2015. május 31., vasárnap

„Képzeld, lakik egy kisegér a szádban!” – Ajak- és nyelvtorna kezdő beszélőknek


Az ovisoknak még nagyjából mindent be lehet adni, ezért könnyű velük mesealapú logopédiai gyakorlatokat végeztetni. Mert ha egy tízévesnek azt mondom, hogy „Képzeld, lakik egy kisegér a szádban!”, minden valószínűséggel hülyének néz, és azonnal odébb áll. Egy négy-ötéves szeme azonban nagyra kerekedik, és lelkesen várja a folytatást. A megkésett beszédfejlődésű gyermekek esetében a nyelvi kommunikáció beindulását sokszor akadályozza a hangprodukció fejletlensége is. Ügyetlen a száj- és nyelvmozgás, és az édesanyán kívül senki sem érti a beszédpróbálkozásokat. Szerencsére ezen a problémán a legkönnyebb otthoni környezetben segíteni. Nem mondom, hogy elegendő, és ennyivel rendbe lehet tenni egy több hangra kiterjedő artikulációs zavart, mert az már logopédiai munkát igényel, de talán meg lehet előzni, ha korán elkezdünk a problémával foglalkozni.
Az alább következő ajak- és nyelvtornán alapuló játékokhoz nem kell még a gyermeknek beszélnie, tehát megkésett beszédfejlődés esetén is alkalmazhatók. Amit elérünk vele: a gyermekben tudatosulnak azok a mozgások, amelyeket a szájával és a nyelvével végez, noch dazu egyáltalán tapasztalatot szerez arról, hogy van neki ilyen, és hogy mi mindenre való: eszik vele, beszél vele, fúj, szív, grimaszol… etc.
Volt az egyik csoportomban egy kislány, hároméves, aki nem volt hajlandó tudomást venni a nyelve létezéséről, undorítónak találta, amikor erről beszéltem. Kénytelen voltam átmenni bohócba, és nyelvnyújtogatással meggyőzni arról, hogy milyen vicces is tud lenni az, hogy az embernek nyelve van. Kábé fél évi munkámba telt, mire a kicsi is boldogan öltögette rám a nyelvét, és ettől kezdve már nem volt probléma a nyelvtorna sem.

1. Egérmese


Volt egyszer egy kisegér. Reggel felébredt, és kinézett az egérlyukból. (Kidugjuk a nyelvet.)
Jaj, csak nem a macska van odakint? (Visszahúzzuk a nyelvet.)
De a kisegér nagyon éhes, és ki akar menni a konyhába. Összeszedi minden bátorságát, kidugja a fejét, és körülnéz. (Megint kidugjuk a nyelvet.)
Talán a polc tetején van a macska? (Nyelvet fölfelé mozgatjuk.)
Vagy az asztal alatt van a macska? (Nyelvet lefelé mozgatjuk.)
Talán jobbra futott? (Nyelvet jobbra mozgatjuk.)
Vagy balra futott? (Nyelvet balra mozgatjuk.)
Úgy néz ki, a macska nincs a konyhában. A biztonság kedvéért a kisegér még egyszer ellenőrzi. (Ismétlés)
A macska nincs a konyhában, de a kisegér még nem mer kimenni. Viszont farkaséhes lett a sok nézelődéstől. Nem maradt egy falat sajt az egérlyukban? A kisegér szétnéz.
Megnézi a felső fogsor előtt. (Nyelvvel végigsimítjuk a felső fogsort kívülről.)
Megnézi az alsó fogsor előtt. (Nyelvvel végigsimítjuk az alsó fogsort kívülről.)
Bekukkant a felső fogsor mögé. (Nyelvvel végigsimítjuk a felső fogsort belülről.)
Bekukkant az alsó fogsor mögé. (Nyelvvel végigsimítjuk az alsó fogsort belülről.)
Eldugtam volna a jobb polcra? (Nyelvvel kitoljuk a jobb arcot, és körbetapogatjuk.)
Vagy a bal polcra? (Nyelvvel kitoljuk a bal arcot, és körbetapogatjuk.)
Miután a kisegér minden zugot átnézett, megnézi a titkos rejtekhelyet is. (A gyerekek itt maguk keresnek egy titkos zugot a szájukban, és vagy elárulják, vagy nem.)
Nahát, mit talált a kisegér? (Kapnak egy darab kekszet vagy mazsolát.)

2. Játékok szívószállal

- Asztalnál körbeülni és vattagolyót fújni egymásnak (nem szabad lefújni az asztalról)
- Apró papírfecniket (kukoricapelyhet, mazsolát) felszívni és egyenként dobozba tenni
- Szívószállal buborékot fújni vízbe



3. Ajaktorna


- Ajkakat kirúzsozni és papírra lenyomatot készíteni (nem csak lányoknak)
- Szívószálat, ropit, spagettit felső ajkakkal megtartani
- Arcot beszívni, felfújni
- Gumimacit, mazsolát vagy corn flakes-t ajkakkal felvenni (kéz nélkül)
- Ropit enni kéz nélkül: ajkakkal behúzni (ugyanez főtt spagettivel: beszívni)


4. Nyelvtorna


- Csettinteni (lovacskát játszani)
- Ki tudja megnyalni az orra hegyét?
- Nyelvet kidugni és mind a négy irányba mozgatni (jobbra, balra, föl, le)
- Nyelvvel az egyik majd a másik arcot kidudorítani, felváltva (minél gyorsabban megy, annál jobb)
- Alsó és felső ajkakat nyelvvel végignyalni
- Nyelvvel gumimacit, mazsolát vagy corn flakest felvenni
- Nyelvvel az alsó és felső fogsort végignyalni (mintha fogat mosnál), kívül is, belül is


5. És egy nagyon fontos szabály a végére 


Minél előbb le kell jönni a cumiról és társairól. Egészen kicsi gyermekeket meg lehet már tanítani pohárból inni, pár hónaposakat is. A pohárból ivás és a kanálból evés a „helyes nyelvmozgást” erősíti, és megelőzhető vele a „nyelvlökéses nyelés” kialakulása. (Nagyon egyszerű a különbség: a nyelvlökéses nyelésnél a gyermek gyakorlatilag kanalazza hátrafelé az ételt a nyelvével, aminek az eredménye az, hogy több kerül belőle az ingecskére és az földre, mint a nyelőcsőbe. A helyes nyelvmozgásnál a nyelv felső része felpúposodik, és mint egyetlen nagy hullám tolja hátrafelé az ételt a nyelőcsőbe.)

Könyv- és társasjáték-ajánló:









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése