2018. március 11., vasárnap


Kétnyelvűség és beszédindítás – mikor van rá szükség?


A beszédindítás az anyanyelvi beszéd elindulásának terápiájára vonatkozik, és megkésett beszédfejlődésű gyermekek esetében alkalmazzák (megkésett beszédfejlődésről írtam már itt és itt). Kétnyelvű családokban mindkét anyanyelv bevonható a terápiába, illetve mindegy, melyik nyelven végzi a logopédus a terápiát.


 A második nyelv elindulásához azonban nincsen szükség terápiaszerű beszédindításra, és erről azért akarok bővebben írni, mert a Bécsbe költöző családok sokszor tanácstalanok, mitévők legyenek, amikor az óvodai dolgozók kétségbe ejtik őket, hogy gyermekük nem beszél még németül, vagy nem azon a szinten, amelyen ők azt elvárják. Az óvodámban, amelyet 98%-ban külföldi gyerekek látogatnak, rengetek ilyen esettel találkozom, és mindig részvéttel figyelem a szülőket, akiknek nagyon nehéz eldönteni, kinek is higgyenek a különböző vélemények kereszttüzében.

Ezzel a poszttal szeretnék pár fontos szempontra rávilágítani.

A második nyelven való beszéd elindulása


Második nyelven mindig később indul el a beszéd, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből, és ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert itt Ausztriában hajlamosak a pedagógusok logopédushoz küldeni a külföldi gyereket, ha még nem beszél németül, mert biztosan baja van neki.
Ha egy magyar nyelven már beszélő kisgyerek nem beszél még németül, akkor a tennivalót nem a beszédindítás és a logopédiai terápia jelenti, hanem a türelmes várakozás.
A második nyelvelsajátítás folyamatának megvan a maga természetes tempója, amelyet támogatni lehet, siettetni viszont nem, mert azzal csak árthatunk. Ezt az osztrák pedagógusoknak sajnos kevés hányada érti csak meg, és a legtöbben hülyébbnél hülyébb tanácsokkal látják el a szülőket, a prímet ezek közül a „beszéljenek otthon németül a gyerekkel” viszi. Én soha, semmilyen körülmények között nem javasolom szülőknek, hogy otthon németül kommunikáljanak gyermekükkel, sőt, kifejezetten ellene vagyok. Mert egyrészt úgysem elég ahhoz, hogy megtanuljon németül, másrészt a gyermek nem fogja érteni, hogy miért történik vele mindez, illetve olyan terhet rak rá a megfelelési kényszerrel a szülő, ami csak további problémákat gerjeszt.
Rendszeresen megtörténik iskolai felvételi beszélgetésen, hogy az első osztály helyett előkészítő osztályba (Vorschulklasse) küldik a gyermeket, aki még nem beszél németül, noha amúgy teljesen érett az iskolára. Egy nem akadályozott fejlődésű gyermek átlag fél év alatt elsajátítja a második nyelv legelemibb részeit, vagyis megérti a feladatokat, valamint meg tudja értetni magát, kommunikálni tudja a legfontosabb szükségleteit, és meg tudja osztani a legfontosabb élményeit. Az első félév pedig csendben telik, mert a gyermek megfigyel, gyűjt, raktároz és feldolgoz, ehhez pedig nincsen szüksége feltétlenül a beszédre. Ha szeptemberben kezd, akkor februárban már képes egyszerű mondatokban kommunikálni a második nyelven. Ettől normál esetben pár hónapos eltérés lehetséges. De van a csoportomban egy kisfiú, aki két évig ült csendben a fenekén, és figyelt, egy hónapja kezdett németül beszélni, és nagyjából hibátlan mondatokat produkál.
Annál a gyermeknél tehát, akinek az idegrendszeri, mozgásszervi és anyanyelvi fejlődése nem akadályozott, a német beszéd hiánya nem akadálya az első osztályba lépésnek. Ehhez szülőként ragaszkodhatunk akkor is, ha a felvételi beszélgetés eredménye alapján előkésztő osztályt javasolnak. Ebben az esetben érdemes az igazgatóhoz fordulni, és ha vele sem boldogulunk, nyugodtan kereshetünk másik iskolát, ahol nem probléma, ha a gyermek az első osztály első évében sajátítja el a nyelvet.
Akadályozott fejlődésű gyermek esetében a második nyelv elsajátításának folyamata ugyanúgy lelassul, mint az anyanyelv-elsajátításé. De ha az anyanyelvén már megtanult beszélni a gyermek, akkor egészen bizonyos, hogy képes lesz elsajátítani egy második nyelvet is akár önállóan, akár segítséggel – a maga tempójában. Az ő esetükben az előkészítő osztály mindenképpen előnyt jelent, mert van egy kerek évük megszokni az új környezetet, az új nyelvet és az új kihívásokat.

Az anyanyelven való beszéd elindulása


Megkésett beszédfejlődésről akkor beszélünk, ha egy gyermek három éves korát betöltve még nem kommunikál az anyanyelvén. Érdemes azonban már korábban is szakemberhez fordulni, ha azt látjuk, hogy a gyermek ugyan kommunikál, csak éppen nem nyelvi eszközökkel (hanem gesztusokkal, mimikával, hangadással), aki el tudja dönteni, hogy a gyermek kommunikációja érett-e már a beszédre, és hogy mi lehet a beszéd késésének oka.

1. Ha az okok a legszorosabb környezetben keresendők, a technikai eszközök túlzott használatában, a család kommunikációs szokásaiban, akkor sokat segít, és sokszor elegendő is a szülőterápia és a tanácsadás.


2. Ha az idegrendszeri fejletlenség az oka a megkésett beszédnek, abban az esetben a szenzomotoros torna hozhatja meg az eredményt, adott esetben logopédiaival kombinálva. A legfontosabb teendő: a gyermek életéből kiiktatni minden technikai eszközt, tévét, telefont, tabletet és társait, és mozgással helyettesíteni: kirándulni, játszótérre menni, korcsolyázni, úszni, lehetőség szerint a szabadban. 


3. Ha a gyermek beszédészlelése érintett (rendszeresen szótagokat cserél, nem bővül a szókincse, láthatóan mindent megért, és mérges, amiért nem tudja kifejezni magát), az célzott logopédiai terápiával jól fejleszthető.

3. Ha a beszédprodukcióban akad el a nyelv (érthetetlen a beszéde, sok hangot kihagy vagy másikkal helyettesít), logopédiai terápiával (fonológiai tudatosság növelésével és ajak- és nyelvtornával) eredményesen fejleszthető.

4. Ha a megkésett beszéd oka (idegrendszeri, mozgásszervi vagy genetikai eltérésen alapuló) akadályozott fejlődés következménye, ott komplex terápiára lesz szükség, amely magában foglalja a gyógypedagógus munkáját is.