2023. november 25., szombat

„Nem akarom, menjünk haza!”
Gyerekek jogai a logopédiai terápiában


Első kérdésem a gyerekekhez, miután elhelyezkedtünk logopédiai kuckómban az asztalnál, vagy a földön, ahol éppen nekik kényelmesebb, hogy tudod-e, miért jöttetek el hozzám anyával/apával. Van, hogy tudják, és van, hogy nem, de én mindig elmondom nekik úgy, ahogyan az ő korukban érthető a dolog. "Segíteni szeretnék neked abban, hogy a többiek jobban megértsék, amit mondasz. Segíteni fogok neked, hogy így pörögjön a nyelved, ide nézz!"

Azért nagyon fontos előre megbeszélni a gyerekekkel, hogy miért megyünk logopédushoz, és hogy mi fog ott történni, mert a gyerekek pontosan érzik, hogy valami nincs rendben. Nem értik őket a többiek, és ettől vagy visszahúzódóak, vagy agresszívak lesznek - érthető módon. Többször hallottam gyerekektől válaszként a kérdésemre, hogy „mert nem beszélek szépen” vagy „mert csúnyán beszélek”, és innen indulni óriási kihívás mindkettőnknek, mert a munkám java része arra fog elmenni, hogy a gyermek bátorságát visszaadjam, és az önbizalmát megnöveljem, és csak utána tudunk nekiállni az érdemi munkának.

Hogyan fogalmazunk akkor? Ez természetesen mindig a gyermek természetétől függ, de szülőként éreznünk kell, hogy mi a jó neki, amivel nem vesszük el a bátorságát. Van, akinek egyenesen meg lehet mondani, mert pontosan tudja, hogy azért jöttek, „mert nem tudom a Lókát úgy mondani, ahogy anya”. Én majd megtanítom, neked, jó? És a végén kapsz egy érmet („Már tudom az R hangot” feliratú színes, nyakba akasztható kis korongot).

Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a gyerekeknek joguk van tudni, hogy mi történik velük, hanem a fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy a számukra még érthetetlen és megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan dolgokat kimondjuk helyettük. Szülőként ez is feladatunk.

„Mit fogunk csinálni a logopédusnál?”- kérdezik tovább a gyerekek, hiszen maga a szó, logopédus, sokszor ijesztő, főleg, ha másféle fejlesztésre is jár már a gyermek, és kiszagolta, hogy ez is bizony valami hasonló lesz, ahol őt felmérik, megfigyelik, és ahol teljesíteni kell. Vegyük le ezt a terhet róluk, a logopédiai terápiák ugyanis játékosak.

„Képeket fogsz nézegetni, társasozni fogtok, legózni fogtok, tükör előtt bohóckodtok majd, lehet ropit és zizit is enni, és pompomot fújni...stb.” - ezekkel a mézesmadzagokkal lehet a gyerekeket abba az irányba terelgetni, hogy szívesen jöjjenek, ugyanakkor nem csapjuk be őket, és a többi már az én dolgom lesz.

És hogy miért megyünk? Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy „azért megyünk el logopédushoz, hogy te is úgy tudd mondani azt, hogy Süsü (Róka, Nyuszi...etc.), mint én, nézz ide...”. Ebben a válaszban az a jó, hogy nem mondunk ítéletet a gyermek beszédéről, inkább egy célt tűzzünk ki eléje, és simán belefér valami jutalom is, közös fagyizás, közös játék, de ne csoki, és ne ajándék, persze ez már nem az én területem, ez csak javaslat. Volt már olyan gyerkőcöm, aki addig nem volt hajlandó bejönni hozzám, amíg meg nem kapta a beígért ajándékot, szóval ebben a típusú jutalmazásban rejlik pár csapda.

Ha egy gyermek tudja, hogy miért jött el hozzám, könnyebben veszi az útközben adódó esetleges akadályokat is, motiváltabb lesz, kevesebb időt vesz igénybe az egész logopédiai terápia. Ez pedig érdeke úgy a szülőnek (aki nem akar éveken át délutánonként utazgatni és fizetni a terápiát), mint a gyereknek (aki azt akarja, hogy minél előbb megértsék, amit mondani akar).

Segítsünk a gyermekeknek megérteni a rájuk váró kihívásokat – ez a kulcsmondata a logopédiára való felkészítésnek.