2015. május 31., vasárnap

„Képzeld, lakik egy kisegér a szádban!” – Ajak- és nyelvtorna kezdő beszélőknek


Az ovisoknak még nagyjából mindent be lehet adni, ezért könnyű velük mesealapú logopédiai gyakorlatokat végeztetni. Mert ha egy tízévesnek azt mondom, hogy „Képzeld, lakik egy kisegér a szádban!”, minden valószínűséggel hülyének néz, és azonnal odébb áll. Egy négy-ötéves szeme azonban nagyra kerekedik, és lelkesen várja a folytatást. A megkésett beszédfejlődésű gyermekek esetében a nyelvi kommunikáció beindulását sokszor akadályozza a hangprodukció fejletlensége is. Ügyetlen a száj- és nyelvmozgás, és az édesanyán kívül senki sem érti a beszédpróbálkozásokat. Szerencsére ezen a problémán a legkönnyebb otthoni környezetben segíteni. Nem mondom, hogy elegendő, és ennyivel rendbe lehet tenni egy több hangra kiterjedő artikulációs zavart, mert az már logopédiai munkát igényel, de talán meg lehet előzni, ha korán elkezdünk a problémával foglalkozni.
Az alább következő ajak- és nyelvtornán alapuló játékokhoz nem kell még a gyermeknek beszélnie, tehát megkésett beszédfejlődés esetén is alkalmazhatók. Amit elérünk vele: a gyermekben tudatosulnak azok a mozgások, amelyeket a szájával és a nyelvével végez, noch dazu egyáltalán tapasztalatot szerez arról, hogy van neki ilyen, és hogy mi mindenre való: eszik vele, beszél vele, fúj, szív, grimaszol… etc.
Volt az egyik csoportomban egy kislány, hároméves, aki nem volt hajlandó tudomást venni a nyelve létezéséről, undorítónak találta, amikor erről beszéltem. Kénytelen voltam átmenni bohócba, és nyelvnyújtogatással meggyőzni arról, hogy milyen vicces is tud lenni az, hogy az embernek nyelve van. Kábé fél évi munkámba telt, mire a kicsi is boldogan öltögette rám a nyelvét, és ettől kezdve már nem volt probléma a nyelvtorna sem.

1. Egérmese


Volt egyszer egy kisegér. Reggel felébredt, és kinézett az egérlyukból. (Kidugjuk a nyelvet.)
Jaj, csak nem a macska van odakint? (Visszahúzzuk a nyelvet.)
De a kisegér nagyon éhes, és ki akar menni a konyhába. Összeszedi minden bátorságát, kidugja a fejét, és körülnéz. (Megint kidugjuk a nyelvet.)
Talán a polc tetején van a macska? (Nyelvet fölfelé mozgatjuk.)
Vagy az asztal alatt van a macska? (Nyelvet lefelé mozgatjuk.)
Talán jobbra futott? (Nyelvet jobbra mozgatjuk.)
Vagy balra futott? (Nyelvet balra mozgatjuk.)
Úgy néz ki, a macska nincs a konyhában. A biztonság kedvéért a kisegér még egyszer ellenőrzi. (Ismétlés)
A macska nincs a konyhában, de a kisegér még nem mer kimenni. Viszont farkaséhes lett a sok nézelődéstől. Nem maradt egy falat sajt az egérlyukban? A kisegér szétnéz.
Megnézi a felső fogsor előtt. (Nyelvvel végigsimítjuk a felső fogsort kívülről.)
Megnézi az alsó fogsor előtt. (Nyelvvel végigsimítjuk az alsó fogsort kívülről.)
Bekukkant a felső fogsor mögé. (Nyelvvel végigsimítjuk a felső fogsort belülről.)
Bekukkant az alsó fogsor mögé. (Nyelvvel végigsimítjuk az alsó fogsort belülről.)
Eldugtam volna a jobb polcra? (Nyelvvel kitoljuk a jobb arcot, és körbetapogatjuk.)
Vagy a bal polcra? (Nyelvvel kitoljuk a bal arcot, és körbetapogatjuk.)
Miután a kisegér minden zugot átnézett, megnézi a titkos rejtekhelyet is. (A gyerekek itt maguk keresnek egy titkos zugot a szájukban, és vagy elárulják, vagy nem.)
Nahát, mit talált a kisegér? (Kapnak egy darab kekszet vagy mazsolát.)

2. Játékok szívószállal

- Asztalnál körbeülni és vattagolyót fújni egymásnak (nem szabad lefújni az asztalról)
- Apró papírfecniket (kukoricapelyhet, mazsolát) felszívni és egyenként dobozba tenni
- Szívószállal buborékot fújni vízbe



3. Ajaktorna


- Ajkakat kirúzsozni és papírra lenyomatot készíteni (nem csak lányoknak)
- Szívószálat, ropit, spagettit felső ajkakkal megtartani
- Arcot beszívni, felfújni
- Gumimacit, mazsolát vagy corn flakes-t ajkakkal felvenni (kéz nélkül)
- Ropit enni kéz nélkül: ajkakkal behúzni (ugyanez főtt spagettivel: beszívni)


4. Nyelvtorna


- Csettinteni (lovacskát játszani)
- Ki tudja megnyalni az orra hegyét?
- Nyelvet kidugni és mind a négy irányba mozgatni (jobbra, balra, föl, le)
- Nyelvvel az egyik majd a másik arcot kidudorítani, felváltva (minél gyorsabban megy, annál jobb)
- Alsó és felső ajkakat nyelvvel végignyalni
- Nyelvvel gumimacit, mazsolát vagy corn flakest felvenni
- Nyelvvel az alsó és felső fogsort végignyalni (mintha fogat mosnál), kívül is, belül is


5. És egy nagyon fontos szabály a végére 


Minél előbb le kell jönni a cumiról és társairól. Egészen kicsi gyermekeket meg lehet már tanítani pohárból inni, pár hónaposakat is. A pohárból ivás és a kanálból evés a „helyes nyelvmozgást” erősíti, és megelőzhető vele a „nyelvlökéses nyelés” kialakulása. (Nagyon egyszerű a különbség: a nyelvlökéses nyelésnél a gyermek gyakorlatilag kanalazza hátrafelé az ételt a nyelvével, aminek az eredménye az, hogy több kerül belőle az ingecskére és az földre, mint a nyelőcsőbe. A helyes nyelvmozgásnál a nyelv felső része felpúposodik, és mint egyetlen nagy hullám tolja hátrafelé az ételt a nyelőcsőbe.)

Könyv- és társasjáték-ajánló:









2015. május 3., vasárnap

A csend is a beszéd része – Avagy a kivárás nyelvi stratégiája


Gyakran előfordul, hogy képeskönyv-nézegetés közben felteszek egy kérdést a gyerekeknek a csoportban, például hogy „Odanézz, mit csinál itt ez a maci?”, és őrült nagy szemeket meresztek hozzá, hogy hűha, meg különben is, és szinte hallom, ahogy kattognak a kerekek a kis agyakban, és keresik a gyerekek a megfelelő szót, mire hátulról az egyik kolléganő türelmetlenül bedobja a választ. Ilyenkor én is mérgesen nyelek egyet, és tökéletesen megértem a gyerekek csalódottságát, mert ők is tudták a választ, csak nekik sokkal több idő kell ahhoz, hogy megtalálják a szót, amelyet keresnek. A mentális lexikonukban ott van, mert naponta elhangzik körülöttük, sokszor nem kell mást tenni, mint kivárni, hogy megtalálják. Első nyelv (anyanyelv) és második nyelv esetében is így van ez.

Ám miközben a második nyelvnél türelmesebben vár az ember a beszéd megindulására (hiszen ha nincsen akadálya az anyanyelvi beszédfejlődésnek, akkor mást nem is nagyon lehet tenni), az anyanyelvi beszéd késésekor hamarabb aggódni kezd. Ezért indítottam sorozatot arról, hogy mivel lehet segíteni a megkésett beszélőket otthoni környezetben.
Az előző posztomban a spontán beszéd szerepéről írtam (Mondd szépen:ma-ma!), most viszont ennek az ellentéte, a hallgatás és a kivárás kerül a fókuszba. Csendre azért van szükség, mert azzal teremtünk lehetőséget és alkalmat gyermekünknek a beszédre. A csend a beszéd helye lesz ilyenkor, és ezt ekként is kell közvetítenünk feléje. Ha például a hintázást verssel vagy mondókával kísérjük, mondjuk, úgy az ötödik alkalommal hirtelen hallgassunk el egy könnyebb szó előtt, és várjunk pár másodpercet, hátha a gyermek folytatja.

1. Ha mondjuk, éppen a „Hinta palinta” kezdetű nótát énekeljük, akkor a „hintázik a…” résznél hallgassunk el, és hagyjuk, hátha kimondja a gyermek a saját nevét, amelyet amúgy is sokat hall tőlünk. Később, ha a neve már jól megy, el lehet hallgatni korábban is, mondjuk, már a „hintázik” előtt, hátha kibukik egy „intász” vagy valami ehhez hasonló hangsor. Ugyanezt a merényletet el lehet követni a „Zsipp zsupp, kenderzsupp” kezdetű mondókával, de akár olyan egyszerű szóösszetétellel is, mint a „Hóóó… rukk!”

A kivárás közben nagyon fontos, hogy mindig nézzünk a gyermek szemébe, és kísérjük élénk arcmimikával a csendet (kerek szem, kíváncsian felvont szemöldök, ösztönző mosoly etc.), hogy ezzel is jelezzük gyermekünk felé, hogy most ő következik, ha akarja. Ha nem akarja, ha nem mondja, akkor természetesen fejezzük be mi magunk a mondókát, és ne éreztessük vele, hogy valamit nem jól csinált.

2. Ha a reggeli rutinhoz már hozzátartozik a nyelvvel kísért öltözködés, vagyis mindig szépen felsoroljuk gyermekünknek, mit hová húzzon fel (ami több szempontból hasznos művelet, már akkor megérte, ha a kisnadrág nem a fején köt ki), idővel itt is be lehet vezetni a kivárás technikáját, és például a zoknit meglóbálni a gyermek orra előtt, hogy ő mondhassa ki a szót.


3. Kipróbálhatjuk még a konyhában is, mondjuk, reggeli előkészítése közben, az asztalterítésnél a különféle ételekkel, italokkal, evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal etc. Fontos, hogy ne szókikérdezés legyen a játékból, hanem maradjon játék: csak akkor próbálkozzunk ezzel a stratégiával, ha látjuk, hogy a gyermek figyel, ott van, segít nekünk, vagy éppen velünk együtt tevékenykedik. Ilyenkor sorban mondjuk a tárgyak nevét, melyek az asztalra kerülnek. Egy hét után már eljátszhatjuk, hogy egyet a konyhapulton felejtünk. A gyermek nyilván kérni fogja. Biztos eleinte mutogat majd, vagy valamiféle hangot ad, de ha türelmesen ismételjük nap mint nap a rutint, előbb-utóbb ki fog bukni a várva várt szó.

A kivárás stratégiája akkor tud jól működni, ha már sokat hallott szóra várunk gyermekünktől, azt próbáljuk előcsalogatni. Olyan ez, mint a regényekben a feszültségnövelés: egy jó értelemben értendő, kellemes érzelmi feszültséget jelent. Ha a gyermek élvezi a közös játékot, a tetőponton egy kicsit abbahagyjuk, és várjuk, hogy a gyermek reagáljon. Kommunikációt kezdeményezünk ezzel.

4. Jó játék még a buborékfújó is. Minden gyerek imádja. Fújjunk néhányszor buborékot, majd jól rácsavarva a tetejét, tegyük le a földre a tégelyt, és várjunk a gyermek reakciójára. Ha odahozza a buborékfújót, és „odadugja az orrunk alá” némi hangadás kíséretében, akkor nagyon fontos, hogy rákérdezzünk: „Fújjam még?” Ha csak bólint, próbáljuk meg még egyszer: tegyük vissza a földre a buborékfújót, és várjunk. Túl sokáig nyilván nem érdemes folytatni, elég maximum egyszer vagy kétszer eljátszani, nehogy a gyermek túlságosan is felhúzza magát rajta, hiszen nem ez a célunk.

Egy biztos: nincs jobb motiváció a gyermeki beszédre, mint a játék akarása. Az oviban is ezt látom. A még nem beszélők első szavaikat nem reggeli közben mondják ki („Kérem a sajtot.”), még csak nem is a foglalkozások alatt („Én tudom! Ez egy katicabogár!”), hanem mindig akkor, amikor szeretnének egy-egy játékot maguknak megkaparintani, és ilyenkor kikerülhetetlen a kommunikáció, lévén egyik óvoda sem támogatja intézményes keretek közt az utcai harcot.