a nyelvet. Ehhez megfelelően épül fel az agyi központja is a nyelvnek, kettő van ugyanis belőle, az egyik a nyelvértésért felel (Wernicke központ), emellett helyezkednek el az érzékelés területei, a másik a beszédért felel (Brocka központ), emellett helyezkednek el a mozgás területei. Nyelvértés működhet beszéd nélkül, de a beszéd nem tud beindulni a nyelvértés nélkül. Ezért nagyon fontos megfigyelni gyermekünk nyelvértését, a legegyszerűbb ezt is játék közben. Például kérjünk tőle dolgokat: piros kockát, nagy macit, kék vonatot etc.

5. Milyen a mozgása, mennyire ügyes a kezével? Mennyire megbízható az érzékelése? Rendben van-e a látása, a hallása, az ízlelése, a szaglása, zavarja-e az érintés? Mennyire biztos az egyensúlya?

A kapcsolat a mozgásért és az érzékelésért felelős agyi területek, valamint a nyelvi központok között döntő fontosságú a nyelvfejlődés szempontjából, a mozgás és az érzékelés fejlettségének lemaradása akadályozza ugyanis a nyelv fejlődését is. A logopédiai munkában elengedhetetlen a kettő összekapcsolása, és a feladatlapos fejlesztés mellett rendszeresen be kell építeni a mozgásos, valamint szenzoros (érzékeken alapuló) játékokat is a nyelvi fejlesztésbe.

A statisztikák szerint a kétévesek 10%-a későn kezd el beszélni. A gyermekek egyharmada magától behozza ezt a lemaradást (Late Bloomer), másik harmada azért késik, mert egy-egy nyelvi terület érintett a nyelvfejlődési zavarban, harmadik harmada azért késik, mert a gyermek egész nyelvfejlődése akadályozott. Utóbbi kettő esetében logopédiai és talán mozgásterápiák is szükségesek. 
A „későn virágzók” esetében sem az a legoptimálisabb megoldás, ha megnyugodva hátradőlünk, ugyanakkor nem kell feltétlenül terápiával sem terhelni a maga tempójában fejlődő gyermeket. A legtöbbjük a beszéd késése miatt amúgy is visszahúzódó, zárkózottabb a társainál. A legjobb, amit szülőként tehetünk, ha mi magunk segítjük és támogatjuk gyermekünk nyelvi fejlődését. Ezért szoktam ilyen esetben szülőtanácsadást és szülőtréninget felajánlani a későn beszélő gyermekek szüleinek és nagyszüleinek (attól függően, ki van vele otthon). Egy szülőtréning keretében felkészítem a szülőket a nyelvi fejlődést támogató nyelvi stratégiákra és játékokra, melyeket könnyen be lehet iktatni a gyermek mindennapjába, hétköznapi rutinjába, és amivel észrevétlenül, ám rendkívül hatékonyan lehet segíteni a kis „későn virágzók” beszédfejlődését. 

Az érintés hatalma

Legújabban hátmasszázzsal kezdjük a nyelvfejlesztő foglalkozásokat az oviban, és a gyerekek nagyon szeretik. Néhányukat felfrissíti, másokat ellazítja, de mindenképpen felkészíti őket a foglalkozásra. Ráadásul számomra kifejezetten informatív, ahogyan a gyerekek az érintésre reagálnak, sokat elárul a természetükről, az otthoni légkörről, amelyben növekednek, a szociális és érzelmi hálójukról. Vannak, akik végigkacagják a masszázst, mert csiklandós, és szokatlan nekik ez az érzés. Vannak, akik már az első érintést ijedten elutasítják, és inkább csak nézik a többieket. A többségüknek viszont jólesik, és egymás hátán is szívesen eljátsszák az történeteket.

A testséma-érzékelés fejlesztése óvodáskorban azért kiemelten fontos, mert ebben a korban fejlődik ki a gyerekek én-tudata, ilyenkor tanulják meg a gyerekek testrészeiket megnevezni, amellyel egy időben az is tudatosul bennük, hogy ezek a testrészek hozzájuk tartoznak, és így szép lassan kialakítanak egy képet a saját testükről. Ha ez elmarad, vagy bizonytalan marad, az később az iskolában több területen is problémát okozhat a tanulásban.

A történetmasszázs szórakoztató és játékos fejlesztése a testséma-érzékelésnek. Nagyon hasonló a háton való rajzoláshoz, ahol a gyerekek a két legdominánsabb érzékszervüket iktatják ki, a szemüket és a fülüket, és csak a tapintás útján működő érzékelésükre hagyatkoznak. A történetmasszázsok abban különböznek ettől, hogy ezúttal a fülükre is szükségük van, mert a hallás utáni beszédértést kötik össze a testérzékeléssel, és a két terület ilyenkor egymást erősíti.

Gyakori és mindennapi tapasztalat, hogy a nyelvi megértést képekkel segítjük, hiszen világunk vizuális ingerekkel teli, arra viszont ritkábban gondolunk, hogy más érzékszervek is igénybe vehetők a megértés megerősítéséhez: a szaglás, a tapintás, a hallás és a mozgás.

Játék a testséma-érzékelés fejlesztéséhez: Esőmasszázs

A gyerekekkel egymás háta mögé ülünk, mintha csak vonatkoznánk (ha többen játsszuk, mindig körben ülünk, hogy jól lássák a gyerekek, mit csinálok, mert engem utánoznak). Elkezdek mesélni, és kézmozgással követem az eseményeket. Az alábbi történet szabadon variálható, kiegészíthető, meghúzható.

Képzeld el, hogy egy mezőn ülsz.
(A gyerekek lehunyhatják a szemüket, ha akarják.)

Nyár van, és süt a nap. (Összedörzsöljük a tenyerünket, hogy meleg legyen, és az előttünk ülő gyerek hátára helyezzük.)

A nap sugarai melegítik a hátadat. Egyszer csak jön egy felhő, és eltakarja a napot. (Tenyerünkkel oldalirányban finoman végigsimítjuk a hátat.)

Cseperegni kezd az eső. (Két ujjunkkal finoman kopogni kezdünk a háton.)
Csepereg az eső, kipp-kopp, csipp-csepp, dibb-dobb… (Itt választhatunk olyan hangokat, amelyeknek az artikulációját amúgy is fejleszteni akarjuk.)
Az eső egyre erősebben esik. (Mind a tíz ujjunkkal kopogunk a háton, kicsit erősebben, mint addig, de csak annyira, hogy ne legyen kényelmetlen a gyereknek. Ha erősnek érzi, inkább gyorsítsunk a kopogáson, semmint erősítsünk.)

Hirtelen villámlik és dörög az ég. (Ujjunkkal villámot rajzolunk a hátra és szétnyitott tenyérrel finoman rácsapunk.)
Viharos szél söpör át a mezőn. (Tenyerünkkel oldalirányban lendületesen végigsimítjuk a hátat.)
És tovább esik. A hegyről megduzzadt patakok zubognak lefelé. (Tenyerünkkel hullámos mozgással fentről lefelé végigsimítjuk lendületesen a hátat.)
És tovább esik. Lassan alábbhagy az eső, és már csak csepereg. (Már csak két ujjal kopogunk a háton.)

A felhők elvonulnak. (Tenyerünkkel oldalirányban finoman végigsimítjuk a hátat.)
És a felhők mögül felbukkan a nap. Sugarai megint melengetik a hátunkat. (Összedörzsöljük a tenyerünket, hogy meleg legyen, és a hátra helyezzük.)

Lassan mi is szedelőzködünk, és hazamegyünk. (Végezetül fentről lefelé végigsimítjuk a hátat, mintha egy táblát törölnénk le, és kijelentjük, hogy vége.)

Környezettudatosság és logopédia

 Úgy látom, az elkötelezett pedagógusok és logopédusok a legnagyobb szemétfelhasználók a világon. Aminek szerintem két oka van, az egyik a környezetvédelem tárgykörébe tartozik, a másik a pedagógiáéba. Először is, a szemét mindig kéznél van, elképesztő mennyiségben termelődik, és nem kerül semmibe az újrafelhasználása. Másodszor rendkívüli a vonzereje, mert kreatív tevékenységre hív, munka van a feldolgozással, és a végén remek játékok kerülnek ki a kezünk közül. Kívánhat ennél többet egy gyerekekkel foglalkozó pedagógus? Jómagam egészen másképp nézek a szemétre, amióta logopédiával foglalkozom. A tojásos dobozok és a tejes dobozok egy részét akkurátusan félrerakom, nem megy mind a szelektív szemétbe. Ha az amazontól csomag érkezik, legelőször a dobozon akad meg a szemem, vajon mit lehet majd ebből barkácsolni? És hát itt vannak a kávékapszulák! Sajnos annak idején nem jól választottunk, mert a Nescafé Dolce Gusto kapszulái korántsem olyan izgalmasak, mint a Nestlé Nespresso kapszulái. Karácsonykor barátnőmnél megláttam egy (nagy!) zacskó kidobásra/recyclingra ítélt Nespresso kapszulát, és azonnal lecsaptam rá (nem mintha lett volna rivális a közelemben). Mielőtt barátnőm aggódva rákérdezhetett volna, hogy ugye nem újralefőzni akarom az egészet, mert tönkrementünk, sebtiben elmondtam neki, hogy mire készülök: felnyitom őket, kimosom, és a színes kis kupakokkal játszani fogunk.

Ötletek a szemét kreatív felhasználására otthon és pedagógiai/logopédiai foglalkozásokon:

Tejes doboz
A négyzetes hasáb alakú tejes doboz újrafelhasználásának egyik kreatív ötletével a Gyereketetőn találkoztam először (http://gyereketeto.hu/?s=tejes+doboz), mire én is gyorsan elkészítettem a sajátomat, és kipróbáltam kisiskolásokkal a gyakorlaton. 

A gyerekek imádták, és azonnal elhitték, hogy ez egy varázsdoboz, ahová ha bedobják a képet, a gép megfordítja (WOW!), és kapnak egy névelőt, amelyhez megkereshetik a következő képet. A kétoldalas kártyák rengeteg területen alkothatnak párokat: szó és kép, összetett szó két tagja, szó és névelője (nyelvtanításnál), rímek és a többi. Könnyített esetben egy kártya két oldala összetartozik, nehezített esetben pedig láncot kell alkotni a képekből: bedob, megfordít, megkeresi a hozzátartozót, majd ezt dobja be és a többi.

Tojásos doboz

Azon túl, hogy a tojásos dobozok remek felületet kínálnak különböző dolgok szortírozásához (gyöngyöket színek szerint, mazsolát mennyiség szerint etc.), rengeteg állatot és egyebet lehet készíteni a szétnyirbált dobozdarabokból (ld. a Krokotak oldalán: http://krokotak.com/?s=eggs). A kedvencem a pók, mert annyira életszerű, hogy még tojásos doboz formájában is megborzongat.

Kávékapszulák

A különböző színű kapszulákat szintén sokoldalúan fel lehet használni. Rengeteg újrafelhasználási ötlet kering az interneten, ékszerektől kezdve karácsonyfadíszekig. Ezekhez általában először ki kell lapítani a kapszulákat, ami önmagában kiváló stresszoldó kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Én azonban kapszulaformában szoktam különféle logopédiai játékokhoz használni őket.

1. Lehet velük házi Nanu játékot készíteni a vizuális memória fejlesztéséhez: a különböző színű kupakokkal lefedni az előzőleg méretre elkészített képeket (amelyek például innen is letölthetők: http://madoo.net/thema/nanu/). De azt is játszottam már az ovisaimmal, hogy fogtunk egy nagyalakú böngészőt (vagy bármilyen más képeskönyvet), és egyszerűen ráraktam a képekre a kapszulákat, nekik meg ki kellett találniuk, hogy mit takartam le velük. A vizuális memória fejlesztése mellett rögtön lehet gyakorolni a kérdő mondat szerkezetét is (például idegennyelv-tanításban), ha átadjuk a gyereknek a letakarás és kérdezés feladatát („Mi van a piros alatt?”). 

2. Hangdifferenciáláshoz ugyancsak kiválóan felhasználhatók a színes kapszulák. A hangdifferenciálás minden artikulációs fejlesztés első lépése, ezért otthon is érdemes tesztelgetni az óvodás korú gyerekeket: hallja-e vajon a különbséget a között, hogy sár – szár? Ilyenkor megint képeket teszek az asztalra csupa olyan szóval, amely a megkülönböztetésre szánt hangokat tartalmazza, én hangosan kimondom a szavakat, a gyereknek meg az a feladata, hogy azokat a képeket fedje le a kapszulákkal, amelyekben az S-t hallja.

3. Szerialitás fejlesztéséhez, vagyis az események sorrendbe rakásához is gyakran használom a kapszulákat egy képtörténet darabjaival együtt: miközben a történetet mesélem, a gyerek sorban társítja hozzá a képeket, és mindig letakarja belőle azt, amelyikről éppen szó van. A végén meg lehet az egészet fejelni azzal, hogy emlékezetből a helyes sorrendben leemeli a különböző színű kapszulákat az eseményképekről, és közben újra elmondja a történetet, ezúttal a saját szavaival.

Már ennyiből is látszik, hogy a lehetőségek kimeríthetetlenek, csak a fantázia szabhat határt a kávékapszulák felhasználásának. Nem kell ugyanis mást tennünk, hogy egy gyerek érdeklődését a játék iránt felkeltsük, mint kiborítani a szőnyegre egy csomó csillogó, színes kapszulát, mire máris ott terem, kézbe veszi őket, rakosgatja, nézegeti, és kezdődhet is a játék.